Konfliktusos és igen bonyolult helyzetben kezdődik az ENSZ 73. közgyűlése. A következő hetekben nyilvánvalóvá válik, hogy tagállamainak képviselői milyen problémákkal és javaslatokkal teli táskát raknak az ENSZ asztalára. Különösen fontos lesz ebből a szempontból az Egyesült Államok, Kína és Oroszország.
Az is lényeges, hogy elnökök, miniszterelnökök terjesztik majd elő állásfoglalásaikat és javaslataikat, akik rendszerint felhasználják a lehetőséget, hogy olyan kollégáikkal is tárgyaljanak a színfalak mögött, akikkel államuk nyilvánosan szóba sem áll. Világosabbá válik az is, hogy a világbéke, a fejlődés és az emberi jogok védelmének időszerű kérdéseiben mit várnak a világszervezettől, milyen irányba szeretnék terelni a fejlődését.
Állásfoglalásaik jól tükrözik azt is, hogy az államok nem tekintik az ENSZ-t világkormánynak, de nem is tartják tehetetlen sóhivatalnak. Általában figyelembe veszik, hogy a jelenlegi helyzetben milyen előnyei vannak egyetemességének, vagyis annak a ténynek, hogy az ENSZ az egyetlen olyan nemzetközi szervezet, amelyben gyakorlatilag a világ számtalan állama részt vesz, továbbá mandátuma alapján foglalkozhat bolygónk szinte minden érdemi kérdésével.
A közgyűlés megvitatja azt is, hogy a világszervezet tulajdonképpen átfogó globális hálózati rendszer. Ennek fontos tagjai a békés fejlődést előmozdító és fenntartani törekvő szervezetek. Jelenleg közel 120 ezer békefenntartó tevékenykedik a világ államaiban. Tizenhat szakosított szervezete az emberek életének és az államok kapcsolatrendszerének szinte minden lényeges kérdésével foglalkozik az egészségügytől a világűrig.
Számos önálló program és az azokat kiszolgáló titkárság vagy szervezet is működik keretei között: a gyermekalap, a világélelmezési és népesedési program, a gazdasági, a társadalmi és technikai fejlődéssel foglalkozó, az ENSZ egyetem, amely egy átfogó, tudományos kutatók és neves szakembereket képző hálózat és még sok más szervezet. Az ENSZ a világ működésével kapcsolatos hatalmas adat- és információtömeg szinte egyedüli kezelője és forrása.
A 73. ENSZ-közgyűlés napirendjén szereplő közel 200 téma nemcsak összefoglaló képet ad a világ mai problémáiról, hanem annak működését is felvázolja a főtitkár és a különböző szakosított szervezetek, programok jelentései és javaslatai alapján. Központi jelentőségű a 2015-ben elfogadott beszámoló a 2030-ig terjedő Fenntartható fejlődés program eddigi teljesítéséről, és arról is, hogy az államok időarányosan mennyire hajtották végre a párizsi klímacsúcson meghatározott feladatokat és cselekvési célokat.
A közgyűlések az ENSZ munkáját bírálók fórumai is. A rendszer természetesen nem hibátlan, nem tévedhetetlen és nem is statikus szervezeti hálózat. Hatékonysága nemcsak attól függ, hogy tagállamai mennyire támogatják céljait és mennyire biztosítanak számára megfelelő eszközöket, hanem irányítóinak szakértelmétől, az intézmények politikai és szervezeti alkalmazkodási képességétől, rugalmasságától is. Jelentősek az államok eltérő és változó érdekviszonyaival kapcsolatos tehetetlenségi nyomatékok. Ezek között szerepel az egyes államok kormányszerveire támaszkodó bürokráciák magatartása és gyengesége is. A különböző jelentések azonban arról tanúskodnak, hogy a rendszer szakszerűsége az elmúlt évek során sokat javult.
