Zsolt és volt felesége, Andi megegyeztek, hogy a gyerekek az őszi szünetet Andi szüleinél töltik vidéken. Itt élt Andi is, amióta két évvel korábban olyan súlyos ideg-összeroppanást kapott, hogy többé nem tudta ellátni sem a munkáját, sem a gyerekeket. A szünet egy hete gyorsan elrepült, és a férfi vasárnap már alig várta, hogy újra lássa a lányokat – csakhogy soha többé nem kapta vissza őket. Rendőrség, ügyvéd, bíróság, ezzel teltek ettől fogva Zsolt életében a hetek, a hónapok, de a férfi harca a gyerekeiért az idő múlásával egyre reménytelenebbé vált. A gondosan előkészített „gyerekrablási” akció sikerét jól mutatja, hogy a lányok már a következő héten új iskolába mentek, anyjuk és anyai nagyszüleik szorgos munkájának köszönhetően pedig fél év leforgása alatt minden kapcsolatot megszakítottak apjukkal. A lassan őrlő bírósági malmok idővel Zsolt idegeit is ledarálták, és a férfi feladta a harcot. Évekbe tellett, amíg összeszedte magát, és a semmiből új életet épített.
Zsolt esete egyedi, de végeredményét tekintve sajnos korántsem rendkívüli: gyerekeiket jól-rosszul, de jellemzően azért szeretetben nevelő édesapák tucatjai válnak évről évre akaratukon kívül hétvégi apukává, akire egykori szerető feleségük a válás után már sokszor csak mint finanszírozóra tart igényt. Vannak azonban ügyvédek, akik hisznek abban, hogy ennek nem lenne szabad megtörténnie, és létrehoztak egy jogsegélyszolgálatot „Válóperes Ügyvéd Férfiaknak Budapesten” néven. Az amúgy önállóan praktizáló ügyvédek által működtetett szolgálat neve pontosan kifejezi a tevékenységüket: kifejezetten a férfiak képviseletét látják el a bontóperes ügyekben. Kapnak is hideget-meleget levélben, telefonon meg az interneten, elsősorban természetesen nőktől, mondván, diszkriminatív a működésük, hiszen minden embert egyenlő jogok illetnek meg.
– Ez így is van – mondja Tóth Mihály, a cégtulajdonos és az iroda vezetője –, ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenkivel egyformán is kell bánni. A nők és a férfiak egyenrangúak, de nem egyformák, a férfiak pszichéje teljesen másképp működik. Ha egy férfi „elvan” egy kapcsolatban, hiába érzékeli a problémákat, hiába vágnak dolgokat a fejéhez nap nap után, még akkor is próbál nem tudomást venni a gondokról, amikor már leégett körülötte a ház. Így aztán nagyon sokszor előfordul, hogy mire a férj egyáltalán hajlandó felfogni, elfogadni, hogy nincs tovább, a feleség már mindent elrendez, megtervez és egyeztet az ügyvédjével. Vagyis a közös vagyonért, a gyerekekért induló versenyfutásban a férfi még mindig csak a rajtvonalat nézegeti, amikor a másik fél már két hónapja fut a cél felé. Ilyen helyzet egészen más hozzáállást, eszközöket kíván az ügyvédektől is.
„Szétestem. A feleségem 11 év házasság után, karácsony előtt egy nappal bejelentette, hogy pasija van, válna. A legrosszabb, hogy bevallotta, már vagy tíz hónapja tart a dolog. Totál idiótának érzem magam, hogy ebből semmit nem vettem észre (vagy nem akartam!?? már nem értek semmit). Teljesen leforrázott, 2 gyerkőc, közös nevelés, vagy mi a franc lesz.” Ilyen és hasonló bejegyzésekből számtalan olvasható azokon a netes fórumokon, amelyeket kifejezetten válófélben lévőknek indítottak. Ezek nem csak egyfajta panaszládaként funkcionálnak, a hozzászólók a saját történeteik megosztása mellett konkrét tippeket adnak akár ahhoz is, hogyan viselkedjenek, öltözködjenek, milyen praktikákat alkalmazzanak a váló felek annak érdekében, hogy a bíróság a javukra döntsön.
– Magyarországon még mindig az a reflex, hogy menjünk a bíróságra, majd ott megmondják, melyikünknek van igaza, ahelyett, hogy amiben csak lehet, előzetesen megállapodnának. Ezzel nemcsak megkönnyítenék, de meg is gyorsítanák az ügymenetet, igaz, ehhez fel kellene nőni, vállalni kellene a döntés felelősségét, amelyet a többség egyelőre szívesebben hárít a bíróra – véli Tóth Mihály. – Talán nagyképűen hangzik, de egyfajta missziónak tekintjük, hogy a két fél érdekeit mindinkább közelítve már megegyezéssel tudjuk beadni a keresetet a bíróságra. Ennek személyes oka is van: édesanyám gyógypedagógus-neuropedagógusként nagyon sok elvált szülő gyerekével találkozik. Tőle tudom, milyen óriási stresszben élik meg a gyerekek a válást, legyenek bárhány évesek, és mi azért dolgozunk, hogy ők csak annyira szenvedjék meg szüleik döntését, amennyire feltétlenül muszáj.
Tóth Mihály azt mondja, szeretnék megértetni a hozzájuk fordulókkal, hogy a jog eszközeivel először nemcsak a bíróságon, de a tárgyalótermen kívül is lehet, sőt kell is élni. Mindig hangsúlyozzák, hogy amiben csak lehet, egyezzenek meg otthon, ha kell, vegyenek igénybe ehhez mediátort, aki nem az egyik vagy a másik felet, hanem a megegyezést képviseli.
