– Mit is jelent pontosan egy ilyen titulus?
– Kezdetben magam sem voltam tisztában a megbízás súlyával. Épp abban az időszakban kerestem állást, mikor úgy érezték a Várkertben: kellene egy olyan hiteles, elismert arcot társítani az intézmény mellé, aki kommunikációjával, jelenlétével, szakmaiságával „tyúkanyója” lesz az egésznek. Az államtitkár úr úgy fogalmazott: „A Várkert Bazár várúrnőjét keressük!” Ez megtisztelő és költői megfogalmazás. A saját szervezésű rendezvényekre, kiállításokra, koncertekre, ünnepi programsorozatokra vagyok delegálva, de velem vették fel az audio guide-ot az idegenvezetéshez, a hangos térképet vakoknak és gyengénlátóknak is. Sajtótájékoztatók levezénylése, kiállítások megnyitója, rendezvénysorozatok moderálása a teendőm, s ez jó helyzet, mert a színházi, televíziós szakmai közegből egy összművészeti közegbe csöppenhettem. Fel kell készülnöm a kortárs vagy klasszikus képzőművészekből, akiknek a tárlatát nyitjuk meg, vagy akikről sajtótájékoztatót tartunk. Arról nem beszélve, hogy ezek komoly társadalmi események: a protokollt, a köszöntéseket, a titulusokat is el kellett sajátítanom. Ha jön egy külföldi delegáció, tudni kell őket fogadni, köszönteni. Óriási tanulási folyamat: egy év óta szépen kezdek belecsiszolódni.
Minden eseménynek van egy általános forgatókönyve, azon belül van szabadságom. Felkészülök a közreműködőkből, megbeszélem velük, ki miként szeretné, hogy bemutassam. A gyűjtés az én feladatom. Ha van egy nagyobb szabású rendezvény, mint amilyen a Csontváry-kiállításhoz kapcsolódott, akkor részletesebb forgatókönyvet kapok.
– Pontosan úgy beszél és úgy csillog a tekintete, mint aki erre született. Sorsszerű volt az egymásra találás a feladattal?
– Tavaly már második éve voltam szabadúszó. Egész életemben csapathoz tartoztam: már kisiskolásként az amatőr színjátszóban, utána főiskola, Győri színház, Nemzeti Színház, ahol tizenkilenc évig státusban voltam… Két év „gazdátlanság” után már nagyon hiányzott a biztonság és a csapatmunka. Amikor a tévésorozattól távoztam, létrehoztam a Déryné-estemet, s amikor a színháztól elkerültem, a Blaha Lujza-estemet, hogy kiéljem végre a kreativitásom. Ezen a pályán folyamatosan tágítani kell az ismereteinket, csiszolni az elménket. A Déryné is kétszer negyven perc, XIX. századi magyar nyelven! Mind a két asszony szakmaiságát, színpad iránti alázatát és szent küldetését magaménak érzem. Amikor szövetséget kötöttem a Jóistennel, hogy ezt a hivatást választom, tudomásul kellett vennem, hogy kultúrtörténeti, színháztörténeti szempontból is értékes munkákhoz kell nyúlnom, ha hosszú távon fenn akarok maradni. Ide is úgy jelentkeztem, hogy bár a színészet nálam a főcsapás, de nyitott vagyok mindenre, amivel a kultúrát szolgálhatom. És a portfóliómhoz csatoltam ezeket az előadásokat is. Jókor voltam jó helyen. És ez egy káprázatos hely!
