Esetleg ló farkába kapaszkodva, tömlőkön fekve úszunk a helyszínre. A Kerekes Band ugyanis nem egyszerűen lemezt készített, hanem a Magna Hungáriától délre, a Csülök csillagkép felé fekvő Følklānd-szigetcsoport varázslatos tájainak széles távlatokat nyitó muzsikáját hozta el nekünk, a távoli ország egész történetével együtt. A belső borítón tudományos alapossággal mutatja be Følklānd történelmét, kultúráját, állatvilágát és gazdaságát. Gyönyörű térképek alapján is betájolhatjuk, honnan szól a pásztorfurulya, Csāngo Beachtől Ethnobānyáig.
A zenekar 1995-ben indult autentikus népzenével, sok év gyűjtőmunka, táncházszervezés van mögöttük. Ahogy azt Fehér Zsombor zenekarvezető elmondta, indulásukkor nem a Kerekes Band zenei táptalajának gondozása volt a cél, a gyűjtés misszió volt, akár Bartóké és Kodályé, hiszen érezhető: az utolsó pillanatban vagyunk, egyszer nem lesznek nagyszülők, akik átadják a népdalokat, és azok segítségével a hagyományokat, élettörténeteket.
– Nem tudtuk, hogy később ebből az autentikus közegből fogunk meríteni, hogy ezek a történetek, hagyományok látnak majd el minket energiával a zenénkhez. Amelynek népzenéhez egy-egy számunknál már köze sincs. Népzenei hangszereken szólal meg, de a Rage Against the Machine-nak vagy az Alice in Chainsnek is lehetne egy gitárriffje az, amit furulyán kitalálok. Ez alapvetően tánczene, minden dalunkra lehet valahogy mozogni – meséli Fehér Zsombor.
A két tiszta forrásból, a főleg gyimesi, palócföldi gyűjtésekből és a funk ősatyjaiból – Jimi Hendrix, Sly and The Family Stone, James Brown – kiindulva született meg az ethnofunk műfaja. A 2006-ban megjelent Pimasz című albumot a neves világzenei szaklap, a Songlines beválogatta a világ tíz legjobb lemeze közé.
– Most egy hasonlóan pimasz húzással alkottunk egy új országot magunknak, ismét az instrumentális zenétől kezdjük. 21 éves a zenekar, de úgy érezzük, a følklāndi viseletben megfiatalodtunk – magyarázza lelkesen a zenekarvezető, aki muzsikustársaival valóban igen fess a borítón, meg a CD-ben rejlő hatalmas poszteren a szigetcsoport tradicionális kaftánjaiban, a følklāndi lakosság 81 százaléka által tisztelt Szent Veréb zászlajával.
Lovagias és demokratikus gesztus a zenekar részéről, hogy bár a lemez instrumentális, a CD-borítón közlik Følklānd ősi himnuszának szövegét. Tősgyökeres følklāndiak nyilván a koncerten is ezt teszik majd, az odavágyóknak meg tessék utánuk csinálni. Szövege könnyen megjegyezhető, mondandója is mindenkit nótázásra biztató, különösen ez a strófa: „Zeng a kobzán táltosének / Sokan játsznak fafurulyán / Dalnokaink mind heréltek / Dalnokaink mind heréltek.”