Beperli Budai Gyula fideszes képviselőt az idei választásokon független jelöltként induló Kész Zoltán, amiért a kormánypárti politikus azt nyilatkozta, hogy a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba az általa vezetett Human Operator Zrt.-n keresztül vezette és finanszírozta 2015-ös veszprémi választási kampányát.
Arra azonban Kész nem válaszolt, hogy igazak-e azok a PestiSrácok.hu (PS) által nyilvánosságra hozott videóban elhangzó állítások, amelyekről egy védett tanú beszélt a portálnak. A megszólaló szerint a Human Operator, valamint az alá rendelt cégek és iskolaszövetkezetek – elsősorban diákok bevonásával – aktívan részt vettek Kész kampányában, továbbá arról is beszélt, hogy ehhez minden szolgáltatást Czeglédy biztosított.
Kész Zoltán Facebook-oldalán reagált a portál által közzétett cikkre, ebben pedig arról ír, hogy „a bukott veszprémi Fidesz propagandagépezete” azért nyomta meg gyorsan a pánikgombot, mert 11 párt és helyi civil szervezet mellett legutóbb Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere is a támogatásáról biztosította. A Magyar Idők telefonon kereste Kész Zoltánt, mobilját azonban a titkárnője vette fel, majd kérdésre válaszolva közölte, hogy „a képviselő úr nem kíván a közösségi médiában közzétett nyilatkozatán kívül többet mondani az üggyel kapcsolatban”.
Vasárnap egy Zuschlag Jánossal készült interjút is közölt a PS, amelyben az egykori politikus azt mondta: az MSZP húsz évig élt a Czeglédy-hálózatból, amely rendszeresen fizette a kampányokat.
A PS erre rá is kérdezett Gyurcsány Ferenc hétfői sajtótájékoztatóján, ám a DK elnöke nem tudott semmiről. Pontosabban azt állította: arról nincs tudomása, hogy az országban bárhol dolgozhattak-e diákok baloldali kampányokban, szervezett formában a DK-nak biztosan nem.