Nagyon erős visszhangot váltott ki az igazságszolgáltatásban és a jogalkotók köreiben is az Alkotmánybíróságnak (AB) az a döntése, amely a nyomozási bírók jogköréről, pontosabban határozataik felülvizsgálatáról rendelkezik. Nem kevesebbről van szó ugyanis, mint arról: mikor független és pártatlan a bíróság a bűncselekmények megítélésekor, s mi garantálhatja, hogy a gyanúsítottak és a sértettek érdekei, törvényes jogai megfelelően érvényesüljenek.
Az ügy előzménye, hogy az AB egy panaszos kérelmére nemrégiben úgy foglalt állást: a büntetőügy elintézésében nem vehet részt olyan bíró, aki az eljárás bármely korábbi szakaszában, így például a nyomozás idején bíróként járt el. Ennek megértéséhez tudni kell, hogy induláskor az előzetes letartóztatásról a nyomozási bíró dönt, s a büntetőeljárási törvény eleve megszabja, hogy a nyomozási bíró az ügyben később nem ítélkezhet. A szabály önmagában világos, a helyzet azonban korántsem ilyen egyszerű, mert a letartóztatást elrendelő határozat ellen is fellebbezhet az érintett. Ezt a kérelmét másodfokon a törvényszék vagy az ítélőtábla bírái vizsgálják meg.
A jelenlegi szabályok ugyanakkor arról hallgatnak, hogy vajon a fellebbezést elbíráló jogászok később, amikor az ügy perré alakul, mert az ügyészség vádat emelt, részt vehetnek-e a döntésben. Ők ugyanis nem nyomozási bírók, hanem alapvetően a bűnpereket tárgyaló szakemberek. Az AB határozatából viszont az derül ki: a bírói pártatlanság alkotmányos igénye megköveteli, hogy a bíró vagy csupán a nyomozás idején, vagy pedig csak a per keretei között vegyen részt a bűncselekmények megítélésében. Márpedig a nyomozási bíró határozatának felülbírálatára az igazságszolgáltatás általában nem tart fenn külön bírói személyzetet.
A nyomozási bírói intézményét 2003-ban, a jogállam fejlesztése érdekében vezette be a büntetőeljárási törvény. A cél az volt, hogy a kényszerintézkedésekről, így a letartóztatásról ne az ügyészség döntsön, hanem a bíróság. A szabályozás azonban – a jelek szerint – felemásra sikeredett. Most sokan úgy vélik, az AB ezt próbálta korrigálni a határozatával, de olyan módon, hogy valójában jogot alkotott, holott ezt csak az Országgyűlés tehetné meg.
Egyébként érdekes, hogy egyelőre a most készülő új büntetőeljárási törvény sem tartalmaz olyan szabályt, amely szerint a büntetőperek elbírálásából nemcsak a nyomozási bírót kell kizárni, hanem azokat a bírákat is, akik a vádemelés előtt felülvizsgálták a nyomozási bíró határozatait. Az új törvénytervezet persze még javítható, s az ítélkezés szakemberei minden bizonnyal szorgalmazni is fogják ezt, sőt, talán a nyomozási bíró egész szerepkörének újragondolását. Annál is inkább, mivel azóta, hogy az AB határozata november 30-án megjelent a Magyar Közlönyben, több megyében előfordultak vitatott esetek. Legutóbb, múlt pénteken, Zalaegerszegen kellett elhalasztani egy olyan bűnper tárgyalását, amelyben – a vád alapján – idős embereket megkárosító személyek felelősségéről kellett volna másodfokon dönteni. A törvényszék azért nem vállalhatta az ügyet, mert korábban szinte mindegyik büntetőbírája részt vett a nyomozási bíró határozatának felülbírálatában. Így most majd a Pécsi Ítélőtábla dönti el, melyik bíróság ítélkezzék a későbbiekben.
Az AB döntése után a nagyobb létszámú ítélkező fórumok annyit tehetnek, hogy átosztják a hasonló pereket másik bírói tanácsra, a kisebb létszámúak érintett ügyeiben viszont várhatóan az ítélőtáblák jelölik ki, melyik bíróság hozzon ítéletet. A kérdéskör azonban mindezzel még nincs elintézve, hiszen azt is meg kell nézni, mit szólnak majd a sértettek, a károsultak ahhoz, ha megfelelő időn belül nem jutnak elégtételhez. Valószínűleg úgy vélekednek majd: lám, a gubancos jogi helyzet miatt a tettest átmenetileg futni hagyták, s – ha csupán jelképesen is – a végén még a bíróság kerül a vádlottak padjára. Ez feltehetően nem lenne összhangban az alaptörvénnyel.