Museo Atlantico. Talán kissé túlzás múzeumnak nevezni azt a vízalatti szoborkiállítást, amely február végétől fogadja majd látogatóit. A brit művész, Jason deCaires Taylor a Kanári szigetek partjainál süllyesztette el (többedik) tárlatát, amelyet – értelemszerűen – csak búvárok látogathatnak a mintegy 20 méteres mélységben. A látogatók száma így jelentősen korlátozott, az ötlet mégis különlegesnek számít, így a nemzetközi média jelentős promóciós támogatással látja el.
Többek között az egyik utolsó szobor elhelyezésének híre és videója is körbefutotta az internetet:
A művész a videó végén azért még megpróbál elébe menni a kritikáknak, és sietve kijelenti, hogy a szoborral nem a migránsoknak kíván emléket állítani, hanem csupán a globalizálódó világunkban megjelenő kollektív felelősségre akarja markánsan felhívni a figyelmet.
Ha már Jason deCaires Taylor beleálmodta kiállításának üzenetébe a migráció globális problémáját, szívesen adunk neki egy-két tippet további alkotásokra, amelyekkel a jelenséget árnyalhatja:
- újraértelmezett Laokoón: migráns férfiak csoportjának teste ördögi játékban fonódik össze egy kisfiúval
- szilveszterező migránsok állnak körbe egy nőt, több kéz markolja a nő testének számos pontját – egy alak az ellopott mobiljával fut el (a mű címe „Ficki, ficki”)
- tömegverekedés egy migránstáborban (a késeket rozsdamentes acélból kellene készíteni, hogy a tenger vasfoga ellenére figyelmeztető jelként mindig csillogjanak)
- gépfegyveres migráns merénylők békés kávézókat mészárolnak le Párizsban (nagy meló, ha minden áldozatot meg akar jeleníteni).
Érdekes lenne megfigyelni, hogy a nemzetközi média – élén a CNN-nel, a BBC-vel, vagy a Guardian-nel – hasonló felületet szánna-e ezeknek a szobroknak, mint a korábbival tette.