Nagyinterjút készített a Népszava a minap Paul Lendvaival Orbán Viktorról. Egy ilyen híres túlélőnek érdemes figyelni a szavaira: ha lehántjuk róla az ideológiát, még igazságmagra is lelhetünk.
Leülne-e az 53 éves Orbán a 27 évessel? Lendvai szerint a fiatal leülne az idősebbel, az idősebb viszont nem a fiatallal. Legfeljebb „ha hasznot húzhat belőle”. Ilyet még Karinthy sem tudott kiötleni (Találkozás egy fiatalemberrel). „A lényeget tekintve gyakorlatilag semmi különbséget nem látok.” Mert nincs is. „Már 1990-ben sem érte be sokkal kevesebbel, mint ma. Vezető akart lenni. Number one. Miniszterelnök.” Ez emeli ki a mezőnyből. „Már akkoriban is a hatalom igézetében élt.” Gyanakodj a politikusra, aki tagadja ezt az igézetet!
„Én 1999-ben találkoztam vele a frankfurti könyvvásáron, ahol Magyarország volt a díszvendég. Dedikáltam is neki Magyarok című könyvemet. Később interjúztunk is, még később pedig az alsó-ausztriai Göttweig kolostorában találkoztunk, ahol beszédet mondott, s ahol egyébként ebédkor pertuviszonyba is kerültünk.” Lám, minő fontos részletek! „Mint az igazi hadvezér a vesztes csata után, ő is képes volt újrarendezni sorait. Az meg különösen imponálónak tűnt, ahogyan 2006 után ellenzékben is képes volt megerősíteni pozícióit, bár kétségtelen, hogy ebben – saját hibái révén – Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök is a segítségére volt.
De akkor is hallatlan politikai zsenialitásról tanúskodik, hogy idejében felismerte az ellenfél ballépéséből kínálkozó lehetőséget.” Ez megint elismerés, ha a körítést elhagyjuk. „Jó ütemérzékről tett tanúbizonyságot tavaly januárban, amikor a többi európai vezetővel együtt ő is elment Párizsba a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni merénylet után, hogy kifejezze együttérzését; de már a helyszínen olyan interjút adott az MTI-nek, amelyben világossá tette, hogy a közeljövő központi kérdése a bevándorlás, a menekültprobléma lesz.”
Bizony, ez a politikai tehetség. Rátapintani a kor ütőerére, miközben a „Je suis Charlie”-féle idiotizmus elérte, hogy a maradék hetilap immár a magyarokkal szórakozzon, s Tamás Gáspár Miklós legyen a képregényfigurájuk. Az antigyurcsányi és párizsi hadművelet „nemcsak politikai érzékét, tehetségét jellemzi jól, de cinizmusára is bizonyíték”. Ez téves vélekedés: ilyen alapon az utóbbi másfél év európai történelme is cinikus.
„Orbán nyilván nem fog menni – Gyurcsány pedig nyilván nem fog jönni már.” Szívemből beszél Lendvai. „Ausztriában nem sző mindent úgy át a korrupció, mint Magyarországon, és hát a politikai elit is jobb állapotban van odaát.” Csak éppen a választási borítékok nem akarnak az Istennek sem ragadni.
És hogy milyen állapotban van Orbán? „Azt egyetlen ember tudhatja igazán: a felesége.” Sokan vagyunk így ezzel. „Korábbi ismerői közül néhányan meglepve tapasztalják, mennyire meghízott. Nem gondolom, hogy ez különösebben fontos lenne.” Pedig az: egy exfocista ne eressze el magát, főleg napi 15-16 órás ülőmunka esetén. „Szerintem már pontosan tudja, hogy a magyar közvélemény és az ő kapcsolatában elmúltak a mézeshetek. Ezért azt gondolom, hogy őt jelenleg elsősorban a nemzetközi politika érdekli.” Hát igen: furcsa is volna negyedszázadra elnyúló nász… A külpolitika meg azért érdekli, mert az unió miatt ez egyben belpolitika is. Létezik, hogy ez Bécsből másként látszik?
A honfoglalásos könyvére hajazva: „Ő nem Árpád. Sokkal inkább Szent István és Koppány sajátos keveréke.” Bródy János után szabadon – mint egyébként annyian. „Mintha mindent egyszerre akarna: a tradíciók megtartását csakúgy, mint a hagyományok meghaladását. Kell neki a jámbor hit, de kell a harc is – ezért ő az egyik legcinikusabb mai politikus.” A kereszténység maga a hit és a harc. A demokrácia is harc. A hagyomány káros dolog, ha halott; hasznos, ha élő és formálható. Ha mindez cinizmus: maga a demokrácia műfaja cinikus. „Jó néhány évtizede nem volt magyar politikus, aki ilyen mélyről ilyen magasra jutott volna.” Egy demokráciában minden aktor mélyről jut magasra. Ebben – de csupán ebben – Orbán sorstársa például Gyurcsánynak is: csekély volt családjukban a polgári elem.
„Az Orbán-rendszernek egész egyszerűen nincs reális baloldali alternatívája egyelőre.” Ez vitathatatlan. „A legnépszerűbb és legtehetségesebb Orbán-publicista, Bayer Zsolt nemrég cikksorozatot indított a Jobbik elnökéről. Egykori Pravda-olvasóként mondom: ez konkrétan azt jelenti, hogy maga Orbán Viktor is komolyan számol a Vona-veszéllyel.” Egykori Pravda-nemolvasóként: csodálkoznék, ha Bayer Zsolt barátom reggelente publicisztikai eligazításra járna. Ha feladná önjáró voltát, mindjárt nem is lenne olyan népszerű és tehetséges.
„Ha nincs Soros György, ma talán azt sem tudnánk, mi az a Fidesz, ki az az Orbán Viktor. És most mégis ő, a régi mecénás az aktuális ördög, a főgonosz.” Hát igen: ha Orbánt egy gazdag ember egy oxfordi ösztöndíjjal egy életre megvásárolhatta volna (tekintet nélkül arra, hogy a mecénásnak azután miféle világboldogító ötletei támadnak), nem is lett volna érdemes megjegyezni az Orbán és a Fidesz neveket.
„Ráadásul sokkal intelligensebb, mint térségbeli társai, Lech Kaczynski, Robert Fico vagy akár Bojko Boriszov – nem csoda tehát, hogy ezek az emberek példaképként tekintenek rá.” Ügyes, de átlátszó megosztási kísérlet. „Egy bizonyos körben Orbán Viktor nemzetközi pozíciói ma sokkal erősebbek, mint korábban. Hogy 2018 után mi lesz ezekkel a pozíciókkal, azt természetesen nem tudom.” Ha nincsenek belföldi pozíciói, nincsenek külföldiek sem – ehhez nem kell politológusnak lenni. „De jelenleg inkább Orbán győzelmére fogadnék, semmint a vereségére.”
Óvatos duhaj – de létezik olyan eset, amikor Paul Lendvaival egy platformra kerül az ember.