Bizonyítékok nélküli gyógyászatot végezni súlyos kockázatot jelenthet a betegek számára, ám egyelőre sem szakmai, sem jogi szabályozás nem korlátozza az ilyen tevékenységet Magyarországon – hívta fel a figyelmet állásfoglalásában a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) orvosi tudományok osztálya.
Az Akadémia nélkülözhetetlennek tartja, hogy az úgynevezett komplementer eljárások – mint például a homeopátia, a hashajtáson alapuló méregtelenítő kúra, az akupunktúra, a bioenergetika – csak akkor legyenek végezhetők, ha az adott betegségre vagy kóros állapotra hatékonynak bizonyulnak, és semmilyen káros következménnyel nem járnak.

Jelenleg tisztázatlan, ki és milyen végzettséggel, milyen feltételekkel alkalmazhatja az egyes eljárásokat
Fotó: Reuters
A komplementer, vagy más néven nem konvencionális eljárások kifejezés azokat a gyógyító és diagnosztikus módszereket foglalja össze, amelyek nem részei a hagyományos – bizonyítékokon alapuló – nyugati orvostudománynak.
Míg a hagyományos orvoslás esetében a társadalom és a törvény is elvárja, hogy az bizonyítottan hatékony és biztonságos legyen, addig a nem konvencionális eljárások ez alól mentesülnek, így a betegek komoly veszélyeknek vannak kitéve – figyelmeztet az orvosi tudományok osztálya.
Most a hatályos törvény szerint a nem konvencionális eljárások az egészség és betegség eltérő szemléletén alapulnak, amit lehet úgy értelmezni, hogy nem vonatkoznak rájuk ugyanazok a szabályok.
Az alternatív terápiák között azonban nemcsak hatástalanok vannak, hanem súlyosan veszélyesek és olyanok is, amelyek a kuruzslás határait súrolják, mégis jogilag szabályosnak számítanak.
Ezért sürgeti az Akadémia, hogy az illetékesek gondolják újra a jelenlegi magyar szabályozást, és alakítsanak ki egységes jogi hátteret, amelyben pontosan meghatározzák, hogy kik, milyen végzettséggel, milyen feltételek mellett és milyen területen alkalmazhatják az egyes komplementer eljárásokat.
A jogi szabályozás újraalkotásához a szakma és a minisztérium együttműködésére van szükség – hangsúlyozták az állásfoglalásban.
Hogy a pácienseket ne tudják félrevezetni az elnevezésekkel sem, az Akadémia azt is javasolja, hogy az alternatív medicina helyett a komplementer eljárás kifejezést alkalmazzák a szabályozásban és azon kívül is.
Az orvosi tudományok osztálya azt is leszögezi az állásfoglalásában, hogy mindezek mellett nyitottnak kell lenni bármely komplementer eljárás elfogadására, ha bizonyítható a biztonságossága és hatásossága az adott betegség gyógyításában. A bizonyításhoz tartozik, hogy ezeknek a terápiáknak az eredményeit jó színvonalú, nemzetközi folyóiratokban szakértői bírálat után publikálják.
Sok beteg nincs vele tisztában, de diagnózist és terápiás javaslatot csak érvényes magyar orvosi diplomával rendelkező orvos állíthat fel, ám ilyennel számos alternatív eljárást végző nem rendelkezik.
A komplementer eljárások közül a homeopátiával kapcsolatos viták voltak eddig a leghangosabbak. Az MTA álláspontja továbbra is változatlan: egyetértenek az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testületének (EASAC) véleményével, amely szerint nincs bizonyíték arra, hogy a homeo-pátia a placebónál hatékonyabb terápia lenne.
Mint azt korábban Boldogkői Zsolt, a szegedi orvosi kar biológiai intézetének igazgatója is kifejtette lapunkban, először az ausztrál Nemzeti Egészségügyi és Orvostudományi Kutatási Tanács kérdőjelezte meg a homeopátia hatásosságát, majd ezt követte a Svéd Királyi Tudományos Akadémia, ezt pedig a Magyar Tudományos Akadémia hasonló szellemben tett nyilatkozatai.
Eszerint a homeopátia valójában kártékony is lehet azáltal, hogy időlegesen vagy tartósan eltántorítja a betegeket a megfelelő, bizonyíték alapú orvoslástól, illetve aláássa a betegek és a közvélemény tudományos bizonyítékokba vetett bizalmát.
Nem sokkal ezek nyilvánosságra kerülése után a Semmelweis Egyetemen beszüntették a homeopátia oktatását, a fogorvosok szakmai kollégiuma pedig azt az állásfoglalást hozta, hogy a „homeofogászat” képzést egyik egyetem sem fogja akkreditálni.

A terápiák hatékonyságát bizonyítani kell
Fotó: 123RF
A gyógyszertárak kínálatában is változás kezdődött, miután a gyógyszerészi kamara levélben tájékoztatja a patikákat, hogy a homeopátia hatástalan – összegezte a fejleményeket Boldogkői Zsolt. Az intézetvezető igazgató szerint azonban a többi áltudományban is hasonló konkrét intézkedéseket kellene hozni, hogy a tévhiteket lerombolják.
A komplementer módszerek művelői között vannak olyanok, akik hasznot akarnak húzni a hiszékeny betegekből, és olyanok is, akik maguk sem tudják, hogy többet ártanak, mint segítenek, ez azonban nem ad felmentést számukra – hangsúlyozta a szakember.