Sigmar Gabriel német külügyminiszter bűntársnak nevezte mindazokat, akik nem szólalnak fel Donald Trump ellen. Az értelmező szótár szerint akinek bűntársa van, az bűnöző. Tehát a német politikus lebűnözőzte az Egyesült Államok elnökét. Lehet, sokan úgy gondolják, hogy a fent említett kijelentés csak egy hibbant szociáldemokrata politikus meggondolatlan kijelentése, de ez azért annál sokkal több. Ez a fajta kijelentés tulajdonképp egy hadüzenet, és egy új korszak kezdete. Senki se gondolja, hogy Gabriel kijelentése Angela Merkel kancellár beleegyezése nélkül történt. A mondat egy fontos lépés azon az úton, amelyet Németország elkezdett európai dominanciájának megszilárdítására és kiterjesztésére. Ebbe az irányba nagyon fontos lépés Nagy-Britannia és az Egyesült Államok, tehát az angolszász világ elszigetelése Európától, a transzatlanti szövetség leépítése, és a német irányvonalat nem hűbéresként követő európai országok megregulázása.
Amíg a német vezérszerepnek van alternatívája, addig Németország nem irányíthatja kedve szerint Európa jövőjét. Amíg a német vezetők gondolataitól eltérő politikai felfogás létezik a szövetséges államokban, addig Németország dominanciája Brüsszel és Európa felett nem lehet teljes. Ezért fontos az Egyesült Államok, Nagy-Britannia mint ellenség. S ez a törekvés egyáltalán nem mindegy Magyarország számára.
Ha elfogadjuk, márpedig ez ténykérdés, hogy a jelenlegi Európai Unió Németország dominanciájának legfontosabb eszköze, akkor megértjük, miért annyira fontos Angela Merkel számára, hogy minden európai ország alávesse magát a szövetség totális dominanciájának. A nemzetállamok sértetlen továbbélése és szuverenitásuk háborítatlan megtartása a germán dominancia legfőbb gátja. Tehát Németország érdeke, hogy az Európai Egyesült Államok létrejöjjön. Ez a németek számára mindennél fontosabb, és a migráció kezelése csak egy eszköz ennek a célnak az eléréséhez.
Az Európai Unió marketingkommunikációja rendkívül modern és szofisztikált. Sokszor hallom, hogy Magyarország az EU nagylelkűségének haszonélvezője. Evidenciaként jegyezzük meg, hogy Magyarországnak jelenleg pozitív EU-mérlege van, hiszen jóval több forrást igényelhet az EU-tól, mint amennyit befizet. A fiskális érvelés valós, de hiányos. A rendszerváltozás utáni magyar gazdaságot, ipart, építőipart leginkább azok az európai országokból, de leginkább Németországból származó cégek semmisítették meg, amely országok most valamelyest kompenzálni próbálják a rendszerváltó országokat. Emellett 2004 után Magyarországnak áruba kellett bocsátania bizonyos iparágak és a mezőgazdaság jelenét és jövőjét is a fejlettebb európai országok érdekében.
Ezen iparágaknak a kompenzációjaként is felfogható a Magyarországra beáramló pénzügyi többlet. Még senki sem számolta ki, mit adott Magyarország azért, amit az elmúlt években kapott. Egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy a fiskális egyenleg egyértelműen pozitív Magyarország számára. Az viszont mára teljesen világossá vált, hogy az euró egy manipulálható és manipulatív eszköz, amely lassíthatja az amúgy is kevéssé fejlett országok felzárkózását a legfejlettebb országok gazdaságához. Ez is egy markáns oka annak, hogy Németország és brüsszeli helytartói miért sürgetik az euró bevezetését minden uniós országban. Görögország lélegeztetőgépen való tartása nemcsak a hamis adatokat gyártó és költekező görög elit, de a német és nyugat-európai tőke érdeke is, és egyenes következménye az euró bevezetésének Görögországban.
