A Gyurcsány-kormány sok más családtámogatással együtt eltörölte az első Orbán-kabinet egy- és kétgyermekes családok támogatására bevezetett adókedvezményét, és ezzel havonta több ezer forintot vett ki az emberek zsebéből – mondta tegnap a Fidesz frakcióvezető-helyettese, a frakció szóvivője debreceni sajtótájékoztatóján.
Halász János hozzátette: a Fidesz–KDNP 2011-ben állította vissza, azóta pedig folyamatosan bővíti a családi adókedvezmény rendszerét, amely újra segíti a munka mellett gyermekeket nevelőket. Közölte azt is, hogy folytatódik a családok támogatásának növelése, januártól havi negyvenezer forintra emeli a kormány a kétgyermekesek családi adókedvezményét, ráadásul a 2016-ban elkezdett, több ütemben végrehajtott emelésnek köszönhetően a kétgyermekesek családi adókedvezménye 2019-től megduplázódik.
A fideszes politikus éles kritikát is megfogalmazott, e szerint „ha az ellenzéken múlna, se családi adórendszer, se további adócsökkentés nem lenne. (…) Az ellenzék rendszeresen beleköt a családi adórendszerbe, az adókedvezmény eltörlését és szűkítését követeli.” Emlékeztetett arra is, hogy az ellenzéki pártok az elmúlt években egyszer sem támogatták a családi adókedvezmény bővítését, így a kétgyermekesek adókedvezményének növelését sem szavazták meg.
Halász János végül kijelentette: miközben az ellenzéki pártok a magyar gyermekes családoktól elvennének, addig a migránsok betelepítését, pénzügyi támogatását és a családegyesítést megkönnyítő brüsszeli terveket gond nélkül megszavazzák az Európai Parlamentben.

Novák Katalin a konzultáció eredményeiről is beszélt
Fotó: MTI/Balázs Attila
Tegnap az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságpolitikáért felelős államtitkára is arról nyilatkozott az MTI-nek, hogy januártól havi negyvenezer forintra emelkedik a kétgyermekesek családi adókedvezménye. Szakpolitikusként Novák Katalin hozzátette: az adókedvezményt már azok is igénybe vehetik, ahol érkezik a második gyerek, a várandósság 91. napjától.
Az államtitkár felidézte: csak a családi adókedvezménynek köszönhetően már 2250 milliárd forintot takaríthatnak meg a magyar családok. A folytatás nagyban függ a napokban lezárult, a családok védelméről szóló nemzeti konzultáció eredményétől – fogalmazott az államtitkár, kiemelve: több mint 1,3 millióan töltötték ki a konzultációs ívet. E visszajelzések alapján születnek meg a családok támogatásáról szóló további döntések – fűzte hozzá.