2018. november 27. kedd 20:10
Beneda Attila kifejtette, Magyarországon 2018 a Családok Éve, melyről az év végéhez közeledve elmondhatjuk, igyekeztünk még inkább középpontba helyezni a családi értékeket.
2018. november 26. hétfő 16:03
Kedden a Nagycsaládosok Országos Egyesületének szervezésében családbarát konferenciát rendeznek Brüsszelben, amivel újra üggyé szeretnék tenni a családot az unióban.
2018. június 22. péntek 17:07
Európáról azt mondta: Nem tudom eldönteni, hogy Európa halálán van, vagy csak kamasz gyerek, amikor aki otthon lázad?
2018. május 5. szombat 21:20
Szakértők szerint erősen kiérezni a balliberális szemléletet, amit az EB elnökének kijelentése is bizonyít, miszerint a jogállamiság követelményeinek meglétéhez kötné az uniós források kiutalását.
2018. március 24. szombat 19:13
Pontosan tudni, hogy ezek az ajánlások beleúsznak a nemzetközi térbe, majd különböző kormányzati szervek, vagy civilszervezetek e mentén el is kezdenek ügyködni.
2018. március 21. szerda 06:44
A szakértő úgy véli, hogy a dokumentumot az NGO-k, nemzetközi szervezetek, sőt államok és bírói fórumok is hivatkozási alapnak tekintik majd.
2018. március 20. kedd 18:16
Hazánk ösztöndíjprogramokkal támogatja a keresztény fiatalokat tanulási lehetőségeik biztosítása érdekében - közölte a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselője.
2018. március 19. hétfő 19:26
Hölvényi György elmondta, a mintegy 25 oldalas anyagban a befogadó országok semmilyen garanciát sem kapnak arra, hogy mi történik, ha a migrációs stratégia nem sikerül.
2018. március 11. vasárnap 11:10
Ennek érdekében jött létre az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárság az Emberi Erőforrások Minisztériumában – mondta Hölvényi György.