Június hónap a magyar közoktatásban a szóbeli érettségi vizsgákról, tanévzáró ünnepélyekről, az új tanévre való felkészülésről szokott szólni. Úgy általában igen, és ez így is lenne jól. Feltéve, ha mindenki így is gondolná, aki valamilyen formában részese ennek a folyamatnak. No, de tudjuk, hogy nem kevesen ezt másképp gondolják, annak ellenére, hogy spontán vagy előre eltervezett cselekedeteikkel általuk fel sem mért károkat okoznak az oktatási rendszernek. Akkor bontsuk is ki ezt a formás kis csomagot, amelyet az utóbbi időben kapott a magyar társadalom!
A spontán jelenség egy pesterzsébeti iskolában játszódott le, ahol az elégedetlen szülők elégtételt kívántak venni egy 35 éve a pedagógusi pályán lévő tanárnőn. A koreográfia ilyen esetekben ismert: a népes család megjelenik és nekiesik a pedagógusnak. Ütik-vágják, ahol érik, a megalázott menekülő tanárnőt még meg is dobálják a kezük ügyébe eső tárgyakkal. Az ember azt gondolná, erre a szakmai szervezetek felháborodnak, szolidaritást vállalnak megvert kollégájukkal, még demonstrálnak is mellette. Mert ne legyünk farizeusok, a jelenség nem a fehér holló kategóriába tartozik, és akkor még szó sem esett a szóbeli sértegetésekről. Álszentség nélkül kell beszélni arról, hogy a zömében túlkoros diákok vagy a halmozottan hátrányos helyzetűeknek nevezett, tanulni nem igazán akaró emberkék naponta hozzák megalázó, szinte lehetetlen helyzetbe a tanárokat. A teljes tárház ismertetésétől eltekintünk, mert van jó ízlés is a világon, de a fantáziáját azért mindenki meglódíthatja rendesen. Legyen elég annyi, néhány helyen napi rutinnak számít, hogy az autóút mellett jelentősebb számban fellelhető örömlányok tevékenységét részletesen ajánlják a női tanerőnek. Nyílt titok ez a pedagógusok körében, legfeljebb azok nem tudnak erről, akik nem olyan régiókban vagy képzési formában tanítanak.
A tanárverés után az elkövetőket elfogták és előállították. Aztán jött a gyorsított eljárás és a büntetés: felfüggesztett. A magyar bíróság megint hozott egy furcsa ítéletet, bár annyira már nem is olyan furcsa ez. A liberális értelmiségi fősodor megint csak hallgatott. Nem kevesellték a kirótt büntetést, pedig van ám nekik egy nagyon szigorú mércéjük. Az ember elgondolkodik ilyenkor, meg nem is olyan hülye ám, mint az igazság zsinórmértékét állandóan maguknál tudó baloldali és liberális barátaink gondolják. Van ám szigor, ha kell. Matolcsy Györgyön, Orbán Viktor gyerekein, vagy Kövér Lászlón szabad és kötelező karaktergyilkosságot elkövetni. Akár napi rendszerességgel. Az rendben van. Ellenben pedagógust szabad verni következmények nélkül. Ilyenkor nincs megtorlás és ökölrázás. A szakma, az érdekvédelem szintén sunyin hallgatott ebben a szégyenteljes ügyben. Nem ért rá, mert a felújított Várkert Bazár területén tüntetett. A Tanítanék álmozgalom többszörösen leszerepelt álérdekvédői mentek oda gyalázkodni. Zsigeri gyűlöletből nem is volt náluk deficit soha. A szakmát féltik, de nagyon. De leginkább önmaguktól kellene. Az „Orbán, takarodj!” rigmus üvöltözése mindenesetre egy szakmai megmozdulásnak azért kevés. Náluk elegendő szellemi színvonal.
A nagy attrakció fontos elme volt, amikor Pukli István önjelölt népvezér és Sándor Mária, a Gyurcsányhoz csapódott politikustanonc és követői osztályozták a kormány tagjait. Közbevetés: kit érdekel pár tucat hisztérikus magánember véleménye? De őszintén? Az én véleményemet talán kikéri valaki? Ki egyest kapott, ki intőt, és ettől megijedtek ám nagyon a kormánytagok. Annyira biztosan, amikor annak idején Enver Hodzsa albán diktátor figyelmeztette az Egyesült Államok elnökét. Aki vélhetően szintén nagyon megijedt. Mennyire lehet ezeket az embereket komolyan venni? Sokakban felmerül a kétely tevékenységük kapcsán, hiszen már a mozgalmuk neve is érdekes: Tanítanék. A magyar nyelvben ez azt jelenti, hogy valójában nem tanít az illető, mert olcsóbb tüntetni járni és az egyébként is teljesen elvtelen ellenzéki pártokhoz dörgölőzni. Tanítana, mert az lenne a munkája, de ezek szerint nem teszi, és ebben egyre kevésbé kételkedik a szakmához értők többsége. Inkább kormányt szeretne buktatni, mert ezt tűzték a mozgalom vezetői zászlajukra. Igaz, az alaptörvényben nem találtam olyan passzust, amely úgy rendelkezik, hogy elégedetlen tanárok ezt kényük-kedvükre megtehetik.
A szombati tüntetés előtt pár órával néhány fiatalember aláírásokat gyűjtött a Vörösmarty téren, a könyvsátrak szomszédságában. Kiknek az érdekében vagy mi ellen? Hát persze, hogy a gyerekek érdekében! Szorgalmasan magyarázták, hogy a gyerekek sanyargatása ellen gyűjtik az aláírásokat, akiket délután 4 óráig benn tartanak az iskolában. Micsoda szörnyűség! Mert ugye a gyerek az iskolában felügyelet alatt van. A szülők pedig dolgoznak, és ugye, már nem is kell folytatni. A lényeg, hogy szervezkedjünk, romboljunk, mindig elégedetlenek legyünk, tehet ez a kormány bármit. Lehet ingyen tankönyv, ingyenes étkeztetés a gyerekek részére, béremelés a pedagógusoknak, sőt ingyenes állami étkeztetés a vakáció idején is, az a pár ezer felbujtott ember örökké elégedetlen marad. Be is ígérték, hogy ezentúl „radikális üzemmódra” kapcsolnak. Valóban? Eddig talán néma ministránsgyakornokok voltak?
A szakpolitikának alaposan meg kell fontolnia, hol és milyen kompromisszumokat szándékozik kötni, hol eszközöl változásokat az oktatás terén. Nem azokhoz kell igazodni, akik a baloldali képviselők hátába kapaszkodva lóbálják a tábláikat. Hanem a józan ész és bevált szakmai szempontok alapján kell megszabni az irányt. A kellő határozottság hiánya, egy téves, minden részterületen a nyakló nélküli liberalizációt erőltető irányvonal felbecsülhetetlen károkat okozna az oktatásügynek.
A szerző pedagógus