„A legveszélyesebb az, hogy a Nyugat elvesztette veszélyérzetét, még azt sem veszi észre, honnan érkezik viharsebesen a fenyegetés (…), megsemmisülten kell, bizonyára, tudomásul vennünk, hogy ez a tapasztalat eleve nem adható tovább, mindenkinek mindent újra át kell élnie” – írta Szolzsenyicin 1976-ban, és mondatai azóta is fenyegetően időszerűek maradtak.
Gondolatai némileg emlékeztetnek George Santayana amerikai filozófus gyakran idézett mondására, miszerint akik nem emlékeznek a múltra, arra ítéltetnek, hogy újra átéljék azt. Szolzsenyicin szerint ez elkerülhetetlen.
Pedig ő igazán megtett mindent, hogy ezt elkerüljék: felkínálta a saját és az orosz nép szenvedésének kommunizmus alatti tapasztalatát azért, hogy a Nyugatnak ne kelljen olyan mérhetetlen árat fizetni halállal és rabsággal, mint amire ők kényszerültek. De süket fülekre talált, mindezt bizonyítja, hogy milyen népszerűvé vált az Egyesült Államok fiataljai között a szocializmus, vagy milyen makacsul tartja magát ez a gondolkodás a nyugati értelmiség körében.
Szolzsenyicint aljas módon támadta a hetvenes években a nyugati értelmiség, ezzel nyíltan is a Szovjetunió pártját fogva. És mi volt a bűne? Az, hogy leírta a gulág világát, hogy felfedte a nagy titkot, amit gondosan leplezett a baloldali nyugati értelmiség is: a Szovjetunió tele van koncentrációs táborokkal, ahová egy ártalmatlan magánlevél miatt is bekerülhet az ember, ahogyan ezt Szolzsenyicin példája is bizonyítja.
Domonkos László nem rejti véka alá, hogy a könyv tisztelgés Szolzsenyicin életműve előtt születésének századik évfordulóján, ezért méltatja az orosz írót és olykor misztifikálja is.
De ne feledjük, hogy egy olyan emberről van szó, akit a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága száműzni, bebörtönözni vagy balesetnek álcázva likvidálni akart. Végül 1974-ben megfosztották szovjet állampolgárságától és kitoloncolták. Szolzsenyicin pályája éppen ezért minden, csak nem szokványos, vagy ami még ijesztőbb: másképpen el sem lehetett volna képzelni az életútját a Szovjet-unióban.
Domonkos László könyvében Szolzsenyicin életrajzát írta meg, de ezt kiegészítette a személyes Szolzsenyicin-képével. Könyvében részletesen leírja, hogyan hallott róla először, hogyan lelkesedtek a műveiért egyetemista korukban, és mit lehetett tudni, hallani az orosz íróról a Kádár-kori Magyarországon.
A kötet egyszerre recepciótörténet, személyes emlékezés és szellemi mérlegelés: ki Szolzsenyicin, mi volt és mi lehet ma a jelentősége? A könyvet ma, kedd este 18 órakor mutatják be a Jókai Anna Szalonban.
Domonkos László: Lélek és szögesdrót – Szolzsenyicin, magyar ecsettel. IdőJel Kiadó, 2018.