A bírósági iratok szerint a szovjet invázió napján, 1956. november negyedikén, a Domonkos utcában kisegítő kórház létesült, ennek lett a vezetője az orvosegyetem végzős medikája, Tóth Ilona. A vád szerint november 18-án Tóth Ilona – Gyöngyösi Miklós és Göncz Ferenc közreműködésével – brutálisan megölte az általuk ávósnak vélt Kollár István rakodómunkást. Ugyanabban az ügyben két író, Obersovszky Gyula és Gáli József is a vádlottak padjára került, mivel a nyomozás megállapítása szerint ők a kórház alagsorában röpcédulákat sokszorosítottak.
A 24 éves Tóth Ilonát a koncepciós perben két társával együtt kötél általi halálra ítélték, és 1957. június 28-án kivégezték. Az 56-os események résztvevői közül talán csak Nagy Imréről és Bibó Istvánról írtak többet, mint Tóth Ilonkáról, annak ellenére, hogy a peranyagot a Kádár-rendszerben nem lehetett kutatni. Gyenes Pál szociológus kezdte először vizsgálni a Tóth Ilona-ügyet még a 90-es évek elején. Gyenes nagyon fontos fölvetésekre, sejtésekre jutott, helyenként annál is többre, de ő nem publikálta a munkáját.
– Szerinte is koncepciós volt a per, és a bűncselekményt a vádlottak nem követték el – állítja a könyv szerzője, Szakolczai Attila. – Nagyon fontos bizonyítékai voltak, de 1991–92-ben annyira keveset tudtunk 56-ról, hogy az eredményeit még nem tudta kontextusba helyezni.
Vádlott és áldozat
Az író könyvében Jobbágyi Gábor jogtörténész munkáira is épít. Ő volt az, aki a per kapcsán jogi hiányosságokra hívta fel a figyelmet.
– Eörsi László a kutatásai alapján nem tartja koncepciósnak a pert – mondja a szerző –, ő az 56-os pereket általában nem tartja annak. Azt állítja, hogy a Tóth Ilona-ügyben a bíróság a valóság megismerésére törekedett, és helyesen tárta fel a körülményeket. Kiss Réka és M. Kiss Sándor A csalogány elszállt – Tóth Ilona tragikuma című könyve 2007-ben jelent meg. Nagyon részletesen tárgyalja a pert. A két történész sok fontos megállapításra jutott, ezekre Szakolczai Attila is utal a könyvében.
– A történetnek ezt a részét ők megnyugtatóan tisztázták – mondja az író. – Például azt, hogy a holttesten nyomát sem találták azoknak a sérüléseknek, melyekről a vádlottak vallomást tettek. Tehát az exhumált test nem lehet az állítólag meggyilkolt férfi teteme.
Szakolczai Attila azt szeretné bizonyítani, hogy a Tóth Ilonka-történet az első pillanattól kezdve hazugság. Kollár Istvánt a vádlottak közül senki nem ölte meg, az egész történetet az ÁVO találta ki. Valójában Tóth Ilonka és két vádlott-társa vált részesévé egy különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságnak.
Szilágyi Andor író, filmrendező már többször foglalkozott az 56-os forradalommal: 1989-ben regénye jelent meg Mansfeld Péterről, 2006-ban pedig filmet készített a forradalom legfiatalabb mártírjáról. Tóth Ilonka című színdarabját október 25-én mutatta be a Nemzeti Színház.
– M. Kiss Sándorék 2004-ben még A csalogány elszállt című könyvükön dolgoztak – emlékszik vissza Szilágyi Andor –, mikor megígértem, hogy amint befejezem a Mansfeld filmet, én is elkezdek foglalkozni Tóth Ilonka történetével. Az az igazság, nem tudtam, mire vállalkozom. Honnan tudhattam volna, hogy akik a Hollós–Lajtai propagandistapáros kötetein nevelkedtek, még ma is ilyen erővel ragaszkodnak ártatlan áldozatukhoz!
A Nemzeti Színház dramaturgja, Verebes Ernő, Ilonka tragédiáját a Kőműves Kelemen balladához hasonlította. A kádári Magyarország, akárcsak „magos” Déva vára, csak úgy épülhetett fel, hogy a cementjébe ártatlan áldozatok porát kellett belekeverni.
– Ilona és két társa köré azért kellett ezt a rettenetes történetet konstruálni – jelenti ki Szilágyi Andor –, hogy egyrészt megfélemlítsék a magyarokat, másrészt a nyugati testvérpártok tagsága előtt minél hitelesebben igazolják a szovjet intervenció jogosságát. A Tóth Ilona-ügy esetében azért nehéz kibogozni az igazságot, mert olyan az egész, mint az agyonfoltozott nadrág. Nadrágnak nadrág, de már se az eredeti anyagnak, se a formának nincs semmi nyoma.
