Messzemenő változtatásokat képzel el az egyes városok működésében a kínai Huawei, amely a közelmúltban Budapesten zajlott kínai csúcs keretében Magyarországon is bemutatta a koncepcióját. Az okosvárosként emlegetett elképzelés nem új, azonban az elmúlt évek technológiai fejlődése egyre újabb és újabb lehetőségeket és ötleteket épített be a technológiaalapú, az adatok hatékony feldolgozásán alapuló rendszerképbe.
A Huawei szerint az urbanizáció miatt az okosvárosok fejlődése megállíthatatlan, a vállalat okosvárospiacról származó bevétele 2017-ben elérheti a négymilliárd dollárt, a terület éves növekedési üteme pedig megközelíti az ötven százalékot. Az okosváros működésének egyes elemei már itthon is ismertek, ilyennek tekinthető a vezető nélkül működő 4-es metró, illetve a hatékonyabb energiafelhasználást elősegítő okosmérőkkel is voltak már kísérletek.
Azonban számos egyéb lehetőség is van, attól függően, hogy az adott településnek mik az igényei, egyes beépíthető szolgáltatások pedig messzire mutatnak.
A Huawei tág körű koncepciójában központilag felügyelhető és irányítható a város működése, ebbe beletartoznak a közlekedési lámpák, az egyes tűzoltóautók helye, de az is, hogy épp mennyi az áramellátás vagy a vízvezetékekleterheltsége, arról nem is beszélve, hogy mesterséges intelligenciával megtámogatva mindenki folyamatosan beazonosítható a térfigyelő kamerákon keresztül.
Mindennek megvannak a nyilvánvaló előnyei: egyből észlelhetők például a szivárgások a vízcsövekben, hatékonyabban kezelhetők azok a közlekedési helyzetek, amelyeket például épp a kínai delegáció érkezése miatti útlezárások jelentettek, napokon át megkeserítve a budapestiek életét, és ahol szükséges, a közbiztonság is lényegesen javulhat.
Mint azt lapunknak Peng Hszi, a Huawei vállalati üzletágának észak-közép-európai régiójának elnöke elmondta: egy ilyen város vagy csak egyes elemek beépítése egy település működésébe többféleképpen elképzelhető. Kell hozzá elkötelezettség a város részéről, nyilván kell hozzá a megfelelő pénzügyi háttér, és kell hozzá a technológiai szolgáltató.
Amennyiben ezek adottak, pusztán a városvezetéstől függ, hogy mennyire szerteágazó technológiai változásokat szeretne megvalósítani. Mindezt megelőzi az egyes városok igényeinek felmérése. A Huawei is részt vett kísérleti projektekben, ahol okos megfigyelő rendszereket vezettek be veszélyes környékeken, és ennek mérhető hatása lett a helyi közbiztonságban és a bűnügyi felderítésben.

A Huawei bemutatta, hogy mi várható a jövőben
Szintén észszerű lépés lehet, hogy ha egy város épp lecseréli vagy felújítja a közlekedési vagy közmű-infrastruktúráját, akkor beszerelteti a hatékonyabb működést szolgáltató okostechnológiákat is.
– Minden a körülményektől függ, nincsenek szabványmegoldások – mondta Peng Hszi.
A Huawei városigazgatási koncepciójának felkínált eleme az is, hogy az egyes városrészek ingatlanállapotát, kiépítettségét és kihasználtságát adatgyűjtéssel és -feldolgozással mérje, ez például a helyi adók kiszabásának alapját is képezheti. Ilyen és hasonló szolgáltatások működéséhez tetemes mennyiségű adatra van szükség, ami technológiailag megoldható, ez azonban érzékeny területeket is érint.
Különösen igaz ez az egyes világrészek közötti eltérésekben. A tapasztalatok azt mutatják, hogy Kínában a fogyasztókat kevésbé foglalkoztatja személyes adataik kiadása, ellenben az európai felhasználók mások, és az Európai Unió épp most vezet be meglehetősen szigorú szabályokat, hogy az egyes piaci szolgáltatók és munkaadók milyen feltételekkel kezelhetnek személyes adatokat.
Ezt az innovatív szolgáltatók gyakran a haladás akadályaként, nem pedig a tényleges kockázatok kezeléseként tekintik. De abba is érdemes belegondolni, hogy ha egy techszolgáltató egy kerületről, épületről vagy egyénről az adatelemzés által az élet minden részletére kiterjedő profillal rendelkezik – ami jóval több, mint amit a közösségi médiában önként megoszt valaki –, és ezt értékesíti, az a hirdetők álma lenne, azonban komolyan veszélyeztetné a magánszférát.
Mint azt felvetésünkre David Tang, a Huawei észak-közép-európai régiójának elnöke elmondta, ez a veszély nem fenyeget. Elmondása szerint a Huawei nem nyúl az adatokhoz, ellenben egy nyílt platformot biztosít, amolyan közműszolgáltatóként működik, amit az ügyfelei saját üzletpolitikájuk vagy egyéb céljaik érdekében használhatnak.
Ennek megfelelően a cég csak anonimizált adatokat továbbít. Tang hangsúlyozta: a Huawei tisztában van az Európai Unió szigorodó adatvédelmi szabályrendszerével, és ahogy eddig is, a jövőben is a helyi jogszabályoknak megfelelően működik.
A Huawei vezetői kifejtették: jelenleg nagy kihívást jelent Európának, különösen a nyugati országoknak, hogy az elmúlt években megromlott a közbiztonság, és a merényletek idején miként tudnak egyensúlyt találni a polgárok védelme és az emberei jogok tisztelete között. Ezeknek a szempontoknak is szerepelniük kell a jövő modern város koncepcióiban.