Somogyi Ferenc hangsúlyozta, arra törekszenek, hogy ne vesszen el a magyar könyvpiac 20-25 százalékát uraló eladótér. A PD Consulting Kft-t Matyi Dezső pécsi nagyvállalkozó korábbi cége, a Pécsi Direkt Kft. felszámolása után létrehozott nagykereskedelmi társaság, a Könyvbazár Kft. átvilágítását végezte 2016 júliusától a tulajdonosok megbízásából. Az auditot később kiterjesztették az Alexandra-üzletlánc könyvesboltjait üzemeltető Rainbow Kft.-re is, ahol „átláthatatlan pénzügyi működést” tártak fel – ismertette.
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének (MKKE) tájékoztatása szerint a Matyi Dezső vezette Könyvbazár Kft. hárommilliárd forintot meghaladó adósságot halmozott fel könyvkereskedelmi partnerei felé.
Somogyi Ferenc közölte: a cégek átvilágítása során több szabálytalanságra bukkantak, tavaly decemberben és idén januárban három büntető feljelentést is tettek költségvetési csalás és sikkasztás miatt.
A PD Consulting Kft. feltárta például, hogy a Rainbow Kft.-nek nem volt önálló főállású pénztárosa, valamint, hogy a könyvesboltokból származó bevételeket a Rainbow Kft. megkerülésével Matyi Dezső és érdekeltségébe tartozó mintegy 70 cégnek és három magánszemélynek „kölcsönözték” – nyilatkozta Somogyi Ferenc. Ennek következtében Rainbow Kft. követelésállománya Matyi Dezső cégeivel szemben 1,2 milliárd forinttal nőtt 2016 januárjától, jelenleg 3,2 milliárd forint.
Elmondta azt is, a Könyvbazár Kft.-nek a gödöllői Wolf CRS Kft. „nyújtott mentőövet” a dolgozók munkahelyének megőrzése és a működőképesség fenntartásához szükséges kifizetésekhez a Pécsi Direkt Kft. felszámolása előtt a céghez átkerült könyvkészlet biztosításával. A Matyi Dezső vezette cég azonban időközben több mint egymilliárd forintos tartozást halmozott fel a Wolf CRS Kft.-vel szemben. Ezt követően a Rainbow Kft. tavaly szeptember elsejei taggyűlésén a Wolf CRS Kft. megszerezte a Rainbow Kft. 50 százalékos tulajdonát.
A taggyűlés miatt – sajtóértesülések szerint – Matyi Dezső csalás és okirat-hamisítás gyanújával feljelentést tett, mivel szerinte vitatható módon került át a Rainbow Kft. tulajdonjoga a gödöllői társasághoz – jegyezte meg.
Ugyancsak a tavaly szeptemberi taggyűlésen bízták meg a Rainbow Kft. ügyvezetői tisztségének betöltésével a PD Consulting munkatársaként dolgozó Vass István közgazdászt – közölte Somogyi Ferenc.
Matyi Dezső feljelentését a PD Consulting ügyvezetője érthetetlennek nevezte, mivel a napirendi pontot Matyi Dezső a taggyűlésen a tagok képviseletében eljárva szintén megszavazta.
Somogyi Ferenc kijelentette: a Rainbow Kft. 3,6 milliárd forinttal tartozik a Könyvbazár Kft.-nek, „viszont a Rainbow Kft. bevételeit Matyi Dezső irányításával az általa felügyelt cégcsoport tagjainak adták kölcsön vagy fizették ki azok számláit”.
A Rainbow Kft. követelései között szerepel viszont a tavaly november végi főkönyv elemzése során megtalált 744 millió forint értékű, dolgozóknak vásárolt, de tavaly már lejárt érvényességű utalvány is – jegyezte meg.
Bodnár Imre, Matyi Dezső jogi képviselője az MTI-nek későbbre ígért tájékoztatást az ügyben.