Ralf Jäger sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a GTAZ novemberben foglalkozott a gyanúsítottal, aki ellen az észak-rajna-vesztfáliai bűnügyi rendőrség kezdeményezésére súlyos, állam elleni bűncselekmény előkészítésének gyanúja miatt eljárást indított a szövetségi legfőbb ügyészség.
Az illető egy elutasított tunéziai menedékkérő, akit azért nem tudták hazatoloncolni, mert nem voltak papírjai, a tunéziai hatóságok pedig sokáig vitatták, hogy az észak-afrikai ország állampolgára, és nem akarták pótolni az iratokat. Új útlevele már csak a berlini merénylet után, éppen szerdán érkezett meg a német hatóságokhoz – mondta Ralf Jäger.