Bűnszervezetben, az előnyért hivatali kötelességét megszegve, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával és más bűncselekménnyel vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) debreceni regionális osztálya a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Záhonyi Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság 27 volt pénzügyőrét és 23 csempészt.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján indult ügy adatai szerint a volt pénzügyőrök szándékosan nem fedték fel a beléptetett személyek gépkocsijában vagy ruházatában elrejtett ukrán termékeket – emlékeztetett a KNYF közleménye. A vádirat szerint a jellemzően dohányáru, üzemanyag, permetezőszer, szeszes ital és élelmiszer rendszeres, kereskedelmi mennyiségű behozataláért az összehangoltan működő csoportba szerveződött csempészek többnyire pénzt, cigarettát és szeszes italt adtak, illetve ígértek a volt pénzügyőröknek.
Így a behozott áruk vámvizsgálata és a közterhek megfizetése elmaradt. A csoport mindennapos, jól működő, pontosan meg nem határozható időpontban megkezdett, legkésőbb 2014 decemberétől folytatott tevékenységét a KNYF a Készenléti Rendőrség munkatársainak közreműködésével szakította meg 2015. július 29-én, amikor a Terrorelhárítási Központ kommandósai segítségével elfogták a gyanúsítottakat. A pénzügyőr vádlottak valamennyien beosztottak voltak, parancsnok nincs köztük.
A vesztegetést elfogadó volt egyenruhások terhére rótt legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tételének felső határa – a bűnszervezetben történt elkövetésre is figyelemmel – huszonnégy év.
2015. július végén négy napon át zajlottak a razziák, és a parancsnoki állomány kivételével valamennyi, a záhonyi határátkelőn szolgáló pénzügyőrt és határrendészt elfogták, előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki őket. Az NVSZ operatív felderítése során ugyanis betechnikázták a határátkelő épületének összes helyiségét, a video- és hangfelvételek pedig alátámasztották a vesztegetés gyanúját.
Emlékezetes: idén júliusban üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés miatt emeltek vádat a záhonyi határrendészeti kirendeltség 53 volt munkatársa ellen, akik a nyomozó hatóság szerint rendszeresen kértek és fogadtak el eurót az ország területéről kilépő külföldi állampolgároktól.
Az utasok az útlevelükben helyezték el a pénzt, így adták át a fülkében tartózkodó határrendészeknek, akik azt az okmányból kivéve az alsónadrágjukba – a hölgyek a melltartójukba – rejtették. Az átvett összegek alkalmanként 20 és 400 euró között változtak, a vádlottak fejenként összesen 70 és 2660 euró közötti összeghez jutottak így. Esetükben a minősített vesztegetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.