Aligha lehetett magyar ember szájában szebb, idealizáltabb, dédelgetettebb szó a rendszerváltás hajnalán a szabadságnál. Sokak számára a szabadság egyet jelentett a liberalizmussal, amit szép magyar szóval szabadelvűségnek is mondtunk akkoriban. Teljesen természetes volt, hogy főként fiatal emberek nagy számban csatlakoztak liberális szervezetekhez, később pártokhoz. A liberalizmus az egyik legvonzóbb eszme volt a nyugati-keresztény civilizációban, egészen addig, amíg ki nem sajátították olyan politikusok, politikai szervezetek, akiknek-amelyeknek sok mindenhez közük volt, kivéve a szabadelvűséget.
Ha manapság az ember Guy Verhofstadtot hallgatja, érteni sem kell, amit mond, egy dologban egészen biztos lesz: abba a politikai-szellemi társaságba, amelyikben ő van, nem akar tartozni. Ha ő képviseli ma Európában a liberalizmust, akkor bármi inkább lennék, csak nem az, ami ő. Most Budapesten járva, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért (ALDE) kongresszusán tankönyvi példáját adta annak, miért kívánják Európában a legtöbb helyen már pokolba a hozzá hasonló liberálisokat. Leginkább azért, mert annyira égbekiáltó a különbség a szép elveik és a viselkedésük, politikájuk között, hogy már nevetni sincs kedve rajtuk az embernek, „undorodik csak”. Ismerjük régóta itthonról is, hogy szerintük bárki szabadon elmondhatja a véleményét, legalábbis ha ez a vélemény egyezik az övékével; ők mindenkivel toleránsak és befogadók, kivéve, ha az ember nemzeti, keresztény, heteroszexuális és magyar.
Guy Verhofstadtot, amikor még csak Belgium helyi érdekű politikusa volt, sokan csak úgy nevezték: „az a kölyök”. Olyan éretlen, kiszámíthatatlan volt a viselkedése, mint egy hisztis gyereknek. Egy kölyöknek persze sok minden megbocsátható, de ha valaki felnőtt korában is úgy viselkedik, ahogy egy óvodás, azt mifelénk különféle műintézményekben szokás kezelni. Erre a kölyökre rá is férne, hiszen budapesti beszédéből kiderült, nemcsak infantilis, hanem súlyos téveszmék rabja is. Úgy tűnik, egy általa kreált világban él, és ebben a világban a legfontosabb probléma, a válság maga nem más, mint Orbán Viktor magyar miniszterelnök. A migrációs válság kellős közepén, Párizs, az orosz utasszállító felrobbantása után, miközben éppen egy újabb túszdráma zajlik Bamakóban, Verhofstadtnak még mindig Orbán Viktor a fixa ideája! Az ilyen kezeltesse magát!
De ha már itt tartunk, ennek az embernek először is el kellene azzal számolnia, mi történik a saját országában, ahol több évig kormányfő volt. Valahogy meg kellene magyaráznia, hogy miért éppen Belgium a terroristák gyűjtőhelye, hogyan alakítottak ki a belga politikusok olyan társadalmi-politikai környezetet, hogy ezek az állatok éppen náluk érzik jól magukat? Talán csak nem a fene nagy liberalizmusuk miatt? Persze Verhofstadt könnyen beszél Budapestről, és az ALDE nyugodt szívvel hozza a magyar fővárosba a kongresszusát. Itt ugyanis nincs mitől félniük, nem robbantják fel őket terroristák, de még az utcán sem köpi le őket senki.
Az, amit egyébként Verhofstadt a kongresszuson elmondott, szóra sem érdemes. Hogy nincs nálunk sajtószabadság? Orbán korlátozta az internet szabadságát? Ugyan. Aki ilyet állít, annak nem is az óvodában, hanem még a bölcsiben a helye.
A belga politikus azt üvölti, Orbán Viktor a többség diktatúráját vezette be Magyarországon. Normális helyeken ezt úgy hívják, demokrácia. De mint tudjuk, a Verhofstadt-féléknek csak addig van demokrácia, amíg ők vannak hatalmon. Minden más autoriter kormányzás, diktatúra, hovatovább nácizmus és fasizmus. Hiszen ők, amolyan kommunista élcsapatként, sokkal jobban éreznék magukat a kisebbség zsarnokságában. Amennyiben persze ők a zsarnoki kisebbség.
Szerencsére Európa jobbik fele a Párizs utcáin kiömlő vértől egy csapásra felnőtté vált, s a valódi problémákat felismerve egyre többen magyaros, ha tetszik, Orbán Viktor-os válaszokat adnak. Reméljük, még nem késő.