Az elemzők közül jó páran, akik a Nemzeti Front látványos előretöréséről írtak, most, látva a Marine Le Pen-féle tömörülés kudarcát, alaposan elgondolkodhatnak a francia kétfordulós választás mikéntjéről. A vasárnapi voksolásra fordulva a Nemzeti Front (FN) a 13 regionális tanács közül hatban az első helyről várta a következő megméretést, amelyet egytől egyig elveszített. A mérkőzés után a Köztársaságiak, a Les Républicaines (LR), a jobbközép ellenzéki párt aratta le a diadalt. Hét helyen adják a regionális tanács elnökét, de ezért hálát mondhatnak a szocialistáknak, akik három helyen visszavonták jelöltjüket, szabad utat hagyva a jobboldalnak a győzelemhez. Le Penék, a pártvezető Marine és az unokahúg, Marion ellen – egy északi és egy déli régióban – vonták vissza a szocialisták az indulójukat, és még egy helyen, ahol tetemesen lemaradva állt jelöltjük.
Az erkölcsi győztes kétségtelenül a Szocialista Párt. Hiába végzett a regionális tanácselnöki posztok elhódításában a második helyen, öt nagy térségben adja a helyi elnököt, a három jelöltje visszavonásával övé a morális dicsőség, valódi példát mutatott, hogyan kell „köztársasági módon” viselkedni. Ebből a vereségből még nagy győzelmet is kovácsolhatnak. Most nem hatott a tehetetlen szocialista kormányzás ténye, a hatalmasra duzzadt munkanélküliség, a vasárnapi fordulatban az antifasiszta összefogás vitte a prímet. Az egyértelmű és sorozatos választási kudarcok sora most mintha megtörni látszana, pedig ehhez nem járult hozzá sem a kormány gazdasági teljesítménye, sem pedig a politikai közhangulat. Az egy hónappal ezelőtti párizsi merényleteket követően Francois Hollande népszerűségi mutatója emelkedett, de éppen a múlt heti választások után ismét beállt süllyedő pályára. A veszély láttán, hogy a Nemzeti Front sorra gyűjtheti be a regionális elnöki posztokat, megint feléledt a baloldali összetartás érzete. „Nem törnek át!” – adta ki Manuel Valls kormányfő a hajdani baloldali jelszót, amely most hatott. Vélhetően ezzel máskor is próbálkozni fognak.
Mi volt az oka annak, hogy az első félidő kiütést sugalló állása után ennyire alulmaradt a Nemzeti Front?
Az üvegplafon, amely nem engedi feljebb jutni. Harminc százaléknál megáll a tudomány, a Nemzeti Frontnak országos szinten, általános választásokon ezt még nem sikerült túlszárnyalnia. Marine Le Pen meg átkozhatja a francia választási rendszert, amely újból elpárologtatta győzelmi esélyeit. Az első forduló vitathatatlanul megmutatta, hogy a francia pártrendszerben a Nemzeti Front meghatározó erő, sőt a legerősebb párt, hiszen szövetséges nélkül indulva országosan 28 százalékot kaptak. Jelöltjei kiváló formában szaladtak ki a második menetre, mégis a remélt eredményhez képest vesztesen hagyták el a pályát. A végső diadalra, hogy ne csak kényszeredetten sorolja a pártvezető az eddig elért sikereket, még várni kell. A párt ördögtelenítése nélkül közelébe sem kerülhettek volna ennek az eredménynek, nemhiába játszódott le a pártvezetésben a nyári királydráma, amelynek során a lány, az örökös megtagadta apját, Jean-Marie Le Pent. Mindenféle szélsőségtől, az antiszemitizmustól, a muszlimgyűlölettől próbál megszabadulni Marine, de mint látható, a társadalom jó része még mindig ezekkel a szélsőséges gondolatokkal azonosítja a tömörülést. Most is hatott a baloldal antifasiszta felhívása.