Titokzatos kezek
Tóth Ilonka ügyvédje, Kardos János nagy szaktekintélyű férfi volt, egész sor kiemelt per résztvevője. Ugyanahhoz a református egyházkerülethez tartoztak, ott ajánlották őt Ilona édesanyjának. Mire azonban az ügyvédnek sikerült kiharcolnia, hogy találkozhasson a védencével, addigra ő már mindent magára vállalt. Kardos nem tehetett mást, kétségbeesetten próbálta a politikát lehámozni az ügyről, és felindulásból elkövetett bűntetté átalakítani a vádat. Tóth Ilonkán azonban ezzel már nem tudott segíteni.
– Tulajdonképpen dr. Kardos János ügyvéd lett a per következő halálos áldozata – mondja Szilágyi Andor. – 1957-ben kizárták az ügyvédi kamarából. Hatvanhárom évesen, egzisztencia nélkül, több infarktus után halt meg 1959-ben. A nehéz időkben tanúsított kivételes emberségére márványtábla emlékeztet a Budapesti Ügyvédi Kamara székházában.
A Mansfeld film befejezése után Szilágyi Andor hozzákezdett a Tóth Ilonka-ügy feldolgozásához. Minden addigra elkészült, Gyenes Pál, Jobbágyi Gábor, M. Kiss Sándor, Földváryné Kiss Réka, Szakolczai Attila, Kahler Frigyes által publikált kötetet, tanulmányt, cikket elolvasott, összehasonlított. Felkereste Tóth Ilona ismerőseit, barátait, évfolyamtársait. M. Kiss Sándor történésszel a helyszíneket is bejárták. Bekéredzkedett az egykori Domonkos utcai kórházba, mely ma panzióként működik. Azt az alagsori helyiséget is megtalálta, ahol Obersovszky Gyula és Gáli József a röplapokat sokszorosították.
– Egy pillanatra álljunk meg a nemrég elhunyt Gyenes Pál emlékénél – ajánlja Szilágyi Andor. – Az 56-os Intézetben rendszerváltáskor neki jutott a feladat, hogy az Oral History Archívum számára feldolgozza a per anyagát.
A kutatónak hamar feltűnt, hogy az ügyet szétrobbantják az iratokban egymásnak homlokegyenest ellentmondó részletek. Érlelődő gyanújával – miszerint az inkriminált Tóth Ilona-ügy nem egyéb ördögi koholmánynál – azt is fokról fokra érzékelnie kellett, hogy a munkáját láthatatlan kezek akadályozzák. Nem kap meg iratokat, vagy ha azok nagy sokára eljutnak hozzá, hiányosak. Azzal is szembesülnie kellett, hogy a munkáját ellehetetlenítő titokzatos kezek saját intézményén belül működnek. Valakinek valamiért már akkoriban is az volt az érdeke, hogy a Tóth Ilona-ügy csak később, vagy ha lehet, soha ne derüljön ki.
Hogy pontosan mi történt a Domonkos utcai kórházban, senki nem tudja, azt viszont igen, hogy mi nem történhetett. Az állítólagos gyilkosságnak egyetlen szemtanúja sincs. Tóth Ilonkát azzal ejtették csapdába, hogy az édesanyját is elhurcolták az oroszok, és ha beismeri a gyilkosságot, akkor nemcsak ő, hanem a többiek is megússzák a halálos ítéletet. Édesanyja sokáig őrizgette lánya búcsúlevelét, melyben ez állt: „Ártatlan vagyok. Nem tehettem mást…”
Szilágyi Andor tothilonka.hu című forgatókönyve 2008 nyarára készült el. Hiába. Az akkori Mozgókép Filmalapítvány vezetése egyenesen megmondta, ne is próbálkozzon vele.
A mondat úgy hangzott el, hogy „nem volt elég neked Mansfeld Péter?”. Aztán 2010-ben két évig szünetelt az alapítvány. Hiába futkostak fűhöz-fához a forgatókönyvvel és a külföldi partnerrel – senki nem segített. Reményük, hogy a filmet 2012. október 23-án, Tóth Ilonka 80. születésnapján bemutathatják, belehullt a nagy magyar semmibe.
