A harmincas-negyvenes évek New Yorkja egyik legendás fotográfusának a képei láthatók a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Házban. A bűntettek helyszínén készült fényképei miatt ismertté vált Arthur Fellig – aki „Weegee, a híres” jelzésű bélyegzővel látta el fotóit – volt 1938-ban az egyetlen újságíró New Yorkban, akinek engedélye volt olyan hordozható, rövidhullámú rádió használatára, amely a rendőrség által használt sávot is tudta fogni, így gyakran a hatóságok előtt érkezett a helyszínre.
A fotókat maga hívta elő, a kocsija csomagtartójában egy sötétkamrát rendezett be, és a képeit mindenki mást megelőzve tudta eladni a szerkesztőségeknek.
Weegee az éjszakai fotózásra specializálódott, és nemcsak a gyorsasága tette egyedivé, hanem a jól komponált képein kitűnő dramaturgiai érzékkel találta el a döntő pillanatot – fejtette ki Baki Péter kurátor a kiállítás tegnapi sajtóbejárásán. A tübingeni Institute for Cultural Exchange-dzsel és a New York-i International Center of Photographyval együttműködésben Budapestre érkezett képek azonban nemcsak a tragédiákat és szenzációkat mutatják be, hanem az életmű sokszínűségén keresztül New York sokszínűségét is.
A fotós ugyanis a metropolisz furcsa figuráinak megörökítésével az egyszeri emberi sorsokra is fókuszált, önarcképekkel és olyan hírességek portréival zárul, mint Louis Armstrong, Salvador Dalí, Jackie Kennedy vagy Andy Warhol.
A Weegee, a híres – 1935–1960 című, 104 képet felvonultató tárlattal nyílt meg a Fotóhónap fesztivál Budapesten. A Magyar Fotóművészek Szövetsége immár tizenegyedik alkalommal rendezi meg a fesztivált azzal a céllal, hogy a kiállításokon, a filmvetítéseken, a beszélgetéseken és a szakmai konferencián rámutasson a fotográfia tartalmi és eszközbeli sokszínűségére, és a kortárs művészet kontextusában értelmezze. A Fotóhónap a város rejtett értékeinek felfedezésére is ösztönzi a nézőket, ugyanis programjaival olyan terekre is felhívja a figyelmet, amelyeket eddig még nem használtak kiállítási térként.
A fesztivál teljes programja a Fotóhónap.hu honlapon olvasható.