A közlemény szerint a második alkalommal meghirdetett programra 313 pályázat érkezett, civil és egyházi szervezetek, intézmények nevezhettek a középiskolákkal együttműködve. A nyertes projektek olyan költségekre kaphattak támogatást, amely a megvalósítást segíti, így például eszközök, utazási költségek, dokumentációs és kommunikációs kiadások, valamint a költségvetés 25 százalékáig az önkéntes koordinátorok tiszteletdíja.
A támogatott 48 nagyobb projektben egyenként 15-30-an vesznek részt, míg az 53 kisebb projektet pályázatonként 2-5-en valósítják meg. A pénzből a pályázatban elvárt legalább 20 óra közösségi szolgálatot 1300 diák teljesíti majd, ami mintegy 30 ezer óra önkéntes munkának felel meg.
A magyar olajipari vállalat 2014-ben indította el programját, akkor a beérkezett 268 pályamunkából 97-et támogatott a szervezet és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, mintegy 20 millió forint értékben – olvasható a társaság honlapján.