Tovább gyorsult a hazai ítélkezés az Európai Bizottság legfrissebb igazságügyi eredménytáblája szerint. Lapunk kérdésére az Országos Bírósági Hivatal (OBH) kiemelte: az ítélkezés minőségi mutatói közül kiemelkedik, hogy a magyar bírósági szervezet 1. helyen szerepel az ügyfelek számára online elérhető információk, az ítéletek internetes közzététele tekintetében, illetve az alternatív vitarendezési módszerek használatában. Az ügyfelek saját, folyamatban levő eljárásukkal kapcsolatos tájékoztatási eszközök sokfélesége tekintetében pedig 2. helyezett, míg a bírák számára nyújtott kötelező képzésekkel az 5. helyen szerepelünk a 28 tagország rangsorában.

Az igazságügyi eredménytábla adatai alapján tovább gyorsult az ítélkezés hazánkban
Az eredménytábla az Európai Unió tagállamainak igazságszolgáltatását mutatja be a hatékonyság, a minőség és a függetlenség szempontjából. Az idei kiadásban nagyrészt 2015-ös adatokat dolgoztak fel. Hazánk egyébként – összesítésben – már az elmúlt években is a tagállamok első harmadában szerepelt. Az OBH felhívta a figyelmet arra, hogy az eljárások átlagos hosszát tekintve a magyar bíróságok Európa élmezőnyéhez tartoznak. A közigazgatási ügyek esetében például csak Svédország előzi meg hazánkat. Ez az eredmény az előző évihez képest négy helyezéssel javult. A polgári ügyek összességét tekintve is a befejezéshez szükséges idő a 6. legrövidebb a 28 tagállam között. Lényeges mutató a folyamatban lévő ügyek száma is, amely azt mutatja, hány olyan ügy marad egy adott időszak végén, amellyel a bíróságnak még foglalkoznia kell. E tekintetben a közigazgatási bíróságok ügyhátraléka Luxemburg után a 2. legalacsonyabb, de valamennyi polgári ügytípust tekintve is a 3. legkisebb ez az adat. A hivatal emlékeztetett rá, hogy a most közzétett igazságügyi eredménytábla 2015-ös adatokon alapul, és már azóta is számos intézkedés történt a bíróságok teljesítményének további fokozására; ezek eredményei a következő kimutatásokban jelennek meg.
Az eredménytábla a bíróságok függetlenségéről is fontos adatokat tartalmaz. Ezek úgynevezett érzületi mutatók, vagyis azt mutatják, hogy a lakosság, illetve a vállalati szféra mennyire érzi függetlennek a bíróságokat és a bírákat – mutatott rá az OBH, hozzátéve, hogy ezek a mutatók az Eurobarometer és a World Economic Forum felmérésein alapulnak. Az Eurobarometer állampolgári közvélemény-kutatásán alapuló rangsorában a 20. helyen szerepel a magyar igazságszolgáltatás, megelőzve mások mellett Szlovéniát, Portugáliát és Olaszországot is. Az Eurobarometer gazdasági társaságok között végzett felmérésében pedig Magyarország a 16., ami jelentős javulás a korábbi 22. helyhez képest. – A World Economic Forum adataiból összeállított rangsor összesen 50 válasz értékelésén alapul, amelyet kizárólag vezető gazdasági szereplők adtak egyetlen kérdésre. Ez is magyarázat lehet arra, hogy miért áll e rangsorban Ruanda a 25., Szaúd-Arábia a 27., Egyiptom a 45., miközben Spanyolország a 65., Románia a 70., Olaszország a 74., Szlovénia a 82., Szlovákia pedig a 120. helyen – jegyezte meg az OBH. Északi szomszédunk egyébként ezzel az utolsó a 28 uniós tagállam közül, míg hazánk a 25. helyet érte el.