A Párizsi Magyar Intézet a honlapján tájékoztatta a közönséget arról, hogy elmarad Spiró György Csirkefej című drámájának tegnap esti bemutatója. Havasi János, a Párizsi Magyar Intézet igazgatója azért törölte az előadást, mert a rendező, Gerzsenyi Bea Magyarországot gyalázó, provokatív meghívólevelet küldött szét az eseményre. Az intézet új bemutatója kapcsán Orbánisztánról, abszurd Magyarországról, a korrupció államáról, a butaság államvallásáról fejtegette nézeteit Gerzsenyi Bea rendező, aki a Spiró-előadás próbafolyamata alatt a magyar kormány Publishing Hungary programja részeként és anyagi támogatásával fáradozott művészete kibontakoztatásán.
A mintegy százhúsz címzettnek elküldött levélben Gerzsenyi Bea véleménye tipográfiailag nem különült el a darab hivatalos beharangozójától, amelyet szintén tartalmazott a meghívó, és ezt többen úgy is értelmezhették, hogy mindez a Párizsi Magyar Intézet véleményét tükrözi. A botrányos rendezői meghívó miatt több franciaországi magyar is felháborodását fejezte ki a Párizsi Magyar Intézetnél és a magyar külügyi tárcánál.
Havasi János igazgató az intézet honlapján közzétett közleményében hangsúlyozza, hogy a Párizsi Magyar Intézet fontos és értékes műnek tartja Spiró György Csirkefej című drámáját, és mint megjegyzi, a három hónapos próbafolyamat során a rendező minden szakmai kívánságát teljesítették, és többek között térítésmentes szállást is biztosítottak a számára.
Egy nappal a bemutató előtt jutott az igazgató tudomására, hogy az előadás rendezője olyan provokatív meghívólevelet küldött szét az esemény kapcsán, amely Magyarországra vonatkozóan méltatlan, súlyosan sértő, valótlan megállapításokat tartalmaz, ráadásul a rágalmazó közleményt az intézet hivatalos programismertetőjének szövegkörnyezetében helyezte el, ami további megtévesztésre alkalmas.
„Ennek fényében a magyar állam, a magyar adófizetők pénzéből fenntartott Párizsi Magyar Intézet számára a Gerzsenyi Bea által rendezett előadás megtartása nem vállalható fel. Inkorrekt lépésével Gerzsenyi Bea olyan helyzetbe manőverezte intézetünket, magát és társulatát, amelyben nem dönthettem másként, mint hogy megszakítottam az együttműködést a rendezővel, és a bemutatót töröltem az intézet programjából” – olvasható Havasi János közleményében.
A döntéssel elégedetlen érintettek demonstrációt terveztek a Párizsi Magyar Intézet elé.