– Húzzál haza! Fake news! – skandálják Trump-párti tüntetők a CNN riporterének háta mögött. Trágárságot is kiáltanak az elfogultnak tartott amerikai hírcsatornára. Jim Acosta, a riporter a napokban jelenetet rendezett a Fehér Házban. Arra próbálta rávenni – sikertelenül – Donald Trump szóvivőjét, határolódjon el a főnökétől, aki a nép ellenségének nevezte a médiát. Később az elnök úgy pontosított, az álhírmédiát tartja annak.
Eközben Franciaországban is forró a nyár. A szenátus a minap leszavazta az álhírmédia-ellenes törvényjavaslatokat, mégpedig a közlés szabadságának aránytalan sérelmére hivatkozva. Sokszor maga a média álhírmédiázik.
Én a te cikkedre (újságodra) fogom rá, hogy álhír, te az enyémre. Ez érdekes játék, de már pubertáskorban is tartalmasabb vakációs elfoglaltságot javasol a neveléspszichológia. Az aszályos német nyárban azon kesereg egy publicista (a Die Zeit hasábjain), hogy olyan véleményeket is lehet ma már normálisként hangoztatni, amelyek korábban túl radikálisnak számítottak. Szakmaizzunk egy kicsit: ezt Overton-ablaknak hívják. Minél szélesebbre nyílik az Overton-ablak, minél több mindenről lehet úgy beszélni, hogy az elfogadott, úgy szorul vissza a politikai korrektség. Ma ez a helyzet – és nemcsak Németországban.
De az őrkutyák dolgoznak: a közszolgálati ZDF médiakuratóriuma tömve van Merkel-káderekkel és szocdemekkel. Nem ejtettünk még szót a szintén napsütötte Ausztriáról, ahol médiaháborút jeleztek előre a meteoropolitológusok. Az osztrák politika jobbratolódása azt a kérdést veti fel egyre élesebben, ki ellenőrizheti a közmédiát és milyen eszközöket engedhet meg magának eközben. Nemrég öt főszerkesztő összehangolt vezércikkekben fejezte ki az aggodalmait.
Négy olyan országot vettünk sorra, amely hazánkból nézve referenciának számít. Hajlamosak vagyunk azt hinni: ők előbbre tartanak, mert fejlettebbek. Márpedig a friss példák mind azt mutatják, hogy a leghevesebb viták zajlanak a média szerepéről, és a felette való kontroll is leplezetlenül felvetődik.
Amerikát leszámítva, ahol a Fox Newstól az MSNBC-ig széles a spektrum, a fenti országok egyikében sincs az Echo TV-től vagy a Hír TV-től az ATV-ig terjedő értékskála. A napilapok esetében a nevezett országokban kivétel nélkül sehol sincs a Magyar Időktől vagy a Magyar Hírlaptól a Világgazdaságon át a Népszaváig húzódó spektrum. Országos hírcsatorna vagy napilap a német, francia vagy osztrák jobboldali választók millióinak? Ugyan már, ne nevettessük ki magunkat! Még túl szélesre nyílna az Overton-ablak a nyári viharban.
2012-ben Charles Gati, Haraszti Miklós és az azóta elhunyt Mark Palmer azt javasolta: az amerikai kormány élessze fel poraiból a Szabad Európa Rádió (SZER) megszüntetett magyar adását. Jó buli lett volna: az SZDSZ-hinterland – a hinter ekkorra már nem tér-, hanem időhatározói értelmet nyert – ugyan a hátsó bejáraton át, de körpanorámás rálátást kapott volna a SZER-re. Márpedig ahogy a hidegháborús rádió Wikipedia-szócikke fogalmaz, Borbándi Gyula volt adásszerkesztő közlésére hivatkozva: a SZER nem a magyaroknak, hanem a fenntartónak, az amerikai államnak tartozott elszámolással. Ami természetes is.
A politikai médiában mindenütt érvényesül – különösen az éles helyzetekben – a tulajdonosi érdek, legyen a tulajdonos valamely állam vagy magáncég. A széles körben elfogadott, úgynevezett független újságírás fullobjektív cikkekkel, az egyenlő távolságot futballbírói habbal mérő kollégákkal és a sajtószabadságnak az elnöki palota erkélyéről tapsikoló hatalommal szép elméleti törekvés.
Ma nem ezt látjuk az átalakuló világ átalakuló médiájában.