Az ENSZ jövője szempontjából lényeges, hogy a világfejlődésben kibontakozott hatalmas változásokra miképp reagálnak a tagállamai, milyen irányba igyekeznek terelni a munkáját. A közgyűlések természetesen sohasem tükrözik pontosan és átfogó módon a világ geopolitikai és geoökonómiai viszonyait és trendjeit. Jogos kérdés azonban, hogy mindezek alapján kiknek és miért van szüksége a világszervezetre évszázadunk bonyolult és gondokkal teli világában.
Több mint fél évszázaddal ezelőtt jelentette ki az ENSZ második főtitkára, Dag Hammarskjöld, hogy a világszervezetet nem azért hozták lére, hogy földi paradicsomot teremtsen, hanem hogy megmentse az emberiséget a pokoltól. Ez egyike azoknak az alapigazságoknak, amelyek továbbra is lényegesek. A világ a pokol tornácára került. Az emberiség a nukleáris tömegpusztító eszközökkel és a természeti környezet pusztításával képessé vált saját magának, sőt a bolygó biológiai létfeltételeinek megsemmisítésére.
Az évszázad közepe táján további hárommilliárd emberrel bővül majd bolygónk lakossága. Csaknem ötven százalékkal több embernek kell osztoznia Földünk erőforrásain, a levegőn, a vízen, az energiahordozókon, a nyersanyagokon, s ennyivel több embernek kell élelmet, lakást, ruházkodást, képzést és egészségvédelmet biztosítani. Még nehezebb feladat lesz az, hogy megfelelő megélhetést biztosítsunk számukra. Ugyanilyen lényeges az is, hogy demokratikus keretek és feltételek között élhetnek-e, amelyben biztosítani tudják szabadságjogaikat.
Aligha vitatható, hogy valamennyi állam érdekelt a pokol elkerülésében. A választ azokra az új kihívásokra, amelyek ezzel kapcsolatosak, nem lehet többé csupán nemzeti keretek között megtalálni. Akik az Egyesült Nemzetek Szervezetét támadják, azok tulajdonképpen egy olyan globális rendszer alapjait támadják, amelyik igyekezett bizonyos rendet vinni egy alapjában kaotikus és zavaros világba, s amelyik továbbra is arra törekszik, hogy erősítse a Föld lakóinak biztonságát, javítsa életfeltételeit, védje jogait és segítse azokat, akiket természeti vagy embercsoportok által okozott katasztrófák sújtanak.
A választ arra a kérdésre, hogy kinek kell az ENSZ a XXI. században, a fentiek alapján nem nehéz megfogalmazni. Legnagyobb mértékben a 9-10 milliárdra szaporodó földlakóknak van szükségük az ENSZ hálózatára, akiknek biztonságos létfeltételei elképzelhetetlenek olyan normák, szabályok és feltételek nélkül, amelyeknek globális alkalmazását e hálózat igyekszik elősegíteni. Szüksége van az ENSZ-re mint biztonsági és együttműködési rendszerre annak a mintegy 140 országnak, amelyek a tagállamok többségét alkotják, mert fórumot, kitekintést és részvételt biztosít számukra a világ közös ügyeinek rendezésében. Szüksége van a világszervezetre a növekvő szerepet játszó középhatalmaknak és a nemzetközi környezetüket jelentős mértékben befolyásolni képes nagyhatalmaknak is.
Szüksége van az ENSZ-re Magyarországnak mint nemzeti szuverenitásunk egyik intézményes és jogi garanciájára, mint a globális béke és biztonság fennmaradását segítő szervezetre, mint a nemzetközi kapcsolatrendszerünk fenntartását és bővítését elősegítő intézményre, mint olyan forrásra, amelyik hatalmas tömegű információval és tudással gazdagíthatja hazánkat. Magyarországnak mint viszonylag kis országnak a jelenleginél sokkal aktívabb szerepet lehetne vállalnia a nemzetközi együttműködés globális rendszerében, különösen azokon a területeken, amelyek a legközvetlenebbül kapcsolódnak hazánk érdekeihez és jövőjének formálódásához.
A szerző akadémikus, a Magyar ENSZ-társaság elnöke