Rongálás miatt indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomozást ismeretlen tettes ellen, miután vasárnapról hétfőre virradó éjszaka az MTVA Kunigunda útjai központjának egyik ablakán belőtt valaki. A feljelentést az MTVA vezetése tette.
A közszolgálati hírközlés ellen tiltakozó ellenzékiek közül néhányan megdobálták az épületet, ám a fotónkon látható lyuk nem dobálásból származik, hanem lövésnyom. Információink szerint igazságügyi ballisztikus szakértők vizsgálják, hogy mit és mivel lőhettek be az ablakon, az előzetes szakvélemény szerint vélhetően csúzliból kilőtt acélgolyó, esetleg anyacsavar üthette át az üveget, azonban annak kisebb a valószínűsége, hogy éles lőfegyverből érkező lövedék rongálta meg a nyílászárót.
Közben futótűzként terjed a legnagyobb közösségi portálon Kollár Attila rendőr zászlós vallomása arról, hogy miként csömörlött meg a rendszertől és hogy eldöntötte, felmond munkahelyén, a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK) – erről Facebook-oldalán írt egy posztban.
Felmondani azonban nem tudott, mivel berendelték a BRFK épületébe és kirúgták. „…Azt természetesen mondanom sem kell, hogy a Rendőr főkapitány ellehetetlenítette további munkám az ország bármely pontján mint rendőr…” – írja betűhűen Kollár Attila, hozzátéve: „…búcsút inthetek a hivatásomnak, ami talán nem is baj, csupán mint jelzés érték mondom el ezt is. Ezenkívül bírósági eljárás is kezdetét veszi ellenem amiért állítólag belső titkokat szivárogtattam ki…”
A fentiekkel mindössze egy gond van: nincs és soha nem volt Kollár Attila nevű hivatásos állományú rendőr a BRFK-n. Lapunk információit az Országos Rendőr-főkapitányságon is megerősítették, sőt azt is megtudtuk, az ország egyetlen rendőri szervénél sem szolgált soha Kollár Attila nevű hivatásos rendőr.
A valótlan közlés eredetét visszavezettük múlt csütörtökig, azaz december 13-ig, amikor is Sz. A. közösségi oldalán 23 óra 32 perckor kezdődött élő videóadásban hangzott el szó szerint „Kollár rendőr vallomása”, aminek leirata terjed még ma is a világhálón.
Eközben Gyurcsány Ferenc hétfőn elismerte: a tüntetések már nem egyes törvények ellen zajlanak, a demonstrálók célja az, hogy „ez a rendszer úgy, ahogy van, megbukjon”.
– Az ellenzéki politikusok a hatalomért mindenre képesek, erőszakra, közintézmények elfoglalására és a parlament működésének megbénítására is – jelentette ki erre a Fidesz-frakció szóvivője. Halász János hangsúlyozta, „Soros támogatásával a Jobbiktól a szocialistákon, az LMP-n át Gyurcsányig mindannyian összeálltak”, és egy céljuk van – az ellenzéknek és a bevándorláspárti Soros-hálózatnak is –, meg akarják ragadni a hatalmat, és ezért mindenre, erőszakra is képesek.
Hadházy Ákos közösségi oldalán pedig azt bizonygatta, hogy az ellenzéki képviselők nem szimulálták az MTVA elfoglalásakor őket ért, úgymond, bántalmazásukat. Ismert: videó- és hangfelvételek bizonyítják, hogy a közmédia épületében történt atrocitások során az ellenzéki képviselők provokálták a biztonsági őröket, illetve a rendőröket, hogy aztán őket állítsák be bűnbaknak.
Egy ki nem kapcsolt telefon például véletlenül felvette, ahogy az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó a következőket mondja: „K…rva erős kép lenne, ha lefeküdnénk a lépcső elé tarkóra tett kézzel” – majd le is feküdtek, Bangóné pedig sírni kezdett.
Cáfol a Belügyminisztérium
Az Amnesty International Budapest helyett nyilvánvalóan egy másik európai fővárosban történtekre reagált – legalábbis a Belügyminisztérium kedden kiadott közleménye szerint. Mint írták: nem igaz, hogy a tüntetők ellen hang-, víz- és könnygázgránátokat, vízágyúkat is bevetett a magyar rendőrség. Hozzátették: tömegoszlatásra nem került sor, a magyar rendőrség nem alkalmazott felesleges, túlzó erőszakot annak ellenére sem, hogy a „békés” gyülekezők 15 rendőr sérülését okozták. A Belügyminisztérium kiemelte: nem békések azok a tüntetők, akik azt skandálják, hogy „Égjen a karácsonyfa, égjen a rendőr!”