A szóvivő beszámolt arról, hogy a vitás kérdésekben tovább folytatja a bizottság a párbeszédet a budapesti kormánnyal, más témák mellett a menekültügyi szabályozásról, valamint továbbra is szorosan figyelemmel fogja követni a civil szervezeteket érintő törvénytervezet.
Emellett hangsúlyozta, hogy még szerdán választ adnak a kormány Állítsuk meg Brüsszelt! nevű kampányában megfogalmazott „hamis állításokra”.
Az Európai Bizottság közleménye szerint a nemzeti konzultáció számos elemében „téves és rendkívül félrevezető állításokon és vádakon alapul”, a testület ezért „tisztázni fogja a helyzetet, és tényeken alapuló választ fog adni”, és ezt közzé is teszik, miközben az Európai Parlament plenáris ülésén felszólal Frans Timmermans, a testület első alelnöke.
Az Európai Bizottság április elején bejelentésében úgy fogalmazott, minden lehetséges eszközzel fel fog lépni az uniós alapértékek magyarországi védelme érdekében, ezért politikai párbeszédet kezd a magyar kormánnyal a jogállamiság helyzetéről. Közölték, bizonyos ügyekben még áprilisban döntés várható a következő lépésekről, azonban úgy látják, nem éri rendszerszintű fenyegetés a jogállamiságot Magyarországon.
A szóvivő a felsőoktatási törvénnyel kapcsolatos kötelezettségszegési eljárásról elmondta, hogy úgynevezett hivatalos felszólító levelet küldtek Magyarországnak, és ezzel megindult az eljárás a nemrég elfogadott törvénymódosítás ügyében.
Kiemelte, hogy a bizottság szakértői „mélyreható jogi értékelést” folytattak a magyar felsőoktatási törvény ügyében, és ennek alapján a testület arra a megállapításra jutott, hogy az nincs összhangban a közös belső piac szabadságára vonatkozó szabályokkal: kérdések merültek fel egyebek mellett a szolgáltatásnyújtás és a letelepedés szabadságával, valamint az akadémiai és az oktatási szabadsággal kapcsolatban.
A magyar hatóságoknak egy hónap áll rendelkezésükre, hogy válaszoljanak ezekre a kifogásokra. Ha a felszólító levélre nem érkezik válasz, vagy Magyarország olyan észrevételeket tesz, amelyek nem tekinthetők kielégítőnek, az Európai Bizottság úgy dönthet, hogy a kötelezettségszegési eljárás következő lépéseként úgynevezett indoklással ellátott véleményt küld Budapestnek. Ezt követően – ha szükséges – a bizottság az Európai Unió Bírósága elé viheti az ügyet.