Bokros Lajos szerint Orbán Viktor fasiszta, Ungváry Rudolf szerint pedig egy pöcegödör meztelen királya. Ez a legfrissebb termés az ellenzék önjelölt megmondóembereitől. Az egyik a Facebookon eresztette el magát, a másik „a világhírű rádióban” kapott szószéket.
Bokrost az ellenzéki fórumok nagy része is gyepálja; Ungváryra már csak legyintenek. Bokrost azért gyepálják, mert a fasisztázással szerintük a miniszterelnök malmára hajtja a vizet. Merthogy Bokros a legnépszerűtlenebb politikus; még Gyurcsányt is alulmúlja. (Vagyis az istenadta nép egy szavát sem hiszi el, semmi szín alatt nem venne tőle használt autót, használt csomagot meg pláne nem.) A gyepálók nem a fasisztázást kérik ki maguknak (azzal lélekben egyetértenek), csupán a fasisztázó politikai erejével (erőtlenségével) van bajuk. Szokták az ilyesmit Gyurcsánynak is felróni (aki Tamás Gáspár Miklós nyomdokaiba lépve épp felfedezte magában a jó mélyen eltemetett konzervativizmust).
Bokros nem olyan óvatos duhaj, mint Ungváry, aki évek óta csak fasisztoidozik. Ungvárynak rá kellett hát tennie a háziversenyben egy trágyáslapáttal. Szerinte Magyarország nyolc éve fuldoklik egy politikai hazugságokra épülő pöcegödörben. Szeretheti a nemzet ezt a kábító fuldoklást, mert folyton újraválasztja a pöcegödör urát. Aki egy harmadrangú írónál persze kötelezően meztelen, mert ugye király, meg mert ugye Andersen. A bátor kisinas pedig nem más, mint az őszülő Bokros, aki a szemébe vágja a nudista királynak az igazságot, hogy közönséges fasiszta.
Ungváry a Klubrádiótól újra meg újra teret kap kedvenc rögeszméje kifejtésére. Hogy ez a pöcegödör, ami itt van (s aminek Ungváry ezek szerint a szerves része), nemhogy diktatúra, hanem annál is rosszabb. Azt nem tudni, mi, de tényleg nem lehet annál rosszabb, mintha nem ők kormányoznak. Ráadásul a derítőben ezt a szagos hiperdiktatúrát csalafinta és alattomos módon nem átallják demokratikus választásokkal palástolni. Ungváry ezt úgy fogalmazza meg, hogy „teljes mértékben kimeríti a demokrácia formájába álcázott fasiszta rendszerek megnyilvánulásait”. S ez egy óriási találmány, mert 1945 után a nyílt fasizmussal már nem lehetne ékeskedni. De ő átlát a szitán; s talán meg is nyugszik, ha megkapja a gumidominóját.
S hogy Ungváry író volna? Író például a rasszista, magyargyűlölő Kertész Ákos: valaha voltak ihletett, átélhető történetei. Ám ha Ungváry író, mégis a pöcegödörbe meríti a stílust, miért nem szólal meg mondjuk Parti Nagy Lajos, hogy ezt mindannyiunk érdekében ne tegye? Orbánozni is csak pontosan, szépen…
Beért a „demokratúrázók” vetése, de már megint fasisztázás lett belőle. Nívótlanság a köbön. Mintha nyitva felejtették volna a Bitó-szalon ablakát. (Most hallottam, hogy a szalontulajdonos orvos is írónak címkézi magát. Ez valamiféle járvány lehet odaát.)
De hát kik ezek a fasisztázó férfiak? Ungváry rendes ötvenhatos volt, Történelmi Igazságtétel Bizottságot alapított, majd úgy maradt. Könyvtárosnak jelentékeny, írónak feledhető. Az alkotáshoz szükséges indulatot politikai gyűlölködésbe csatornázza, ami nevetségessé teszi. Bokros ellenben nem amatőr: ő vérprofi.
Már a szamizdatba is csak álnéven írt, s az első adandó alkalommal elszegődött a pufajkás miniszterelnök kormányába. Keresztneve csomag, de fenn akar maradni mindenáron, hát fasisztázik. Egy választott politikust – ő, a nem választott. Évekig fizettük a brüsszeli apanázsát – úgy volna méltányos, ha ezt apránként levonnák Dávid Ibolya nyugdíjából.
Nem tudom, ki hogy van vele: nehezen viselem, amikor ezek az urak teleszellentik az én hazámat, az illatos Magyarországot.
