A kölni imám megérti az újévi erőszaktevőket. Ők nem tehetnek arról, hogy ha fedetlen húst látnak, akkor beindulnak az ösztöneik, és tapogatni, nyúlkálni, erőszakolni akarnak. (És lopni is). Javaslata szerint mostantól burkában, parfümök használata nélkül menjenek szórakozni a lányok Európában, így megvédhetik magukat a saját ösztöneiken uralkodni képtelen migránsoktól.
Emlékszünk még arra, mit mondott a kölni polgármester asszony, Henriette Reker? Azt a tanácsot adta nőtársainak, hogy kerüljék a feltűnést, majd hozzátette, tartsák meg az egy karnyújtásnyi távolságot a férfiaktól a nyilvános rendezvényeken, így védekezve az erőszak lehetősége ellen.
Egyszer valaki majd kielemezhetné: miként került egy platformra a minden mással szemben intoleráns szalafista iszlám, és a minden mással szemben intoleráns liberalizmus?