Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a hónap elején jelentette be, hogy elindulnak a kilencosztályos általános iskola irányába, ami – elmondása szerint – egyfajta „preschoolt”, előiskolát jelentene.
Ez váratlan fordulat volt, hiszen a korábbi nyilatkozatok alapján a kormány nem tervezte ennek az oktatási formának a bevezetését. Lázár Jánost, a Miniszterelnökséget vezető minisztert múlt év végén kérdezték a kilenc évfolyamos iskoláról egy Kormányinfón, ő akkor leszögezte: az új Nemzeti alaptantervben nem fog szerepelni a kilencosztályos általános iskola, a „következő három évben erről legfeljebb csak beszélni tudunk”. Januárban még szintén azt mondta a kancelláriaminiszter, hogy nincs napirenden az iskolaszerkezet reformja.
Palkovics László ugyancsak tavaly év végén beszélt arról, hogy önmagában a kilencosztályos iskola nem csodaszer, de szakmai vitát kell folytatni róla. Az államtitkár azt hangsúlyozta: meg kell fontolni, hogy a plusz egy évet az óvoda-iskola átmeneti éveként kezeljék-e.
Balog Zoltán most azt mondta, hogy az új iskolaszerkezet bevezetését társadalmi vita fogja megelőzni, miközben a szükségességéről egyre inkább szakmai konszenzus van. A pedagógus-szakszervezetek azonban azt jelezték, hogy nem volt semmilyen előzetes egyeztetés, a miniszter bejelentése váratlanul érte őket. Az is elhangzott, hogy a 9. évfolyamot a 2019-es tanévtől vezetnék be. Lapunk úgy tudja: nincs konszenzus a kormányban arról, hogy szükség van-e az új iskolaszerkezetre. Ha lesz is egyetértés a reform szükségességéről, információink szerint akkor is csak később valósulhat meg.
Mint ismert, Palkovics László a lapunknak adott interjúban a héten arról beszélt, hogy az oktatási ciklusoknak egymásra kellene épülniük az óvodától az egyetemig, így sokkal hatékonyabb lenne a rendszer. Mint fogalmazott: jelenleg nem ez a jellemző, gyakorlatilag mindent elölről kezdünk minden ciklus elején. A tervek szerint az oktatási rendszer első nyolc éve három év óvodából, egy év alaposztályból – voltaképpen ez lenne a kilencedik osztály – és négy év alsó tagozatból állna.