Az ellenzéki pártok újra és újra szót emelnek a dolgozó szülők igényeihez igazodó bölcsődei ellátás szükségességéről, miközben januártól ezeket a szempontokat is figyelembe véve alapvető változások történtek a bölcsődei ellátás rendszerében. Az LMP nemrégiben az egyszülős családok gyermekfelügyeleti, lakhatási és munkaerőpiaci problémáira hívta fel a figyelmet.
Az ellenzéki párt a munkaidőhöz igazodó bölcsődei ellátással és rugalmas nyitvatartással tenné lehetővé, hogy a gyermeküket egyedül nevelők is normális életet éljenek. A gyermekfelügyeleti szolgáltatás mint a házi segítségnyújtás egy formája történhetne az önkormányzatok vagy civil szervezetek segítségével – vélik.

A speciális igényeknek is megfelelő szolgáltatók jönnek létre
Negyvenezer férőhely van az ország hétszázötven bölcsődéjében, fenntartóik az önkormányzatok. Vidéken a működés napi ideje jobban igazítható a dolgozó szülők igényeihez, inkább a fővárosban van ezzel probléma. 2017 januárjától megváltozott a helyzet, ugyanakkor annak első eredményeit csak ősztől, az új tanév kezdetétől lehet lemérni.
Amely településeken a három év alatti gyermekek száma eléri a harmincat, vagy öt szülő igényel ellátást, az önkormányzatnak bölcsődét, minibölcsődét, munkahelyi vagy családi bölcsődét kötelező biztosítania 2018 év végéig. A januártól érvényes jogszabály szerint akár a szülő otthonában is biztosítható a napközbeni gyermekfelügyelet akkor, ha a szülő több műszakban dolgozik, és gyermekének felügyelete a kora reggeli vagy késő esti órákban nem megoldott.
A család és a munkahely egyensúlya nehéz kihívás a munkát vállaló szülőknek – ezt már korábban felismerte a kormány. Számos intézkedésük mellett kiemelten figyelnek az egyszülős családokra. A kormány tavaly év végén döntött arról, hogy félmilliárd forinttal támogatja egy egyedülálló szülőket segítő központ létrehozását Budapesten, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány vezetésével.
Az Egyszülős Központ vasárnap az apák napja alkalmából közleményben tudatta, a 350 ezer egyszülős családból több mint negyvenezerben az apuka neveli egyedül a gyermekét vagy gyermekeit. A statisztikák még ennél is magasabb számokat mutatnak: míg 1960-ban ez a szám 33 ezer volt, 2016-ban 71 853 volt a hivatalos adat. A központ jogi, pszichológiai és mediációs online szolgáltatásait rendszeresen használják az egyedülálló szülők.
Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár, a Fiatal Családosok Klubja apák napja alkalmából szervezett budapesti rendezvényén kiemelte: eddig negyvenezer család több mint százmilliárd forint értékben vett igénybe otthonteremtési támogatásokat, és ennek részeként tízezer gyermek vállalására kötelezték el magukat.