Hamarosan a gyakorlatban is megkezdődhet a kórházakban az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések visszaszorítása, amiről a rendelettervezetet nyáron adta ki Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere – jelentették be tegnap a témában rendezett konferencián. Ezek a fertőzések leggyakrabban eszközhasználattal, illetve műtéti beavatkozásokkal terjednek, négy fő típusuk a hólyagkatéterezéssel összefüggő húgyúti fertőzések, a lélegeztetéssel összefüggő tüdőbetegségek, az érkatéter miatti véráramfertőzések és a műtéti sebfertőzések.
Az infekciókontroll-programmal a nemzetközi eredmények alapján ezeknek 30-50 százaléka megelőzhető, ezért van kiemelt jelentősége a mostani intézkedéscsomagnak.
Kovács Attila országos tiszti főorvos a konferencián elmondta: kihívásokkal teli korban élünk, hiszen elidősödik a társadalom, kiemelten magas a krónikus betegséggel élők aránya, egyre több gyerek születik alacsony súllyal, mindezekkel együtt pedig a magyarok fokozottan igénylik a biztonságos betegellátást.

A terjedés leggyakoribb oka a műtéti beavatkozás
Fotó: Kurucz Árpád
A WHO adatai szerint a fejlett országokban átlagosan a betegek hét százaléka kap kórházi fertőzést, amelyek évente 37 ezer halálozást okoznak, illetve hétmilliárd euró pluszköltséggel járnak. Hazánkban évente mintegy 99 ezer, az egészségügyi ellátással összefüggő kórházi fertőzés fordul elő a fekvőbeteg-osztályokon. Kovács Attila hangsúlyozta: az infekciókontroll nem azonos a kórházhigiénével, és nemcsak a betegek, hanem az egészségügyben dolgozók védelmére is szolgál.
Az országos tiszti főorvos napokon belül kiadja azokat a módszertani leveleket, amelyek fertőzéstípusonként meghatározzák, hogy mit kell tenni a megelőzés érdekében. Ide tartozik többek között az egyéni kockázatértékelés, amellyel a magasabb rizikócsoportba tartozó betegekre fokozottan fognak figyelni, és a rendelet része az is, hogy minden betegellátási és látogatói ponton tegyenek elérhetővé alkoholos kézfertőtlenítőt.
Mindezeken kívül az egészségügyi intézmények vezetőségének a feladata lesz, hogy elkülönített forrás álljon rendelkezésre a kórházi fertőzések megelőzésére, ám az intézkedési csomag bevezetését a tervek szerint a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő fogja finanszírozni.