De a nemzetek Európájából álló Európai Unió nem is elsősorban a pénzről szól. Ez a szövetség az európai együttélés egy csodálatos formája lehetne. Nyitott határok, közös kulturális és sportlehetőségek, munkavállalás uniószerte, európai befektetések, könnyű utazás, nagy gazdasági potenciál, vámok és korlátok nélküli kereskedelem, és még sok minden más. A fent említett fantasztikus előnyök mind elérhetők anélkül, hogy a Németország és Brüsszel által erőltetett föderatív államforma létrejöjjön, és a nemzetállamok szuverenitása megszűnjön.
A jelenlegi konfliktus az Európai Unió és Magyarország között a migráció kérdésében egyenesen visszavezethető a két entitás közötti nézetkülönbségre a szuverenitás kérdésé-ben. Az EU szuverenitásfelfogása pedig teljes mértékben megfelel Angela Merkel Németországa szuverenitásfelfogásának. Németország erőltetett antiszuverenitás álláspontja, amely Európa újkori német dominanciájához vezethet, a II. világháború utáni politikai helyzetet elemezve tulajdonképpen eléggé új keletű. A „szerény Németország” utolsó vezetője Helmut Kohl kancellár volt. Ő nemcsak levonta a konzekvenciákat Németország II. világháborús szerepléséből, de megértette, hogy az európai nemzetállamok szuverenitása egy olyan kérdés, amely rendkívül érzékenyen érinti a többi európai országot. Véleményem szerint a migráció problémája valamilyen szinten csak egy alig álcázott elterelő akció a szuverenitás megvitatásáról.
Hogyan is lehetne egy nemzet szuverén, ha nem mondhatja meg, hogy ki és hogyan érkezhet a területére? Az Európai Unió chartája bizonyos jogokat biztosít ebben a tekintetben a részt vevő országok állampolgárai részére. Így az Európai Unió tagállamai szuverenitásuk azon részét, amely más európai nemzetek állampolgárainak befogadásáról szól, közös európai kezekbe helyezték. De Magyarország és az unió többi országa egyáltalán nem adta föl azt a jogát, hogy határait védelmezze a szövetségen kívül élő tömegekkel szemben, mint ahogy azt a jogot nem is ruházta át a brüsszeli apparátusra. Angela Merkel és szövetségesei a szolidaritást kérik számon azon országokon, amelyek nem kívánják befogadni a migráció alanyait. De a szolidaritás szó csak egy semleges kifejezés. Valaki lehet szolidáris a gyermekek megmentőivel meg az állatkínzókkal is. Helytelen és erkölcstelen, ha az Európai Unió iránti szolidaritást egy helytelen, és a nemzetállamok érdekeit sértő intézkedés védelmében kérik számon a tagállamokon.
Szerencsétlen, de nem véletlen dolognak tartom, hogy csak a migráció és a Brüsszel által elrendelt kötelező betelepítés tematizálja a magyar közvéleményt. Azt ugyancsak szerencsétlennek tartom, hogy a jelenlegi magyar ellenzék Brüsszel iránti lojalitását a magyar kormány migrációs politikájának kritizálásával kívánja kifejezni. Az első pontot azért, mert a csak szűk keresztmetszeten át folytatott antimigrációs álláspont nem világít rá megfelelően a valódi veszélyre: a magyar szuverenitás elvesztésére és az egyirányú külföldi dominancia megerősítésére.
A második pontot azért tartom veszélyesnek, mert a magyar álláspont érvényesüléséhez nemcsak az Orbán-kormány erőfeszítéseire van szükség, de a magyar nemzet demonstrálható egységére is. A valódi vita lényege és az ebben megjelenített eszmecsere nem csak a migrációról szól, nem csak a magyar politikáról, nem csak Magyarországról, nem csak George Sorosról, és nem csak a napi történésekről. Az igazi kérdés nem egy jobboldali vagy baloldali válaszra vár. Amikor a nemzeti szuverenitásról, a magyar nemzet megmaradásáról beszélünk, az alapvető kérdés több figyelmet érdemel.
A szerző amerikai–magyar üzletember és jogász