– A legnagyobb meglepetés akkor ért – jegyzi meg az író –, amikor az ígéretében szervezetileg és tartalmilag frissen megújult filmalap szinte szóról szóra ugyanazokkal az indokokkal utasította el a forgatókönyv támogatását, mint megszüntetett elődjének komisszárjai. „A köztörvényes gyilkosság miatt elítélt Tóth Ilona ügye máig tisztázatlan és vita tárgya…”
A Magyar Menedék Könyvesbolt gáláns támogatásának köszönhetően a forgatókönyv tothilonka.hu címmel megjelenhetett kötet formájában. Ez került a Nemzeti Színház igazgató-rendezője kezébe. Vidnyánszky Attila arra kérte Szilágyi Andort, hogy írja át színdarabbá. Az író két változatot készített. Az első,
A nemzet menyasszonya című dráma egy mennyei perújrafelvételen zajlik. Vidnyánszky Attilát azonban jobban érdekelte a másik, cselekményesebb darab, melyből aztán megszületett a Tóth Ilonka című mű.
Vidnyánszky 2006-ban Debrecenben rendezett egy előadást és egy filmet is, Liberté ’56 címmel.
– Már ott szóba került Tóth Ilona neve – emlékszik vissza –, de akkor nem foglalkoztunk vele mélyebben. Talán a legszimbolikusabb megtorló intézkedések 56-tal kapcsolatban az ő nevéhez fűződnek. Az ő pere volt az egyik legaljasabb cselekedete a kádári rendszernek. De mondok példát arra is, hogy az a sátáni mechanizmus a mai napig hat. Tóth Ilona osztálytársa itt járt a színházban. Az idős néni sok személyes dolgot mesélt Ilonáról, aztán, amikor le akartuk fényképezni, le akartuk írni a nevét, kérte, ne tegyük. Mitől kell még félnie 2016-ban? Van olyan színész, aki nyilvánosan most először mesélte el a saját történetét. Félelmetes, mennyire megcsavarták ennek a nemzetnek a gerincét, és milyen zsigerekig hatoló félelmet ültettek a lelkekbe. Arról nem beszélve, hogy a bírák, ávósok rokonai, leszármazottjai élnek, többen nézik is az előadást. Volt olyan, aki fölállt, és taps közben tüntetőleg kivonult.
Beavatási szertartás
– Ha csak annyit értünk el – jelenti ki Szilágyi Andor –, hogy aki látta a darabot, az soha többé nem fogja szabóilonázni Tóth Ilonkát, már nem éltünk hiába. Tizenkét év munkám, gyötrődésem, kilincselésem és megaláztatásom van benne.
Eddig minden este telt ház volt, és egy előadás kivételével álló taps. A darab utat talált a közönség szívéhez. Miközben a nézőt erős érzelmi hatások érik, a történet megértése fokozott koncentrációt igényel. Az előadás végén azok a színészek – Bodrogi Gyula, Csurka László, Dózsa László, Mécs Károly, Voith Ági –, akik élő tanúi voltak a forradalom eseményeinek, kilépve szerepükből bemutatkoznak, és elmesélik saját történetüket. A darabban egy kaposvári színészosztály is szerepet kapott. A huszonéves diákok számára 56 már nagyon messze van.
– Döbbenetes volt látni, amikor a fiatalok találkoztak a forradalomban részt vevő színészekkel – meséli a rendező. – A próbafolyamatunk sem nevezhető tipikusnak, inkább egy beavatási szertartáshoz hasonlítanám. Nagyon sok dokumentumot néztünk meg és olvastunk el közösen. Volt egy katartikus pillanat, amikor Dózsa László meglátta magát az egyik filmben, egy tankon lyukas zászlóval a kezében. Abban a pillanatban látható volt a gyerekek arcán a megrendülés. Szerettem volna, ha ugyanazt a nézők is átélhetik.
A darab ősbemutatója október 21-én Varsóban, a Teatr Polskiban volt. A lengyeleknek is van egy Tóth Ilonkájuk, Danuta Siedzikówna. Az ápolónő a második világháború utáni antikommunista ellenállásban vett részt. Szovjet instrukciók alapján őt is perbe fogták, és 17 évesen kivégezték.
– Két tragikusan hasonló történet rezonált a lengyel szívekben – teszi hozzá Szilágyi Andor. – Az utolsó jelenet után a közönség tizenöt percig állva tapsolt. Soha nem volt ehhez hasonló színházi élményem, de ahogy hallottam, a többieknek sem.
– Sikerünk volt már, nagy is, nemzetközi is – teszi hozzá Vidnyánszky Attila –, de az még nem fordult elő, mint most: minden egyes előadás után leveleket kapok. A darabot már több mint kétezer ember látta. Ez az előadás jóval túlmutat magán, Varsóban is túlmutatott. Lényeges és fontos dolgot fogtunk meg, aminek nagyon örülök, büszke vagyok rá.