Korábban is okozott már súlyos balesetet az a román sofőr, aki miatt kedden kilenc ember halt meg Ceglédbercelnél – tudta meg a Bors. A 38 éves Peter K. ugyanis néhány éve Mikefalván belerohant egy szabályosan közlekedő autóba, amelyben két nő utazott. A vétlen kocsi sofőrje kómába esett, a másikuk súlyosan megsérült, de a férfi csak pénzbírságot kapott.
A kedden történt tragédiában a sofőr nagy sebességgel előzött a 4-es főúton, amikor frontálisan ütközött egy homokot szállító kamionnal. Nem sokkal később kiderült, hogy a baleset azért történhetett, mert a férfi nem a vezetéssel, hanem a telefonjával volt elfoglalva, és a Facebookon élő közvetítést indított.
A baleset előtti pillanatokról készült felvételeken az látszik, hogy a sofőr önmagát is filmezi, majd a telefonja kameráját az út felé fordítja, és egy egyenes szakaszon egy kisbusz, valamint egy teherautó előzésébe kezd. Mindeközben vele szemben vészesen közeledik egy teherautó, de a sofőr semmit nem próbál tenni, hogy elkerülje az ütközést: a felvétel hirtelen véget ér. A mikrobusz Szlovéniában dolgozó mezőgazdasági munkásokat szállított haza Maros megyébe; az áldozatok után összesen tizenhat árva maradt.
A lap szerint a 4-es úton átutazó román sofőrök gyakran üzletet csinálnak a munkáscsoportok szállításából az úgynevezett „telekocsi” alkalmazással, ám körútjaikban kódolva van a tragédia. Ezek a sofőrök ugyanis szinte folyamatosan úton vannak, és többnyire kialvatlanul, autójukat munkásokkal megtöltve járják Európát.