Régen minden tisztább és egyértelműbb volt. Régen tudtuk, hogy mi vagyunk a keleti tömb, ők meg ott, a távolban, túl az Enz folyón, a nyugati tömb. Mára minden zavarosabb lett. A mi geopolitikai helyzetünk is, a Nyugaté is. S ez a kifejezés, hogy „nyugati tömb”, 2017 adventjétől már egészen más jelentéstartalommal bír. A nyugati tömb nem más, mint több, egymás mellé helyezett, hatalmas ajándékdoboz. Piacok, sétálóutcák környékén, szerte Németországban.
Élénk színekkel, vidám mintákkal teli, színes szalagokkal átkötött karácsonyi ajándékok. S hogy mit találunk bennük, ha szenteste kibontjuk őket? Vasbetont.
Történt ugyanis, hogy a toleráns Nyugat toleráns politikusai gondoltak egy toleránsat a szeretet ünnepe közeledtével. Azért nem Jézus születésének ünnepét mondom, mert ahogyan a kommunista blokk országaiban anno ez a behelyettesítés várt a karácsonyra, úgy hajlanak mostanában a nyugati országok polkorrekt korifeusai is e megnevezés felé. Mert úgy tűnik, a józan ész ugyanolyan könnyen kihagyható az ünnepi egyenletből, mint a kis Jézus.
Ezeknek a toleranciabajnokoknak az a hatalmas ötletük támadt, hogy Angela Merkel betontömbjeit az ünnep közeledtével szerethetőbbé kell tenni. Angela Merkel betontömbjei azok a terepakadályok, amelyekkel Németország-szerte védelmezik a gyalogosan járható közterületeket.
A betontömbök segítségével kívánják elkerülni, hogy a muszlim terroristák teherautóval vagy más járművel a tömegbe hajtsanak. Ezeket a bizonyos kockákat „karácsonyiajándékosították” most a derék fritzek. Mielőtt ennek értelmét (vagy inkább abszurditását) vizsgálnánk, idézzük vissza, mire emlékezünk a karácsonyi ajándékozás évszázados hagyományával!
A karácsonyi ajándékozás szokása a napkeleti bölcsektől (vö.: háromkirályok) kapott három ajándékra, az aranyra, a tömjénre és a mirhára vezethető vissza. Mint az Újszövetségben olvashatjuk, a bölcsek ezeket az ajándékokat vitték Betlehembe a kis Jézusnak. Hogy miért pont ezeket? Az arannyal elismerték Jézus királyi voltát, akinek a keresztény hit szerint a királysága ugyan nem e világból való, de Jézus valóban királyi vérből, Dávid házából származott.
A tömjén nevű gyantát templomi szertartásokon, úgynevezett teljesen elégő áldozatként alkalmazták, ezzel Jézus isteni voltát ismerték el. A mirhát illatszerként, balzsamozófolyadékként és fájdalomcsillapítóként is használták. A bölcsek ezzel jelezték, hogy látják Jézusban a megváltó Krisztust, aki szenvedése, kereszthalála és feltámadása árán menti meg bűneitől a világot. Ezért vittek tehát Jézusnak aranyat, tömjént és mirhát. Nem betonkockát. Pedig akár azt is vihettek volna, ha nagyon akarnak.
A betont ugyanis már az ókori rómaiak is ismerték és alkalmazták. A Marcus Vipsanius Agrippa római államférfi és hadvezér által i. e. 27-ben (tehát egy teljes emberöltővel Krisztus születése előtt) emeltetett Pantheon tetőszerkezetében már ez az anyag található.
A mai értelemben vett betont pedig Joseph Aspdin angol kőműves 1824-es szabadalma óta ismerjük. Ez az anyag vasbeton formában hatalmas jelentőséggel bírt és bír a mai napig. S ez a bizonyos jelentősége gyarapodott most néhány új jelentéstartalommal. A tetejébe abban a városban, amely évtizedekre betonfallal lett kettéválasztva. Mert ahogyan a napkeleti bölcsek ajándékai is jelentéstartalommal bírtak, úgy mondhatjuk el ugyanezt Merkel ajándék betonjairól.
Ezeknél a szemre csodálatos, ugyanakkor a felszín alatt komor, nehéz és ijesztő képződményeknél nehezen lehetne a karácsony szellemétől távolabb álló dolgot találni. Ha a csiricsáré, hatalmas kockákra nézünk, nem a csendes, meghitt családi otthon melege, nem a karácsonyfa gyertyáinak fényei jutnak az eszünkbe, hanem például Stephen King bohóca, akinek szórakoztatni kellene a népet, ő azonban inkább gyerekeket gyilkol. Itt persze más a helyzet, mondhatnánk elsőre.
Mert a terepakadályok épp a gyilkosságokat hivatottak megakadályozni.
De így van-e valójában? Talán nem az eltérő kultúrájú gazdasági bevándorlók mérhetetlenül nagy inváziójának megállításával lehetne gátat szabni az Európát több mint két éve sokkoló terrorhullámnak? Nem véletlenül a lehetőség kizárásával, a prevencióval kellene küzdeni az öngyilkos merényletek ellen? Mert a kocka csak az adott helyen történő támadást akadályozza meg. De ha a terrorsejt merényletre készül, azt a merényletet végre is fogja hajtani. Le van zárva a piac?
Akkor sétáljunk át egy bevásárlóközpontba! Vagy egy korcsolyapályára. Esetleg egy színházba, moziba, kórházba, akárhova. Nem lehet autóval a tömegbe hajtani? Akkor marad a gyalogosan hordozott, dinamitos mellény.
A betonajándékok egyébiránt nem az egyetlen jelei a Nyugat végérvényes agyhalálának. Idekívánkoznak az LMBTQ szivárványszíneiben pompázó, gendersemleges csokimikulások is. Vagy a német városok tereinek „karácsonyfátlanítása”, mivel a fák zavarhatják a muszlim lakosok lelki nyugalmát. S a végén eljutunk odáig, hogy azt mondjuk: lesz idén karácsony, ha Allah is úgy akarja.
Aztán, ha Allah majd úgy akarja, a passiójátékokban megjelennek a módosult napkeleti bölcsek, akik a betlehemi kisded jászolához odarakják ajándékaikat: a gázmaszkot, a golyóálló mellényt és a rohamsisakot. A templom előtt pedig kandiscukornak álcázott gépfegyverekkel őrzik a hívők nyugalmát a rénszarvasjelmezbe öltöztetett német terrorelhárítók.
Ez ma a nyugati tömb. Merkel ajándéknak álcázott betontömbje.
A kívül puha és szép, belül kemény és rideg valóság. A torkunkon leerőltetni kívánt, elfogadásnak hazudott behódolás legplasztikusabb jelképe. Egy hitét, kultúráját és identitását egyszerre elvesztett népcsoport erőszakos érdekérvényesítési kísérlete az erős hittel, évezredes kultúrával és szilárd identitással rendelkező normálisok felé. Felénk, magyarok felé.
Mit mondhatunk még erre? Dicsőség a mennyben Istennek! És békesség a Földön a jóakaratú embereknek!
A szerző blogger, publicista