A nők megszólítása időnként tényleg kommunikációs problémát okozhat, s ha arra gondolunk, hogy az első benyomás mennyire meghatározó jelentőségű, akkor még inkább oda kell figyelnünk az ilyen esetekre. Ha valaki megkérdezi egy nőtől, hogy Hány éves a néni?, az legalább akkora fájdalmat okoz neki, mintha arcul csapták volna. Lenénizték, és még a korára is rákérdeztek, már csak az hiányzik, hogy még az alakjára tegyen megjegyzést az illető! Egyetlen esetben nem sértő: ha egy kisgyerek teszi fel ezt a kérdést. Tehát a megszólítás függ attól, hogy milyen korú az, aki megszólít valakit.
De nézzük a gyakoribb esetet, amikor felnőttek körében hiányzik a megszólítási formula! Sok kérdés érkezett ezzel kapcsolatban a Magyar Nyelvi Szolgáltató Irodához. Íme egy ritka, de mégis fontos kommunikációs helyzet, amikor meg kell szólítani valakit: „Kérdésem egy levél megszólításával kapcsolatos. Helyes-e a következő: Tisztelt X. Y. Rendőr Százados Úrhölgy!”
A válasz a következő: „A nők megszólításának nehézségei jelennek meg a kérdésében. A megszólítások között az úrhölgy nagyon udvarias, kicsit szokatlan forma, a második világháború végéig is annak számított, később már elavulttá vált. Az utóbbi húsz évben kezdik feleleveníteni például a bankok a levelezésükben. Ha nem szükséges ennyire tiszteletteljesnek lenni, az asszony szó is megfelelő. A javasolt megszólítás tehát: Tisztelt X. Y. Rendőr Százados Asszony! Semmiképpen nem Tisztelt X. Y. Rendőr Százados Úrhölgy!, mert ez már megmosolyogtatóan veretes.”
Ezzel kapcsolatosan olvashatunk adalékokat Domonkosi Ágnes Megszólítások és beszédpartnerre utaló elemek nyelvhasználatunkban című monográfiájában. Ebből kiderül, hogy a rendőrnők megszólításában sokkal nagyobb a formulák hiánya, mint a férfiakéban.
Egy felmérés válaszaiból megtudjuk, hogy legtöbbször a hölgyem változatot használják, ezután következik a kisasszony, és mindössze ketten használták a biztos úrnő megszólítást, és egyetlenegy alkalommal a biztosnőt. Az utóbbi kettő közül a biztos úrnő bizonyára mosolyt csal a szigorúan intézkedő rendőrnő arcára, úgyhogy taktikai okokból nem is vetendő el feltétlen!
Egyértelmű, hogy a legjobb megszólítás az asszonyom. A férfiak esetében csak részben könnyebb a dolgunk, ugyanis a rendfokozatok ismerete szükséges hozzá. Ha nem vagyunk biztosak a rangban, akkor inkább felfelé hibázzunk, abból biztos nem lesz baj! Például: törzsőrmester úr helyett alhadnagy úr.
Néhány megszólítási forma mára már teljesen elavult: elvtársnő, kartársnő, helyette a kollegina és kolléganő terjedt el. A főnök asszony megszólítás elég kérdéses, inkább csak akkor éljünk vele, ha tudjuk, hogy a megszólított nem veszi rossz néven. A fentebb említett könyvben olvashatjuk az egyik interjúalany beszámolóját:
„Az egészségpénztárnál dolgozva pénztári munkatársként az ügyvezető igazgatóval kölcsönösen magázódunk, én a keresztnevén szólítom az igazgatót, ő pedig a hangulatától függően a következő változatokat használja: Erika, Era, Era kisasszony, Era baba, szeleburdi leányzó. Talán mondanom sem kell, hogy a becézett forma, az Era csak akkor dukál, ha a viszontmegszólítás Laca, vagy a szeleburdi leányzó megszólításra a válasz: nagyokos ifiember. Így áll helyre az egyensúly.”
Miközben ezt a jegyzetet írtam, eszembe jutott a Csacsacsa című film, melynek főhőse Gruber Ernő gimnáziumi tanuló. Az ő mindennapjain keresztül felidéződik a hatvanas évek elejének atmoszférája. A cselekmény nagy része egy tánciskolában játszódik, természetesen sok zenével. A tánctanár a következő mondattal indítja a táncórát: „A kisgavallérok jobbjukat nyújtják a kiskisasszonyoknak.” Bájos, nagyon bájos!