– A riói ötkarikás játékokat követően visszarázódott már a régi kerékvágásba, abba, ahol ilyenkor az idény vége felé járni szokott?
– Igen, bár érzem, hogy a szokásosnál fáradtabb vagyok fizikálisan és mentálisan egyaránt, ami talán érthető, hiszen mindent az olimpiának rendeltem alá. Igaz, utána sem volt nagyobb kihagyásom, másfél hét elteltével „elmartam” valakit, hiszen a jelenleg zajló Bundesligát sem lehet félvállról venni, rendesen fel kell készülni. Ráadásul csapatérdekből feltoltak egy súllyal, közel százkilós „melákokkal” kell küzdenem, ki is kaptam két, Riót megjárt riválistól. De legalább nem tussal vagy technikai fölénnyel, s ez volt a cél, miközben a saját súlyomban a nálam gyengébb klubtárs is győzni tudott.
– Melyik gárdában érdekelt?
– Az Adelhausenben, bátyámmal, Tomival együtt, ő volt itt előbb, de az volt a helyiek célja, hogy mindkét Lőrinczet maguknak tudják. Egyébként a település Dél-Németországban fekszik, közel a svájci és a francia határhoz, úgyhogy általában Zürichbe vagy Bázelbe repülünk, s onnan megyünk tovább kocsival. Festői a táj, a meccseken pedig remek a hangulat és a közönség. Érdekes, hogy több helyi is odajött hozzám és azt mondta, nagyon sajnálja, és gusztustalan, ami az olimpián történt velem, annak ellenére, hogy, ugye, egy némettel verettek meg.
– Örülök, hogy ön hozta szóba a témát. Hogy érzi, túljutott már a riói méltánytalanságon?
– Az egész ország, az egész világ nézte az olimpiát, úgyhogy sokkal több emberhez eljutott a kálváriám híre, mint ha mondjuk simán bronzérmet szereztem volna. Lassan kezdem tudni kezelni, hogy a gratuláció mellett sajnálkoznak is az emberek. A pozitív oldal viszont az, hogy kiderült, melyik utat kell járnom, ilyen jó felkészüléssel van esélyem világversenyt nyerni.
– Apropó, felkészülés! Most hol és hogyan edz?
– Mint egész évben, most is Pesten készülök keményen, futás, erősítés, birkózás a program. Nem szabad kiesni a ritmusból, ha sikeresen akarok szerepelni a Bundesligában, illetve december elején itthon, a klubvilágkupán.
– Mit szól ahhoz, hogy nálunk lesz ez a rangos megméretés?
– Boldog vagyok, mert egyrészt mindig jó itthon versenyezni, például a Magyar Nagydíjon, másrészt végre nem kell Iránba utazni. Voltam már egy párszor, s nem különösebben vágyom vissza. Amennyire látom, komolyan kell venni a világkupát, a beloruszok például nagyjából a válogatottjukkal érkeznek, de nem baj, aki jön, azt kell megverni, s szerencsére már a saját súlyomban, 85 kilóban.
– Mit tervez a jövő évi versenyekre?
– Belgrádban lesz az Eb, ott voltam először világversenyen dobogós, „bejön” a helyszín, itt az idő, hogy végre nyerjek. Természetesen a párizsi vb is a fókuszban van, nem beszélve a 2018-as budapesti világbajnokságról. Ráadásul nekem kedveznek a szabályváltozások, hiszen jó vagyok állásból, viszont szerintem a laikusoknak, sőt nekünk, birkózóknak is nehezen lesz nézhető néhány meccs. De főképp azt remélem, a bírók nem szólnak majd bele.
Budapesti vb, vk kicsit másképp
A Magyar Birkózószövetség komolyan gondolja, hogy minél több jelentős nemzetközi versenyt hozzon hazánkba. A legnagyobb dobás a 2018-as felnőtt-vb lesz Budapesten, jövőre U23-as Eb-t rendezünk Szombathelyen, de még erre az évre is jut két, speciálisnak mondható viadal, a kötöttfogású klubvilágkupa (december 8–9.) és a nem olimpiai súlycsoportok világbajnoksága (december 10–11.), egymás után a BOK-csarnokban (a volt Symában). Előbbi eredendően iráni „franchise”, összesen 16 csapat indul rajta (2-2 magyar és iráni), a mieinknél a tervek szerint a Lőrincz fivérek, Tamás és Viktor mellett többek között a világbajnok Kiss Balázs és az U23-as Európa-bajnok Szilvássy Erik is szőnyegre lép. Utóbbi megméretésnek ez lesz a premierje, de már így is közel negyven ország nevezett rá, a női 53 és 60, a kötöttfogású 71 és 80, valamint a szabadfogású 61 és 70 kilóban zajlanak majd a küzdelmek, a tervezett magyar indulók közül Galambos Ramóna, Barka Emese, Korpási Bálint és Szabó László már rendelkezik világversenyes éremmel. A belépés mindkét eseményre ingyenes.