Az „iszlamista radikalizmusból fakadó újfajta antiszemitizmus” elleni kiáltványt az hívta életre, hogy az utóbbi időszakban megszaporodtak a helyi zsidókat érintő erőszakos cselekmények. Az elmúlt egy év során több idős francia asszonnyal is végeztek zsidó származása miatt bevándorló férfiak. A kiáltvány újfajta antiszemitizmusról beszél, amelyet a bevándorlással és az iszlamista radikalizmussal hoz összefüggésbe.
„Azt kérjük, hogy váljon nemzeti üggyé az antiszemitizmus jelentette demokratikus csőddel szembeni küzdelem, mielőtt még nem késő. Mielőtt Franciaország már nem lesz Franciaország” – olvasható a jobb- és baloldali politikusok által is szignózott kiáltványban. Az aláírók között van Nicolas Sarkozy volt jobboldali államfő, Bernard Cazeneuve és Manuel Valls, valamint Jean-Pierre Raffarin volt miniszterelnökök, de olyan közéleti személyiségek is, mint Gérard Depardieu színész vagy Charles Aznavour énekes. A politikusok és hírességek mellett zsidó, muzulmán és katolikus vallási vezetők is csatlakoztak a felhíváshoz.

Párizs, 2018. március 28.
Zsidó vagyok jelentésű felirattal tüntet egy nő egy antiszemitizmus elleni párizsi menetben, amelynek résztvevői egy antiszemita gyilkosság áldozatául esett 85 éves párizsi holokauszttúlélő nő előtt róják le kegyeletüket 2018. március 28-án. (MTI/AP/Thibault Camus)
A több mint félmillió tagot számláló francia zsidó közösség a legnagyobb Európában, ám az erősödő antiszemitizmus nyomán egyre többen hagyják el Franciaországot és költöznek Izraelbe. „A közelmúltban 11 zsidót gyilkoltak meg, másokat pedig megkínoztak iszlamista radikálisok, azért, mert zsidók voltak” – írták az aláírók. A kiáltványban felhívják a figyelmet, hogy Párizs környékén mintegy 50 ezer zsidó volt kénytelen lakhelyet változtatni, mert nem érezte magát biztonságban egyes külvárosokban.
„Csendes etnikai tisztogatás folyik Émile Zola és Clemenceau hazájában” – fogalmaztak, hozzátéve, hogy a média hallgatását a legutóbbi gyilkosság utáni tiltakozó menetnek sikerült végre megtörnie. „A Koránnak a zsidók, a keresztények és a hitetlenek meggyilkolására és megbüntetésére felszólító sorait a teológiai hatóságoknak kell elavultnak nyilvánítaniuk, annak érdekében, hogy egyetlen hívő se hivatkozhasson szent szövegre, amikor bűncselekményt követ el” – írták a kiáltványban. A francia belügyminisztérium adatai szerint az antiszemita cselekmények 2017-ben hét százalékkal csökkentek, ám az olyan súlyos cselekmények száma, mint az erőszak, a gyújtogatás, a rongálás vagy a gyilkossági kísérlet, 26 százalékkal nőtt.
Közben Angela Merkel német kancellár is arról beszélt egy izraeli tévécsatornának szombat este, hogy szégyenkezik annak kapcsán, hogy a zsidó intézmények nagyobb biztonságot igényelnek Németországban. A kancellár ezt összefüggésbe hozza az arab hátterű menekültek érkezésével, akik „újfajta antiszemitizmust” hoztak Németországba. Angela Merkel hozzátette: „Sajnálatunkra az antiszemitizmus az érkezésük előtt is jelen volt Németországban.”