Látva azt, hogy az Európát vezető nagyhatalmak hogyan viszonyulnak azokhoz a tagállamokhoz, amelyek később csatlakoztak az unióhoz, fel kell készülnünk arra, hogy a nyugat és kelet között húzódó ideológiai törésvonal szakadáshoz, de legalábbis egy történelmi átalakuláshoz vezet.
Amennyiben a liberális demokráciák tőlünk nyugatra nem kapják össze magukat, és megtagadják önazonosságukat, nekünk, itt a lesajnált keleten, ismét saját kezünkbe kell vennünk sorsunkat, és kialakítani egy olyan Európát, amelyre Helmut Kohl és akár Luther Márton is büszke lenne. Csakhogy ezúttal már nem a jól megszokott európai uniós keretek között, hanem egy új világrendben, amely súlypontjával kelet felé tolódva már nem a liberális nyugatot, hanem a józan ész pártján álló keletet tünteti ki a hatalom eszközeivel.
Magyarország egy kicsi, tízmilliós ország, ezért gyakran kerül támadások kereszttüzébe az erősek részéről. Sorolhatnánk azokat az intézkedéseket, amelyeket a magyar vezetés bejelentett, majd az itthoni ellenzék fröcsögve kritizált, a nyugati liberális sajtó pedig igyekezett lejáratni. Aztán, láss csodát, szépen lassan egytől egyig megvalósultak, sőt, ha duzzogva is, de elismerést nyertek. Mi több, a legtöbbet át is vették tőlünk a környező országok. Ebben a sorban a következő intézkedés a keleti nyitás politikája, ami egy elhibázottnak titulált álomból válhat egy egész Kelet-Közép-Európát fellendítő valósággá.
Arra a kérdésre, hogyan, egyszerű a válasz: a V4-formáción és Kína Egy övezet, egy út elnevezésű kezdeményezésén keresztül. Nagyjából azonos időben jelent meg a köztudatban a keleti nyitás és az új selyemút koncepció. Milyen érdekes, hogy míg Kína nyugatra nyit, addig mi meg épp keletre, ahol már rég nem az az elnyomó és véres kommunizmus uralkodik, amitől megszabadultunk. Új világ van Ázsiában, amely rengeteg elemében hasonlít a mi régi európai gondolkodásunkhoz.
A családok, a nemzeti érdekek és a határok védelme, az idősek és a hagyományok iránti tisztelet csak néhány ezek közül. Ebből adódik, hogy Kína és más ázsiai országok sokkal szívesebben működnek együtt velünk, mint nyugati szomszédainkkal, akik amellett, hogy persze komoly gazdasági érdekeket fűznek Kínához, nem győzik kioktatni őket emberi jogokból, mindenre kiterjedő „szabadságból” és ki tudja még, miből.
Itt van tehát a történelmi lehetőség előttünk, a V4-ek élén Orbán Viktorral, hogy megfogjuk a végét a XXI. századi selyemútnak, hogy itt legyen nálunk a nyugati pillére, és ezzel ellensúlyozzuk azt a politikai és gazdasági hátrányunkat, amely lehetetlenné teszi, hogy a brüsszeliták odafigyeljenek arra, hogy őket is épp meg akarjuk védeni saját maguktól.
Matolcsy György jegybankelnök szájából hangzott el az a mondat, hogy „Az új selyemút megduplázhatja Magyaroszág GDP-jét”. Ezt a gondolatot akkoriban megmosolyogta az ellenzék, a nyugati sajtó pedig ügyet sem vetett rá. Csakhogy miképp minden egyes magyar intézkedés felháborító badarságból európai példává vált, úgy fog a keleti nyitás is, amely, miután kiterjed a V4-ekre, felépíti az új selyemút nyugati lábát, és úgy már realitássá válik a magyar GDP-duplázás. Nem eszik olyan forrón a kását, mondják az ellendrukkerek, de kérdezem én, mi lehetne ennek a négy országnak nagyszerűbb lehetőség a kitörésre, mint a magyar elnökség vezette V4-ekkel a 16+1 formáció élére állni?