A Nemzeti Front tavaly megszerezte tíz-egynéhány közepes város polgármesteri székét. Ám hogy például egy hatmilliós – Dánia nagyságú – francia régióban a gazdasági beruházásokról, fejlesztési tervekről Marine Le Pen döntsön, ezt azért túlzásnak tartják a választók. Mert mi is a Nemzeti Front programja? Először is kilépés az euróövezetből, a frank fizetőeszközként való visszahozása, majd távozás az Európai Unióból. Mi lesz ezt követően? Majd jön a nemzeti tőke és kirántja az országot a jelenlegi válságból. Van még egy pontjuk, hogy nem akarnak új bevándorlót látni Franciaországban.
A háromszögelés bizonyosan nem tartozik Marine Le Pen kedvenc szavai közé, amely a jelek szerint tovább működik francia földön. Nem kell itt valamiféle új futballforradalmat feltételezni, rég bevált játékról van szó. Az első kör után az újonnan létrehozott régiókban szinte mindenhol három jelölt maradt versenyben, akik meghaladták a leadott szavazatok tíz százalékát. A hatalmon lévő Szocialista Párt és együttműködő partnerei, a jobbközép pártkoalíció és a Nemzeti Front jelöltjei. A kétfordulós többségi elvű választási rendszert pont az ilyen helyzetekre találták ki, hogy meg lehessen akadályozni a nemkívánatos párt győzelmét. Ha a két versenyben lévő fél – akár még hivatalos bejelentés nélkül is – összefog, összejátszik, de legalábbis érzékeltetik, hogy bizony itt a haza jövője forog veszélyben, akkor megfelelő számú szavazót tudnak mozgósítani a harmadik ellen. Akitől meg kell menteni Franciaországot, az a szélsőséges jelzővel illetett Nemzeti Front, Marine Le Pen pártja. A pártvezető utalt is erre a jelenségre a választásokat követő értékelésében: Nem Franciaország jobb- és balerői küzdenek meg egymással, hanem a globalizáció hívei és a nemzeti érzelmű polgárok csatája folyik.
A hagyományos jobb- és baloldali pártok törzsszavazói külön utasítás nélkül tudják, hogy mikor kire kell szavazni, akár befogott orral is már számtalanszor tettek így. Az első forduló után Nicolas Sarkozy, a Köztársaságiak vezetője, volt államfő kiadta a „sem-sem” jelszót: versenyben maradt jelöltjei sem szövetséget nem kötnek a szocialistákkal, és nem lépnek vissza egyik vetélytárs javára sem. Ezt a felfogást számtalan bírálat érte a párt vezetői részéről.
Milyen jelentősége volt a francia decemberi kétkörös voksolásnak? Ez volt az utolsó országos szavazás a másfél év múlva sorra kerülő elnökválasztások előtt. Egy ilyen erőfelmérés mindenképpen nagy önbizalmat ad a győztesnek. Nicolas Sarkozy vezetése alatt újra megtapasztalhatta a jobbközép a diadal ízét. Ha bejön a számítása, és sikerrel veszi a párt előválasztását az államfőjelölti tisztségre, akkor nagy valószínűséggel Marine Le Pennel találja magát szembe az elnökválasztások második fordulójában. Ott is a jelenlegihez hasonló problémával kell megküzdenie a Nemzeti Front vezérének. Ám az eddig fikarcnyi esélyt sem mutató baloldal, amely a jelek szerint még életben van, szintén bele akar szólni kettejük párharcába. Ez esélyt ad Hollande államfőnek arra, hogy még ő is bízhasson visszatértében, amelyre sokak korábbi meglátása szerint az elnök keresztet vethetett.
Sarkozy nem tudja magáról lemosni, hogy bukott elnök, számosan vitatják új pártjában lépéseit, tekintélye sem a régi. Még az sem biztos, hogy sikerrel veszi a pártbéli előválasztást Alain Juppé volt kormányfő és egykori külügyminiszterrel szemben. Addig pedig Marine Le Pen pártja egyetlen jelöltjeként készülhet a 2017. áprilisi nagy megméretésre, miközben a szocialisták és a köztársaságiak csupán egy év múlva választják meg elnökjelöltjüket.
A kérdés csak az, vajon Marine Le Pen át tudja-e törni a felette lévő üvegplafont.
