Nem állt meg a gabonaárak emelkedése, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint augusztusban 14 százalékkal drágultak a termények. Ezen belül a búzáért 15 százalékkal többet fizettek a kereskedők, mint egy évvel korábban.
A kukorica is drágult, az őszi betakarítású növény ára 13 százalékkal emelkedett. A drágulás elsősorban a világpiacon zajló folyamatoknak köszönhető. A búzából például idén szinte mindenhol kevesebbet takaríthattak be a gazdálkodók.
Bár a kukorica esetében a hírek magasabb termésről szólnak idén, a készletek azonban az előrejelzések szerint így is apadhatnak. Minden bizonnyal ez az oka annak, hogy a terményért egyre magasabb árat kínálnak a világpiacon.
A KSH adatai szerint ez év augusztusában összességében 6 százalékkal drágultak a mezőgazdasági termékek, ezen belül a növényi eredetű áruk 11 százalékkal drágultak, miközben az állati termékek ára 2,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi szinttől.
A gyümölcsök árak 0,8 százalékkal mérséklődött. A legnagyobb visszaesés az almánál jelentkezett, a terményért 20 százalékkal kevesebbet fizettek idén, mint tavaly, míg a szilva ára ennél is nagyobb mértékben, 37 százalékkal esett vissza.