A tömörkényiek által Robertának keresztelt nőstény barna medve Somoskőújfalutól Sándorfalváig jutott, miközben a fél ország szurkolt az állatnak, ne legyen baja, és ne okozzon kárt. Ahhoz persze, hogy úrrá legyen rajtunk a borzongással vegyes cukiskodás, két ellentétes kulturális hagyománynak kellett működnie. A legősibb valószínűleg a medvétől való félelem.
Számtalan finnugor népnél különleges medvekultusz létezik, s a nyelvészek úgy gondolják, azért nem maradt fönn az állat eredeti neve nyelvünkben, mert tabu volt: senkinek sem volt szabad kiejteni. Helyette egy szláv szót vettünk át az ómagyar korban, amely azonban szintén a medvétől való rettegésre utal, körülírja csupán a hatalmas, bundás állatot, nem megnevezi: a medve szó eredetileg mézevőt jelentett. Hasonló nyelvi tilalom következménye a farkas vagy a szarvas szavunk is, amelyek jelentése azonban mind a mai napig könnyen megérthető, hiszen napnál világosabb, hogy a farkas az egy lompos farkú állat.
Van azonban egy másik, sokkal kedélyesebb kulturális medvehagyományunk is: ez az állat antropomorf tulajdonságain alapul. A népi kultúrában az állatutánzó táncok, medvetáncoltatás vagy a medvézés nevű gyermekjáték utal erre. És természetesen a mesék világa, amelyekben a medve sokszor egyáltalán nem valami félnivaló vagy gonosz, emberre veszélyes jószág, hanem inkább erős, de lassú és tohonya, olykor buta, könnyen becsapható, megtéveszthető teremtmény. A népmesék vándormotívumainak több középkori előzménye is létezik; allegorizáló, verses történetek, amelyekben a medve inkább pozitív színben jelenik meg. Ezt a képet erősítették föl az elmúlt száz-százötven év játékmackói, de vannak sok száz évvel régebbi, kis medvefaragványok is, amelyek alighanem szintén gyerekjátékok lehettek.
Hasonlóan többrétegű a zsidó-keresztény hagyomány medveképe. A Szentírásban a medve jó pár könyvben veszélyes ragadozóként jelenik meg, de a kölykeit féltő medve a bátorság szimbóluma. Izaiásnál pedig a messiási béke jele, hogy a medve együtt él a tehénnel, és a kicsinyeik is együtt pihennek. A középkori ember medvével kapcsolatos hiedelemvilága is ellentétes tartalmakat őrzött. A medve lehetett a bűn szimbóluma, vagy egyenesen az ördögé. A mértéktelenséget, bujaságot, haragot, erőszakosságot jeleníti meg a régi középkori templomok faragványain.
Ugyanakkor később uralkodói szimbólummá vált. És sokszor szenteket és remetéket segített a nagyvad. A St. Gallen-i kolostor felépítésénél a legenda szerint egy medve segédkezett Szent Gálnak – vagy egy másik változat szerint legalábbis fát hordott a szent parancsára, hogy ki ne aludjon a tűz. Amikor pedig Szent Richardis császárné, III. (Kövér) Károly felesége andlaui családi birtokán kolostort készült alapítani, az építkezésre alkalmas pontos helyet szintén egy medve mutatta meg neki.
Azután a medve megítélését a meglehetősen kacifántos középkori orvosi receptek is befolyásolták. A medveháj számos patikaszer fontos alapanyaga volt. A rendkívül kellemetlen köszvény ellen a tűz fölött hevített, medvehájjal, macskahájjal és borzhájjal töltött récéből kicsöpögő elegyet gondolták hatásos gyógykrémnek. Mivel pedig – nem ismervén a szívmasszázst és a mesterséges lélegeztetést – hirtelen halál esetén medvezsírral próbálták visszahozni az életre az elhunytakat, a medve kicsit az életadás és az üdvösség jelképévé is vált.
A józan és reális megfontolások mellett Roberta kóborlását interpretálók szövegei mögött ehhez hasonló, alighanem végig nem gondolt, tudattalan kulturális előképek is meghúzódhattak. Rögtön a medve első feltűnésekor a legtöbb híradás szokatlanul meleg hangvételben részletezte a történteket. Elsőként május 24-én hallhattunk a Szlovákia irányából hozzánk érkezett barna medvéről, amelyet le is fényképeztek a Nógrád megyei, magyar–szlovák határ menti Somoskőújfalu vasúti sínjeinél.
Bár a képen jó távol látható a békésen nézelődő állat: semmi kétségünk nem lehet felőle, hogy nem egy nagyra nőtt és kövér kutya csámborog a töltésen, hanem egy valódi barna medve. A fényképet készítő pályamunkás szerint az állat lejött a hegyekből, két lábra állva kémlelődött egy darabig, majd továbbcammogott. A hírek mindjárt arról szóltak: vonatra váró medve jelent meg Somoskőújfalunál. Ez a kedves interpretáció a plüssmackók világába vezette a szokatlan látogató iránt élénken érdeklődő hírfogyasztókat.
A medve legközelebb Pétervásárán mutatkozott, vagyis mintegy negyven kilométert haladt két és fél nap alatt. Ezúttal éjszaka látogatott lakott településre, ekkor videózta le a falu közepén, a Petőfi utcában egy munkájából hazatérő bükkszenterzsébeti lakos. Mások nem látták, csak hatalmas mancsának nyomait hagyta hátra. Egészen Erdőkövesd széléig szaladt, hogy utána újabb, ötven kilométerre fekvő településen, Füzesabonyban bukkanjon fel.
