Balog Zoltán és Tarlós István méltatása
Balog Zoltán kiemelte: az a féltés, az az aktuális jelenlét, amellyel a közélet minden rezdülését követte, homo politicusszá is tette Jókai Annát.
Tarlós István hangsúlyozta: Jókai Anna mély emberi érzéseket felszínre hozó alkotásai sok irodalmi élményre vágyó embernek jelentettek emlékezetes élményt.
A gyászszertartáson részt vesz Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke is.
Fekete György és Mezey Katalin méltatása
Jókai Anna halála a nemzet nagy vesztesége – mondta Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke a Kossuth Nagydíjas író, a nemzet művésze búcsúztatásán hétfőn a fővárosi Magyar Szentek Templomában. Hozzáfűzte: Jókai Anna makacs tényeket mondott fontos részletekkel, amelyeket nagy életszemlélettel összegzett. Most műveivel együtt kér bebocsátást az örökkévalóságba.
Mezey Katalin, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetője hangsúlyozta: Jókai Anna fordulatos, sokszor nagyon keserves és nehéz életútjának egyik legfontosabb gondolata, hogy nem másokban és a külső körülményekben kell keresni a hibát, rosszat, a torzultságot, a bűnt, hanem saját magunkban. Mint fogalmazott, Jókai Anna nemrég megjelent utolsó, Átvilágítás címet viselő memoárregényében „nem a megszépítő messzeség opálos szemüvegén át nézi a maga, a családja és környezete történetét”, hanem a műfajban is szokatlan őszinteséggel és önkritikával ír, nem tagadva el az elkövetett bűnöket és hibákat.
„Jókai Anna egész életművében benne rejlő, de önéletírásában legmarkánsabban megnyilatkozó tanítása számomra az, hogy ha mindenki először saját magában venné észre és igyekezne kigyomlálni a rosszat – kezdve a rosszindulaton, a tehetetlenségen át a mások okolásáig, mások hibáztatásáig és tovább -, akkor valóban jobbá lenne a világ. Több lenne benne a megértés, a megbocsátás és a szeretet” – hangsúlyozta Mezey Katalin.
Az urna szenteltvízzel meghintése előtt tartott szentbeszédében Ternyák Csaba egri érsek úgy fogalmazott: Jókai Anna evangéliumi bátorságra tanító okos mondatai sok ember életében csillantották meg a félelmet elűző, halálon túlmutató reményt.
A szertartáson Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke és Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke mondott hálaadó és könyörgő imát.
Jókai Anna életének 85. évében június 5-én hunyt el hosszú betegség után. A hamvait rejtő urnát a búcsúztató szertartás után a család kísérte végső útjára.
Pajor András és V. Majzik Mária méltatása
Jókai Anna prófétikus író, hűséges, igaz barát, hitvalló keresztény és tudatos magyar ember volt – e szavakkal búcsúzott az alkotótól Pajor András, a Keresztény Kulturális Akadémia (KKA) elnöke.
Pajor András emlékeztetett arra, hogy Jókai Anna a Keresztény Kulturális Akadémiában is aktív tevékenységet folytatott. A KKA megalapításának célja az volt, hogy a legszegényebb emberekhez is eljusson a keresztény kultúra, másrészt hogy baráti közösséget nyújtson az azonos eszmeiség mellett elkötelezett írók, tudósok, újságírók számára – idézte fel. A szervezet elnöke szerint Jókai Anna fontos szerepet töltött be a KKA életében és az írónő is arról számolt be, hogy voltak olyan rajongói is, akik nem olvasták műveit, de a személyes találkozás odavonzotta őket gondolataihoz.
V. Majzik Mária képzőművész, a Jókai Anna urnája elé kerülő dombormű készítője elmondta, már most hiányzik számára az írónő bölcs nyugalma. Mint elárulta, az általa mintázott domborművön a galamb a Szentléleket szimbolizálja, a nap pedig azért tűnik fel az alkotáson, mert az égitest a világosságot, a békességet hozza el úgy, ahogy ezt Jókai Anna gondolatai, írásai, beszédei teszik.
A nemzet művésze címmel kitüntetett író, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA), a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, a Digitális Irodalmi Akadémia és a Keresztény Kulturális Akadémia tagja életének 85. évében június 5-én hunyt el.
Jókai Annát a kormány, az MMA, a Fővárosi Önkormányzat és a józsefvárosi önkormányzat saját halottjának tekintette, búcsúztatását a Nemzeti Örökség Intézete szervezte.