Közvetett módon a választási gyűlések, pártfórumok megzavarására biztat honlapján a Soros György Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) hálózata által bőkezűen támogatott Társaság a Szabadságjogokért (TASZ). A szervezet „VálaszTasz” című portálján jogi tanácsokkal is ellátja a civil aktivistákat, akiket a közbeszéd tematizálására, lakókörnyezetükben és az interneten kifejtett agitációra és minden, szerintük a választást befolyásoló akció dokumentálására és publikálására biztatnak.
Facebookos profiljuk üzenőfalán erre példaként a 444.hu (amelynek egyik tulajdonosa Soros érdekeltségébe tartozik) cikkét hivatkozzák be, ezzel a kérdéssel: „Szerinted választási csalás a terézvárosi önkormányzat tojásosztogatása?” A feltett kérdést nem válaszolják meg, helyette átirányítanak portáljuk „Jelentsd a választási csalásokat!” című aloldalára. Bár a „VálaszTasz”-on tartózkodnak attól, hogy akár csak egyszer is leírják a Fidesz és a KDNP nevét, a szövegkörnyezetből egyértelmű, hogy az akció célja a kormánypártok gyengítése, lejáratása. Világosan utalnak erre az olyan megállapítások, mint például „jelenleg Magyarországon nem adottak a szabad és tisztességes választások feltételei”. Ennek ellenére a választáson való részvételre buzdítanak, mint 2002-ben a Soros Alapítvány tette.
Hogy a portált a jó szándékú tájékoztatás céljával indították el, azt erősen megkérdőjelezik az efféle tanácsok is: „Gyűjts össze 5-10 embert, és állapodjatok meg egy kérdésben, amit ha kell, mind az 5-10-en is feltesztek…” Könnyű belátni, hogy ilyen helyzetben a pártrendezvények értelmüket vesztik, a felszított indulatok ugyanakkor módot adnak arra, hogy lejárassák a kormánypártokat és azok szavazóit. A botrány-, illetve hangulatkeltésre alkalmas az is, hogy az ellenzéki aktivistákat határozott fellépésre és arra buzdítják, hogy ne engedjék magukat eltávolítani a politikai gyűlésekről. Ha pedig ez mégis megtörténik, szabálysértési feljelentést tehetsz, írja a TASZ, ehhez egy mintabeadványt is készítettek. A feljelentés mellett arra is felhívják az aktivistákat, hogy minden apró-cseprő ügyet jelentsenek be az illetékes választási bizottságnál. Emellett felajánlják szakértői szolgáltatásaikat a pártoknak és az újságíróknak.

A rendbontásnak nagy hagyománya van ellenzéki oldalon: ez a kép 2016. október 23-án készült
Mint arra már fentebb utaltunk, nem ez az első eset, hogy a Soros György támogatását élvező szervezetek igyekeznek a Fidesz és a KDNP számára ellenséges légkört teremteni a kampányban. 2002-ben – mint említettük – a Soros Alapítvány nagyszabású plakátakcióval buzdított és több, Orbán Viktort és kormányát lejárató könyv megjelenését finanszírozta.
Ismert: a 444.hu 2014-ben az OSF-től 49 500 dollár (körülbelül 14 millió forint) támogatást kapott az országgyűlési választással összefüggő „rendellenességek” nagyközönséghez való eljuttatására. Arról nincs információ, hogy az internetes újság most is kapott volna pénzt erre a célra, a TASZ Facebook-oldalán mindazonáltal mindkét, a „VálaszTasz” akcióval összefüggő bejegyzéshez egy-egy 444-es cikket linkeltek. Az egyik a már említett tojásosztásról szól, a másik pedig azért támadja a csepregi önkormányzatot, mert két helyi útszakasz felújítása után az átadási ünnepség programjába a helyi óvodásokat is bevonta a település vezetése. Ez pedig a TASZ olvasatában közlésre érdemes jogsértés.