Összesen 2500-an hívták a lelkisegély-szolgálatot a múlt szombat óta, ezek több mint ötven százaléka megalapozott volt – közölte a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatók Szövetségének szakmai alelnöke tegnap az M1 aktuális csatornán.
Dudás Erika ismertetése szerint a három százalékot kitevő krízishívások aránya alacsonyabb volt, mint a megszokott, s legtöbben a magányosság vagy kapcsolati problémák miatt ragadtak telefont. Az alelnök szerint az egyedüllét mellett főként az egészségi állapottal összefüggő problémák, félelmek, anyagi gondok, valamint munkahelyi konfliktusok miatt fordulnak hozzájuk az emberek.
– Az adventi időszakban emelkedik a hívások száma, és tartalmuk is változik, a magány és a kapcsolatok hiánya mellett az elhunyt hozzátartozókról, a messze élő családtagokról esik szó – fogalmazott Dudás Erika, aki arra is kitért, hogy férfiak és nők azonos arányban szoktak telefonálni, és leginkább a középkorúak, valamint a hetven év felettiek keresik munkatársaikat.

A legtöbben a magányosság miatt fordulnak a szövetség munkatársaihoz
Fotó: Havran Zoltán
Évről évre megjelennek olyan kimutatások, amelyek szerint karácsonykor világszerte megemelkedik az öngyilkossági hajlam azok körében, akik ezt az időszakot magányosan töltik; ezzel együtt hazánkban az elmúlt nyolc évben harmincöt százalékkal csökkent azoknak a száma, akik önkezükkel vetnek véget életüknek. Mint arról Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a hónap első felében beszámolt, 2010-ben még 2492-en haltak meg ilyen módon, ám tavaly ez a szám 1634-re mérséklődött.
– Az elmúlt ötven év alatt eddig egyszer sem fordult elő ilyen mértékű javulás Magyarországon, s ez is jól mutatja, hogy nem eseti javulásról van szó, hanem a 2010 óta bevezetett többirányú tudatos beavatkozásoknak köszönhető a jóval kevesebb öngyilkosság, s a csökkenés ütemében hazánk számos fejlett államot is megelőz – fejtette ki a politikus.
Rétvári Bence szerint az, hogy hazánkban gyorsabban sikerül visszaszorítani az öngyilkosságokat, mint Európa többi országában, annak is köszönhető, hogy jól működnek a depresszió koraibb és hatékonyabb kezelése érdekében hozott kormányzati intézkedések.