Órát lehet igazítani a brit vasúthoz – csak a hét végi tapasztalatok alapján nem biztos, hogy érdemes. Pénteken akadt példa arra, hogy másfél órás úton húszpercnyi késést hozott össze az egyik járat, szombaton negyven perc is elég volt ekkora csúszáshoz. A pontatlanságok oka leginkább az lehetett, hogy több alkalommal is tumultuózus jelenetek alakultak ki a kocsikban.
Efféle helyzet állt elő azon a szerelvényen is, amely Coventry belvárosából indult el, útba ejtve a helyi labdarúgócsapat stadionját is. Péntek este éppen ott, a Ricoh Arenában rendezték meg a Coventry City–Peterborough angol harmadosztályú focimeccset, a vonatállomáson így nem is olyan kis csoport gyűlt össze. Ehhez képest mindössze egyetlen kocsi alkotta a menetrend szerinti járatot.
Az emberek bepréselődtek, ahogy tudtak, de nem eléggé: a vasúttársaság peronon ácsorgó embere bekopogott az ablakon, hevesen integetve, hogy az utasok álljanak szorosabban. Erre egy középkorú férfi visszakopogott, és szintén heves kézmozdulatokkal igyekezett jelezni a vasutasnak: nem lenne baj a beszállással, ha volna még egy kocsi. A válasz nem maradt el, a vasutas a telefonjával lefényképezte az elégedetlenkedőt, aki ezúttal is félreérthetetlen jelzésekkel adta közre véleményét a szolgáltató eljárásáról.
A tömegközlekedési probléma egyébként gyorsan rendeződött, a vonat nagyjából nyolc perc alatt elért a stadionhoz, s miután a drukkerek leszálltak, a továbbutazók már elférhettek.
Az angol alacsonyabb osztályok focijáról sokan azt tartják, hogy bár a játék nem túl magas színvonalú, mégis élvezetes, mert a játékosok kilencven percen keresztül sprintelnek, harcolnak, ütköznek, a technikai hibákat pedig a küzdelem szépsége, a kiváló körülmények és a népes nézősereg ellensúlyozzák. A péntek esti találkozó bizonyos pontokon egyáltalán nem támasztotta alá az általános vélekedést.
Ahhoz mondjuk kétség sem férhet, hogy a Ricoh Arena kiváló helyszín: a stadion egészen filigránnak, családiasnak hat, annak ellenére is, hogy harmincezer szék van a lelátókon. Azt is igazolta a meccs, hogy a játék színvonala az alacsonyabb osztályokban nem verdesi az eget: labdakezelési hibák, pontatlan passzok, kihagyott ordító helyzetek.
Panasz a keménységre sem lehetett: némelykor akkorát rúgtak egymásba a focisták, hogy csak úgy szikrázott. Iram viszont valójában alig-alig akadt, így pedig a meccs semmivel sem volt jobb, mint egy átlagos elsőosztályú magyar bajnoki. Ehhez képest a végül 1-1-es eredményt hozó meccsre 12 ezren voltak kíváncsiak, közülük 1300-an a vendégcsapatért szorítottak.
A vonatra várva bőven akadt idő rá, hogy az ember elgondolkozzék a különbségen: a hasonló minőség miért kell kint tízezreknek, miközben idehaza csupán ezreknek? Hiszen korszerű stadionok itthon is vannak, a focit is sokan szeretik, és éppenséggel hagyománya is van a magyar labdarúgásnak. Arról nem is beszélve, hogy a focisták idehaza is nagyokat tudnak rúgni a labdába, de ha kell, egymásba is. Ennyi erővel akár Magyarországon is járhatnának tömegek a meccsekre.