A medvével kapcsolatos félelmekről először egyébként a pétervásári látogatást követően lehetett olvasni, addig csupa kedves, mackós híradás jelent meg minden sajtótermékben; amikor azonban néhány helyi lakos megnézte a településük főutcáján készült felvételeket, némelyek érthető módon aggódni kezdtek.
Füzesabonyban már több felvétel is készült az ember közelségét szemmel láthatólag megszokó medvéről. Ide is nappal nézett be, május 29-én, kedden. Végigügetett az egyik utca közepén, majd két lábra állva kémlelt be a Kossuth Lajos utcában egy kapun. A tulajdonos úgy vélte, az udvaron álló kukát szerette volna kiborítani valami élelem reményében, azért karmolta össze a kapulécet. Ennyi település meglátogatása után ez nem is lenne meglepő. Mivel a kukázás nem sikerült, az állat továbbszaladt.
Hamarosan a tizenöt kilométerre fekvő Kálon tette tiszteletét. Itt már komolyabb atrocitások is történtek: egy tanyán traktorral próbálták meg a kissé bevadult medvének útját állni, majd vasvillákkal felfegyverkezve eredtek a nyomába. Ekkor még azt gondolták a medveügyi szakértők, hogy rejtekhelyéről egy villanypásztor segítségével fogják jó útra terelni az állatot, csakhogy a leleményes medve valahogy mégiscsak kiverekedte magát az autópálya és a település szorításából. Ahelyett, hogy visszaindult volna északra, nyugat felé vette az irányt, és június 1-jén már Karácsond belterületén bukkant fel.
A hatóságok részéről alighanem ezen a Heves megyei településen történt a legkörültekintőbb óvintézkedés: a polgármesteri hivatal tájékoztatta a lakosságot a veszélyről. Arra kértek mindenkit, ne járkáljanak a külterületeken, sőt sötétedés után még a belterületeken se mutatkozzanak. Közzétették a Bükki Nemzeti Park igazgatóságának medvebiztonsági útmutatóját is: aki szemben találná magát az állattal, ne nézzen farkasszemet vele, hanem inkább óvatosan hátráljon, anélkül, hogy megfordulna. Ha pedig már egészen a közelébe ér az állat, feküdjön hasra, és a kezével takarja be a fejét. Talán ez valóban segít, de ilyen közeli kontaktus esetén a sűrű fohászkodások még többet érnek.
A karácsondiaknak hajuk szála sem görbült, viszont az állat három nappal később már nyolcvanöt kilométerrel arrébb, Pest megye területén rémisztette meg az abonyiakat. Rövid időre ismét nyoma veszett, majd egy kocséri tehenészet közelében bukkant fel, ott töltötte az éjszakát. Még helikoptert is indítottak, hogy felülről megcélozva elaltassák, ám mire odaértek, az állat kereket oldott. Hamarosan Tiszaalpár közeléből jelezték, hogy feléjük jár, aztán Tömörkénynél jelent meg. Ekkor nevezték el a hímnek gondolt állatot Maci Lacinak, ám ez a név valahogy feledésbe merült a későbbi Róbert, majd Roberta hatására.
A tömörkényi látogatás már a medve május–júniusi turnéjának a vége volt. Nyomait még sikerült azonosítani Dócnál, de 8-án, pénteken Sándorfalván Veprik Róbert, a Szegedi Vadaspark igazgatója altatólövedékkel eltalálta, és az állatot a vadasparkba szállították. Ott várta, milyen sorsra ítélik a döntéshozók. Sokan úgy vélték, állatkertbe, vadasparkba vagy a Veresegyházi Medveotthonba kellene vinni. A Fővárosi Állat- és Növénykert azonban semmi esetre sem illetékes a kérdésben. Mint Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője elmondta, az állatkertek állatállománya ilyen formán már jó ideje nem bővül.
A XIX. században még vadállatok befogásával jutottak egy-egy új példányhoz, de az 1900-as évek első felében már fele-fele volt az arány, most viszont csaknem minden állat állatkerti szaporulatból származik. Előfordul, hogy otthon tartott házi kedvenceket, sokszor egzotikus állatokat ajánlanak fel, ám ezek befogadását se nagyon tudják vállalni, egyedül az ékszerteknőssel tesznek kivételt, ugyanis a természetbe bocsátott ékszerteknősök a mi éghajlatunkon túlélik a telet, és elszaporodásuk nem kívánt változást eredményez az ökoszisztémában. A hatóságilag lefoglalt, csempészáruként az országba kerülő vadállatokat azonban kénytelenek befogadni, vagy legalább az állatkerti elhelyezés koordinációjában részt venni. Az állatkert a vadon élő állatok közül egyedül a védett, sérült, segítségre szoruló egyedeket fogadja be.
A medve azonban, bár lefogyott a nagy kóborlásban, egyáltalán nem sérült. De hogy miért vándorolt ilyen sokat, arról többféle vélemény is született. Roberta esetében az a meglepő, hogy olyan területekre jutott, ahol emberemlékezet óta nem láttak medvét, ráadásul az ember közelsége nem volt számára különösebben riasztó. Mindebből arra lehet következtetni: talán Roberta rövid életének egy részében emberi környezetben nevelkedett.
Mindenesetre a medve megfigyelése a Szegedi Vadasparkban kissé elhúzódott. Az eredeti terv az volt, hogy a pénteki altatólövés után hétfőn már szabadon eresztik a Bükki Nemzeti Parkban. A médiasztárrá vált vándorló barna medvét szerda éjjel visszaengedték a természetbe a szlovák–magyar határnál.