Az Esterházy-torta megálmodója egyes írások szerint Franz Sacher volt, aki pár évvel a Sacher-torta megalkotása után az Esterházyak cukrásza lett, s az ínyenc hírében álló Esterházy Pál Antal kedvére kísérletezte ki az Esterházy-mintával díszített tortát.
Természetesen az utóbbi években felújított Esterházy-kastély látogatói sem mehetnek úgy haza Fertődről, hogy – ha kedvük tartja – részük ne legyen az Esterházy névhez köthető kulináris élvezetekben. A kastély főbejáratával szemben, az egykori két testőrségi épület egyikében Kastélykert pizzériát, a másikban pedig éttermet alakítottak ki Gránátos étterem néven, ahol a megfáradt turista a hűvös belső térben vagy a hangulatos külső kertben elfogyaszthatja akár az Esterházy Antal herceg által ajánlott menüt is, amelynek fő fogása természetesen az Esterházy-rostélyos. De jó szívvel ajánlják a ház specialitását, a szürkemarha-pörköltet, valamint az étterembe többször ebédre és vacsorára is betérő herceg kedvenc gulyáslevesét és halételeit is.
Aki pedig a kastélyban kíván nassolni, annak a nyugati szárnyban kialakított kis kávézó kínálja finom kávékülönlegességei mellé a turisták által legkedveltebb édességét, az Esterházy-tortát, amely egy kicsit eltér az eredeti recepttől, ezért nem a patinás nevet viseli.
Esterházy-torta. Öt tojásfehérjéből 150 gramm cukor, 120 gramm pirított darált dió és 50 gramm liszt, valamint csipetnyi só hozzáadásával hat egyforma vastagságú lapot gyúrunk, és 160 fokon kisütjük. Közben tűzálló tálban simára keverünk 20 gramm vaníliás pudingport, négy tojás sárgáját öt centiliter tejjel, és a felforralt 25 centiliter tejet ráöntjük a masszára, amelyet tűzön besűrítünk, 10 gramm vanillincukrot, 120 gramm kristálycukrot és két teáskanál brandyt is hozzáadva. Hűtőben lehűtjük. Közben habosra verünk 250 gramm margarint, és lassan összedolgozzuk a kihűlt krémmel. A szintén kihűlt tortalapokat rétegesen megkenjük a krémmel. A tetejére vékonyan olvasztott fehér csokit öntünk, amelyre étcsokoládéból csíkot futtatunk, s azt egy kés élével Esterházy-mintává varázsoljuk. Az oldalára is kenhetünk a krémből, és megszórhatjuk darált dióval vagy mandulával. A kész tortát pár órára hűtőbe tesszük.