„Ismét kikértük a hatóságok véleményét, amelyek hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy több száz ember számára hatalmas élményt jelentsen a Duna átúszása Budapesten” – idézte a szervezők csütörtöki tájékoztatása Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót, a BUG nagykövetét, aki tervei szerint szintén átússza a Dunát.
Fülöp Tibor, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság alezredese kifejtette, „a Balaton-átúszáshoz hasonlóan úgynevezett úszófolyosót fogunk kialakítani, 25 méterenként kapaszkodóhajók, 40 méterenként nagyobb hajók lesznek, ráadásul az általunk javasolt szakaszon nyugodtabb a Duna.”
A biztosítást a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat végzi, Balázs László elnök ezzel kapcsolatban elmondta: „Közel tíz mentőhajó lesz, amelyek mindegyike legalább tíz-tíz embert tud a fedélzetére venni baj esetén. A rajtnál és a célnál olyan vízimentő kollégák fognak dolgozni, akik szükség esetén azonnal a vízbe tudnak ugrani. Közel negyven fővel leszünk jelen, így minden indulónak garantálni tudjuk a biztonságát.”
Szentes Tamás helyettes államtitkár, országos tisztifőorvos közölte, a természetes vizek minősítését egy kormányrendelet előírásai szerint végzik, ennek alapján kiváló, jó, tűrhető és kifogásolható kategóriákba sorolják őket.
„A Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. akkreditált laborja által végzett vizsgálatok az adott szakaszon megfelelő és jó eredményt hoztak, ezek alapján a Duna átúszása fertőzési kockázattal nem jár” – mondta.
A Műegyetem előtti terület nemcsak a Duna-átúszás célja, hanem egyben a BUG focitornájának a helyszíne is lesz. Utóbbiban amatőr háromfős kispályás csapatok mérik össze tudásukat. A másik két számra, a street workout versenyre és a futásra a Citadellánál kerül sor.