A kávéipar nagyhatalmai, valamint a baristaszakma legkiválóbb és legelhivatottabb képviselői Budapestre látogattak, hogy tapasztalatot cseréljenek, összemérjék tudásukat, és közös szenvedélyüknek, a kávézásnak hódoljanak. A nyüzsgő embertömegben rögtön otthonra lelhettek a látogatók még a bőség zavarában is, így laikusként és lelkes fogyasztóként érdemes volt követni az „in medias res” elvét.
A kávégőzben az első utam egy Afrikából érkező kiállítóhoz vezetett, ahol díszes üvegpoharakban sorakoztak és illatoztak a kávék. – Ez úgynevezett filteres eljárással készült – magyarázza André, aki először jár hazánkban. Az eljárás lényege, hogy a forró vizet kézzel öntögetjük az őrölt kávéra. Isten áldja azt a szemfüles etióp pásztort, aki annak idején felfedezte, hogy a kecskéi a különleges piros bogyók rágcsálása után élénkebbek lettek! – gondoltam magamban, amikor belekortyoltam az italba, és újra szépnek láttam a világot. – Nézd a mozdulataimat. Ahhoz, hogy a végeredmény ez a mosoly legyen az arcodon, fontos az előáztatás időtartamának megválasztása, a víz hőmérsékletének szabályozása és az őrlési finomság – tanít a fiatal barista, aki közben arról is beszámol, hogy nagyon várta a magyarokkal való találkozást.
– Bár Magyarországon nincsenek kávéültetvények, mégis világhírűek a kávékészítői. A legutóbbi világversenyen épp egy magyar fiútól kaptam ki – teszi hozzá. Nem véletlen tehát, hogy idén Magyarország kapta azt a megtiszteltetést, hogy otthont adjon a világ legrangosabb kávéstalálkozójának, a World of Coffee-nak.
Kevesen tudják, de világháborúk előtt Európán belül Magyarországon volt a legtöbb kávéház. A rossz ital miatt készítői akár bajba is kerülhettek: ha túl törökösre, zaccosra sikerült, vagy épp túlságosan híg lett, elveszítve ezzel karakterét, még akár börtön is járhatott érte. De mi kell egy jó kávéhoz? A szakma legnevesebb hozzáértői úgy vallják, a minőségi kávé, a megfelelő gép és a víz minősége nem elég: a barista az, aki a kávé lelkét adja hozzá. – Az működik, amivel foglalkoznak – mondja Lőrincz László, a Pannon Kávé ügyvezetője.– Ez ránk is érvényes, hiszen tizenöt éve vagyunk a piacon, száz százalékban magyar tulajdonú cégként – teszi hozzá. Mint mondja, sikerük nem csak abban rejlik, hogy gép- és őrlőtípusokat tesztelnek, és ellenőrzik a kávé minőségét.
– Mindig igyekszünk újítani, a legújabb fejlesztésünk példádul a baristánk, Zábor Ákos – mutat maga mögött egy fiatal férfira, aki épp teljes odaadással dekorál egy tejeskávét, egyébként pedig a negyedik helyen végzett a Latte Art magyar bajnokságon. Természetesen kemény munka eredménye ez, a tanoncok naponta több kiló alapanyagot használnak fel arra, hogy kitanulják a mesterséget. – A cég fejlődése számokban is visszaköszön: az első évet 101 millió forinttal zártuk, míg tavaly 1,174 milliárd forint bevételünk volt – teszi hozzá büszkén a cég ügyvezetője.
Az olaj után a második legkeresettebb termék a tőzsdén a kávé. Pedig maga a szokás a háború után mélyrepülésbe kezdett hazánkban, jó pár évtized kellett ahhoz, hogy újra magához térjen az iparág és a szakma is. Az emberek többsége csupán egyfajta üzemanyagként tekintett a kávéra.
Az egykoron legendás kávéházi hangulatot felváltotta az automatából, műanyag pohárból felhörpintett verzió, amelyet „az se baj, ha keserű és zaccízű, majd a cukor és a tej feljavítja” alapon fogyasztott az átlagember. Ma már szerencsére egyre többen vannak, akik szeánszként élik meg ezeket a pillanatokat. Ehhez a szemléletváltáshoz persze a kávéforgalmazókra is, a szakemberekre is szükség volt, hiszen egyre nagyobb figyelmet szentelnek az alapanyagok minőségére, az elkészítés módjára és magukra az elkészítőkre. Sőt, ma már az sem meglepő, ha valaki bejárja a kereskedelmi útvonalakat, és egyenesen a termesztőig megy a pörkölt gyümölcsért.
– Un ristretto per favore! – kiáltok fel a következő standnál, ahol apró csészékbe ujjhegynyi kávét töltöttek. Az olasz kávézási szokásokról tudni kell, hogy minél délebbre megyünk, annál kevesebb jut a csészébe, és minél kevesebb vízzel készül, annál kevesebb a csersav benne, így gyakorlatilag egész nap kávézhatunk, gyomorbántalmak nélkül. – Signorina parla italiano? – érkezik válasz az egyik kávégép mögül, majd olaszul folytatja, amiből csupán a kézmozdulatokat sikerült megértenem. Rázom a fejem, gyorsan angolra váltok, és amíg próbálom beosztani az „adagomat”, mesélni kezd. – Egy kis olasz faluban nőttem fel, ahol nagyapám kézzel tekerős kávédarálóval őrölte a kávét. Egy-két szemet mindig a tenyerembe tett, amit hangosan elropogtattam – idézte fel Alessandro, majd nevetve hozzáteszi: az olaszoknál a kávé olyan, mint a magyaroknál a pirospaprika: mindenhez passzol.
A háromnapos találkozón szinte lehetetlen volt bejárni az összes kiállítót, és felfedezni mind a száz ország specialitásait, de mindenképp érdemes volt a világ legnagyobb kávégyártójának országába, Mexikóba és az arab országokba is betekinteni. Utóbbi inkább látványban izgalmas, az ibrikben (cezve) készített kávé az európai és a magyar ízlésnek ugyanis kissé túl törökös.