Amint sajtóértekezletén kifejtette, ebben az övezetben nem volnának sem vámok, sem állami támogatások, sem kereskedelmi korlátok. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok igazságos hozzáférést követel magának a piacokon, és hogy vessenek véget az igazságtalan kereskedelmi gyakorlatoknak.
„Az Egyesült Államokat évtizedeken át kihasználták, és ha ez nem változik meg, akkor nem kereskedünk velük” – jelentette ki országa partnereire utalva. Hozzátette, hogy az „igazságtalan kereskedelmi megállapodásokért” nem a G7-beli országokat hibáztatja, hanem a korábbi amerikai vezetőket. Figyelmezette az Egyesült Államok kereskedelmi partnerországait, hogy ne viszonozzák az acél- és alumíniumtermékekre nemrég kivetett amerikai büntetővámokat, mert azzal „hibát követnének el”.
A kanadai csúcstalálkozó fő témája Trump elutazásáig az új amerikai védővámok voltak.
Trump kiválónak minősítette kapcsolatát a többi G7-es vezetővel, különösen Justin Trudeau kanadai kormányfővel, Angela Merkel német kancellárral és Emmanuel Macron francia elnökkel, és nagyon jónak értékelte a csúcstalálkozót. Visszautasította azt a felvetést, hogy elnöksége alatt az Egyesült Államok egyre jobban elszigetelődne a világban.
Trump szerint jövő heti szingapúri csúcstalálkozója Kim Dzsong Un észak-koreai elnökkel „soha vissza nem térő alkalom” lesz az ázsiai ország számára. Sajtóértekezletén azt mondta: „békemisszióra” megy, amelyben a cél a Koreai-félsziget atomfegyvermentessé tétele. Kim Dzsong Un most „naggyá teheti” országát, de ez egyszeri lehetőség lesz.
„Ismeretlen területre indulok a szó szoros értelmében” – mondta, hozzátéve, hogy úgy érzi, a találkozó sikeres lesz, de azonnal tudni – „ösztönösen érezni” – fogja, ha Kim Dzsong Un nem veszi komolyan a tárgyalást az észak-koreai atomprogramról, és akkor ő „nem fogja vesztegetni” egyikük idejét sem. „Minden a dolgok pillanatnyi változásán múlik majd!” – szögezte le az amerikai elnök.
Az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó között újratárgyalt Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezménnyel (NAFTA) kapcsolatban Trump azt mondta, hogy „meglehetősen közel” vannak a megállapodáshoz. Kétféle záradékról tárgyalnak, amely szerint bármely tagország ideiglenesen felfüggeszthetné részvételét a szerződésben. A végeredmény vagy egy jobb NAFTA lesz, vagy az Egyesült Államok külön megállapodásai Kanadával és Mexikóval – mondta.
Trump kiállt amellett, hogy folyamatosan hamisnak nevezi a sajtó egy részét. Kijelentette, hogy vannak az amerikai sajtóban olyan emberek, akik „az Egyesült Államokkal, az amerikai állampolgárokkal vannak, ők büszke állampolgárok, és vannak, akik ”hihetetlenül tisztességtelenek„.
A G7-csoportnak 1997-től tagja volt Oroszország is, de a Krím 2014-es annektálása miatt tagságát felfüggesztették. Trump közvetlenül a mostani csúcstalálkozóra való érkezése előtt felvetette, hogy ismét engedjék meg Oroszország részvételét a csoportban, és a szombati sajtótájékoztatóján megismételte ezt, mondván, hogy ”előnyös„ volna Moszkva ismételt részvétele, miután – mint fogalmazott – ”békét akarunk a világban, nem pedig játszadozni„.
Giuseppe Conte olasz miniszterelnök újságíróknak nyilatkozva azt mondta a csúcstalálkozón: reméli, hogy a csoport a lehető leghamarabb visszaengedi sorai közé Oroszországot, mert ”fontos a párbeszéd„ Moszkvával, de ezzel nem azt akarja elérni, hogy azonnal oldják fel Oroszországgal szemben a Krím annektálása és az ukrajnai háború miatt rá kivetett büntetőintézkedéseket. ”A szankciók a minszki megállapodással vannak összefüggésben, amely pedig még nem teljesült maradéktalanul„ – mondta.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter erre a témára reagálva Moszkvában azonnal közölte, hogy Oroszország nem akar visszatérni, elégedett azzal, hogy tagja a G20-as országcsoportnak (a világ 20 legjelentősebb gazdaságának). Lavrov hozzátette, hogy Oroszország soha nem kérte visszavételét a G7-be. ”A G20-aknál nem lehet ultimátumokat adni, és a tagországoknak megállapodást kell elérniük. Ez a formáció ígéretesebb a jövőre nézve„ – jelentette ki Lavrov.
A francia elnöki hivatal közlése szerint a kanadai csúcstalálkozó ”jó úton van afelé„, hogy a végén megszülessen egy közös és tartalmas zárónyilatkozat, ennek pedig ”nagy a valószínűsége„. Hírügynökségek jelentései szerint erre a találkozó előtt kevés remény volt. Lesz kompromisszumos nyilatkozat a kereskedelemről, és ebben arról lesz szó, hogy modernizálni kell a Kereskedelmi Világszervezetet (WTO).
Az Elysée-palota azonban hozzátette, hogy három témában nem lesz egységes zárónyilatkozat, hanem hasonlóan a tavalyi G7-csúcshoz, amikor is a párizsi klímamegállapodás volt az ellentét tárgya, külön nyilatkozatot ad ki az Egyesült Államok és külön egy közöset a többi tagország, azaz Kanada, Japán, Nagy-Britannia, Németország, Franciaország és Olaszország. Ez a három téma a klímaváltozás, a környezetvédelem és az óceánok műanyaggal való szennyezésének felszámolása.
Angela Merkel német kancellár a sajtónak nyilatkozva sajnálkozott amiatt, hogy a hét ország közül az Egyesült Államok az egyetlen, amely nem tartja magát ahhoz a közös vállaláshoz, miszerint 2030-ra újrafeldolgozhatóvá tennék az óceánokba került műanyaghulladékot. ”Az Egyesült Államok elvben amellett van, hogy védeni kell az óceánokat, de számszerűsíthető célok kitűzésében nem akar részt venni ezen a területen„ – jelentette ki Merkel.