A 16+1 keretrendszert Kína találta ki 2013-ban. Így kívánják összefogni régiónk országait, hogy könnyebb legyen értelmezniük. Ez félremagyarázhatatlan jel arra, hogy az Egy övezet, egy út nyugaton ledobott vasmacskáját nem az alkonyát élő, vagy inkább haldokló nyugaton képzelik el, hanem sokkal inkább az régi-új Európát képviselő, a jövő zenéjét komponáló V4-ek tengerében. Érzékeny téma, hiszen „balról” az uniónak, „jobbról” pedig Kínának lehet kérdéses ez a megoldás. Az unió a könnyebbik, mert ők annyi bajt hoztak a saját nyakukba, hogy ezzel az üggyel nem nagyon tudnak foglalkozni, illetve az eddigi ötleteinkkel sem tudtak mit kezdeni, hiszen a többség és nem mellékesen az igazság ezen az oldalon áll.
Kína azonban egy kicsit más tészta, mert őket meg kell győznünk arról, hogy ez a felállás nem a 16+1 versenytársa, hanem épp ellenkezőleg, mintegy ugródeszkája a kínaiak által javasolt formáció sikerének. A V4 elemi érdeke továbbá, hogy a másik 12 ország is kivegye a részét a keleti nyitásból, ezért őket nem kizárni, hanem bevonni kell ebbe a tervbe. Több szakértő is beszélt arról, hogy a 16 ország „egysége” nem is nagyon létezik, ezért aligha lesz belőle valami. Ennek a valóban álomszerű gondolatnak egy megoldása lehet csak, ez pedig egy erős visegrádi csoport, egy erős vezetővel az élen, aki végre, hosszú idő után a magyar modern kori történelemben, tud és szeret is igazán nagyban gondolkodni.
Régiónk egyetlen területen, a mezőgazdaság és az ehhez köthető ágazatok – mint az élelmiszer-biztonság, a környezetvédelmi megoldások, az ökoszisztémához köthető know-how – versenyképes a kinti öldöklő küzdelemben. Amiként mi voltunk a Monarchia éléskamrája, úgy a Távol-Keleten is megtudhatják, hogy az európai kontinens keleti felén van a világ legjobb termőföldje, valamint az itteni mezőgazdaságnak olyan múltja van, amit még egy olyan hatalmas ország is megsüvegelhet, mint Kína. Ráadásul ehhez a területhez hozzátartozik az innováció és a technológiai transzfer, amellyel ugyancsak be tudunk férkőzni az óriáspiacra. Ebbe a tervbe jól beleilleszthető a többi ország is, sőt, szükség van rájuk, mert csak a 16 ország együtt képes kiszolgálni egy olyan hatalmas piacot, mint a kínai.
Néhány szkeptikus szakértő azon a véleményen van, hogy nem lesz a V4-ek között soha olyan mély egyetértés, amely felváltaná a köztük lévő versenyt egy gazdasági együttműködéssel. Szeretném jelezni, hogy ha egy „normális” európai történelmi helyzetben lennénk, minden bizonnyal igazuk lenne. De kontinensünk történelmi változás előtt áll, amelynek küszöbét Magyarország és a visegrádiak jelentik. 2004 után ki gondolta volna, hogy a visegrádiak egyáltalán megmaradnak és folytatják a megkezdett munkát? 2017-ben miért ne gondolhatnánk, hogy egy tényleges gazdasági összefonódásra alapuló V4 majd megnyeri magának a régió és ezzel az új Európa vezető szerepét?
És a kulcskérdés: ki gondolná, hogy a visegrádi csoport olyan helyzetbe kerül, hogy a XXI. század legnagyobb tervének, az új selyemútnak tartópillérévé válhat, csak mert egy példátlan nagyhatalmi ügyetlenkedés kellős közepén találja magát? Egy biztos! Mostantól érdemes figyelmünket a megújuló Európa sikerének kulcsára, az Egy övezet, egy út, avagy a modern kori selyemút világrend-átalakító kezdeményezésére fordítani.
A szerző az Európa Kapuja V4–Kína Egyesület elnöke