– Ez is eltarthat hetekig, hónapokig, de higgyék el, a bíróság számára is nagy könnyebbség, ha nem előtte teregetik ki a felek a családi szennyest – állítja a cégtulajdonos.
A jelenleg mintegy tíz ügyvéddel dolgozó jogsegélyszolgálat minden segítséget igyekszik megadni ahhoz, hogy a „rajtvonalnál” beragadt férfiak a bírósági tárgyalásig behozzák lemaradásukat. „Ha elkerülhető a válás, akkor tegyen meg mindent ennek érdekében! Ha nem, akkor készüljön fel rá úgy, hogy az a legkisebb kárt okozza a gyerekek fejlődésében, és ne vehessék el azt, ami fontos Önnek! Miért veszítené el a gyerekeit, a vagyonát és az önbecsülését csak azért, mert nem működik a házassága?” – olvasható az iroda honlapján, ahonnan akár a válással kapcsolatos legfontosabb ismereteket tartalmazó útmutató is letölthető. A jogsegélyszolgálat elkészített egy válástervező kérdőívet is (miként a tulajdonos fogalmazott, ezért kapják a legtöbb bírálatot), amely abban segít, hogy a férfiak reálisan mérlegeljék a lehetőségeiket és a képességeiket, és ne pusztán érzelmi alapon hozzanak döntéseket. Sokszor előfordul, mondja Tóth Mihály, hogy az apa szeme előtt csak az lebeg, hogy nem láthatja minden reggel, este az ő kislányát, de azt már nem gondolja át, hogyan viszi majd a gyereket reggel iskolába, hogy megy érte balettra, ha reggel 6-tól este 6-ig dolgozik. Ez pedig döntő a válás során és az azt követő új életvitel kialakításában is.
Bár még nagyon is élő az idősödő feleségét fiatalabb barátnőre cserélő, kapuzárási pánikban szenvedő férfi sztereotípiája, legalább ugyanennyire jellemző, hogy a jó egzisztenciális körülmények között élő, férjüknél egy-két évtizeddel fiatalabb hölgyek váltanak korban jobban hozzájuk illő párra. Sok az olyan ötvenes éveiben járó, vezető beosztású férfi, aki kora reggeltől késő estig menedzsel vállalatot, ám közben a családja menedzsmentjébe beletörik a bicskája. Mivel nekik már kisebb az esélyük arra, hogy még egyszer megházasodjanak, és gyerekük szülessen, inkább fizetnek, mint a katonatiszt, csak hogy ne kelljen újraszervezniük az életüket. Ezekben az esetekben nyilván nem az a cél, hogy a gyermekeket az apjuknál helyezze el a bíróság, hanem az, hogy méltányos összegű gyermektartásban és ugyancsak méltányos kapcsolattartásban sikerüljön megegyezniük a feleknek.
Tóth Mihály azt mondja, a felkészülés azért is fontos, mert a polgári törvénykönyv változása óta ugyan elvileg sokkal kiegyenlítettebbé vált az ítélkezés a bontópereknél, azonban időbe telik, amíg a gyakorlat is követi ezt, és például a gyerekelhelyezésnél a korábbinál sokkal inkább figyelembe veszik a gyerekek valós igényeit, szükségleteit. Fontos minden apának tisztában lennie azzal, hogy egészen a közelmúltig Magyarországon szinte reménytelennek tűnt, hogy váláskor a bíróság az apánál helyezze el a gyerekeket, kivéve, ha arra nyomós oka volt, mondjuk, ha az anya valamilyen okból alkalmatlanná vált a kicsik nevelésére, vagy ha
– nem is gondolnánk, mennyire nem ritka dolog ez – maga mond le a nevelésükről. A korábbi családjogi törvényen alapuló ítélkezés erősen egyoldalú volt, a bíróságok az esetek túlnyomó részében olyan ítéletet hoztak, hogy a gyereket az anyák neveljék, a férfiak meg fizessenek.
A cégtulajdonos szerint azonban nemcsak az ítélkezésben, hanem a társadalmi szemléletben is érezhető valamiféle elmozdulás, mert bár még mindig nagyon sokan támadják őket, egyre több nő érdeklődik, hogy nekik tudnának-e segíteni. Sőt sokan azért jelentkeznek, hogy az élettársuk válásához adjanak segítséget. A szakember tapasztalata: „Döbbenet, hogy a nők mennyivel aktívabbak, ha a jogaik védelméről van szó.”
A 13. év
A statisztikák szerint a válások 71 százalékát a feleség kezdeményezi, és a kiskorú gyermekek kilencven százalékát az anyánál helyezik el. Az elmúlt évtized adatai alapján 2004 és 2008 között emelkedett, majd 2010 és 2014 között csökkent, 2015-ben pedig ismét nőtt a válások száma: tavaly valamivel több, mint húszezer pár intett búcsút egymásnak. Ez ugyanakkor lényegesen kevesebb, mint a rendszerváltás évében, amikor csaknem 25 ezer házasság végére tett pontot a bíróság. Igaz, azóta sokkal gyakoribb az élettársi kapcsolat, így ha javult is a helyzet, még mindig majdnem minden második házasság válással végződik. A statisztikákból több érdekesség is kiolvasható, például, hogy míg évekkel ezelőtt sok házaspárnak általában tíz év után lett végképp elege egymásból, a rendszerváltás óta a házasságok átlagos szavatossági ideje 13 évre emelkedett. Összességében csökkent az öt évnél rövidebb időt megélt frigyek aránya, viszont nőtt azoké, amelyeket húsz év vagy még hosszabb idő után bontottak fel. Az együtt töltött idővel arányosan kitolódott a válási életkor is: a nők átlagosan negyven, a férfiak 43 évesen bontották fel a házasságukat. A válással megszűnő házasságok valamivel kevesebb, mint hatvan százalékában van kiskorú gyerek.