Zöld fű felett, kék ég alatt, legjobb edző: doktor Lakat. Tökéletes felező nyolcas verselés, méltó egy irodalomtanár futballbálványhoz. Az epigramma persze nem az ő műve, hanem róla, Lakat Károlyról írták, aki ma lenne kilencvenöt esztendős. A fű még mindig zöld, olykor az ég is kék, Lakat doktorra pedig a Ferencvárosban, Salgótarjánban és Tatabányán is párás tekintettel emlékeznek az idősebb szurkolók.
No meg természetesen számos, ezerszer idézett anekdotával, amelyek napjainkban a polihisztor edző személyiségének csak igen vékony szeletkéjét adják vissza. Mert jópofán hat a vesztes csapatot bíráló tábornoknál visszakérdezni, hogy ugyan már, ők hány háborút nyertek, frappáns megleckéztetése Kutas István nagy hatalmú kommunista sportvezetőnek, hogy ha már szónoklatot kell hallgatni, akkor inkább Cicero, mint Kutas – de ami ma szellemes poén, az a fél évszázaddal ezelőtti Magyarországon önsorsrontásba hajló vakmerőség volt. E sziporkák ezért nem egy éles eszű, nagy dumás fazon, hanem a minden körülmények között független, szuverén értelmiségi attitűd, a szellemi és a morális fölény megnyilvánulásai voltak. Súlyuk, tétjük 2015-ben már felmérhetetlen.
Lakat doktort azonban megvédték az eredményei – az edzőt elsősorban egyébként is azok minősítik –, igaz, csak viszonylagosan. Mert ugyan az 1960-as években börtön, munkatábor vagy kitelepítés már nem járt a másként – azaz egyáltalán – gondolkodóknak, hátrányos megkülönböztetés még igen. Illovszky Rudolf váratlan lemondása vagy legalább a balul sikerült 1968-as Eb-selejtezők után szinte alanyi jogon kellett volna megkapnia a szövetségi kapitányi posztot, hisz az évtized mindkét olimpiáján, Tokióban és Mexikóban is a dobogó tetejére vezette a magyar válogatottat, a Ferencvárossal nyert két bajnoki címe pedig a zöld-fehér legendárium egyik legfénylőbb fejezete. Tehát sokat vesztett a szókimondásával, a karakánságával, de a magyar labdarúgás még többet. Valószínűleg az 1970-es világbajnokságot is.
Különösebb hiányérzete persze mégsem lehetett Lakat Károlynak azután, hogy középpályásként futballozhatott a Budai, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor, majd mesterként állhatott a Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi ötösfogat mögött. Az ő személye köti össze a Ferencváros második világháború utáni két aranykorszakát, emléke mégis inkább csak egykori játékosai szívében, agyában, a szurkolók lelkében él tovább, mintsem tárgyiasult formában.
Ő bizonyára azt mondaná, jól van ez így, de fia,
Lakat T. Károly, az ismert újságíró kezdeményezésére ma, a Tanár úr születésének 95. évfordulóján emléktáblát avatnak a tiszteletére egykori otthonában, Budán, a Tizedes utcában. Gyanítjuk, minden egykori, kedves játékosa ott lesz, aki még járni tud. Sőt, néhány olyan is, aki már nem.